-
Minden gyermek érték
Kedden tartották a sikeresen megvalósult Szakmai fejlesztés a sajátos nevelési igényű gyermekekért projekt zárókonferenciáját. A program célja a Székesfehérvári Tankerületi Központ által fenntartott, sajátos nevelési igényű és pedagógiai szakszolgálati ellátást igénylő gyermekeket oktató intézmények fejlesztése volt.
2026.06.30. -
Semmelweis-nap Fehérváron
Semmelweis-napi ünnepségen köszöntötte az egészségügyben dolgozókat Székesfehérvár Önkormányzata kedden a Hiemer-házban. Hagyományosan itt adták át a „Székesfehérvár Egészségügyéért” díjat, melyet idén Dr. Gayor Kiran Prabhat és Szegfű Ilona vehetett át. Idén először találtak gazdára a Fejér Vármegye Gyermekeiért Alapítvány szakmai díjai is.
2026.06.30. -
Vízhiány több településen
Vízhiány lépett fel több Fejér megyei településen is az elhúzódó kánikula miatt. A hálózat sok helyen nem bírta a hirtelen érkezett terhelést, tartálykocsikkal segíti a Fejérvíz az ellátást. Bár a vízhiány megoldódott, több településen vízkorlátozást vezettek be.
2026.06.30. -
Az egészségügyi dolgozókat köszöntötték
A magyar egészségügy napjához kapcsolódóan előbb koszorút helyezett el Semmelweis Ignác emléktáblájánál, majd a Hiemer-házban köszöntötte az egészségügyben dolgozókat Székesfehérvár Önkormányzata.
2026.06.30.
Tisztújítás a Székesfehérvári Diáktanácsban - Bakonyi Lili Eszter a testület új elnöke
A Székesfehérvári Diáktanács 2011 októberében alakult meg azzal a céllal, hogy a fiatalokat aktív részvétellel bevonják az őket érintő kérdésekbe.
A testület a város általános és középiskolás tanulóit képviseli és minden tanév őszén rendezi hagyományos tisztújító ülését, ahol döntenek az elnök és az alelnökök személyéről.
A 2025/2026-os tanévi tisztújítást hagyományosan a Városháza Dísztermében tartották, ahol dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a fiatalokat. Mint elmondta, szép hagyomány, hogy minden év októberében megalakul az az új diákönkormányzati struktúra, ami összefogja és kordinálja a fiatalok életét, mindennapjait és ötleteit. Ennek a több mint egy évtizedes munkának nagyon szép értékei vannak már a városban, és a Diáktanácsnak egyre nagyobb a rangja. A polgármester köszönetét fejezte ki a leköszönő elnökségnek és – mint fogalmazott – bízik abban, hogy a következő évben is jó együttműködéssel tudják a fiatalokat szolgálni, és egyre több olyan dolgot megoldani, melyeket ők vetnek fel. Ezek az ügyek a fiatalok és az ő javaslataik, ötleteik nélkül nem működhetnek.
Köszöntő beszédet mondott Böhm László, a Székesfehérvár Diáktanács leköszönő elnöke is. Hangsúlyozta, sokat jelent neki a Diáktanács, melynek egyik legnagyobb értéke, hogy tapasztalatot ad a fiataloknak. Mindenki, akik aktívan részt vett ebben a közösségben, sokat változott, másabb lett, mint előtte. Sokat jelentenek a kötetlen beszélgetések, a programokra való közös felkészülések, az állandó ötletelések és azok az építő jellegű viták, melyek előre mozdítják a munkát. Ezeknek a dolgoknak köszönhetik, hogy egyről a kettőre tudnak jutni és együtt örülhetnek a közös sikereknek. Az új tagoknak sok sikert kívánt és azt tanácsolta, hogy tegyenek bele mindent a munkába.

A beszédek után következett a Diáktanács öttagú elnökségének megválasztása. Az elnöki posztra egy jelölt volt Bakonyi Lili Eszter, a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola 10. osztályos tanulója személyében.
Szimpátiaszavazáson egyhangúlag támogatták őt, így mostantól ő vezeti a testületet. Ez a negyedik éve a Diáktanácsban, a tavalyi évben alelnökként tevékenykedett. Korábban a II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolába járt, ahol két évig volt diákönkormányzati elnök. Tagja a Teleki Blanka Gimnázium Diákönkormányzatának és a Mathias Corvinus Collegiumnak is. Elnöki tervei között szerepel a városi iskolák aktivitásának növelése, a kapcsolatfelvétel más városok Diáktanácsaival, motivációs rendszer kiépítése a Diáktanácsban és a testület hagyományainak megőrzése.
Ezután megválasztották a négy alelnököt is. A Székesfehérvári Tankerület fenntartásában működő középiskolákat képviselő elnökségi tag esetében két jelölt volt, közülük titkos szavazással Szentes Pannát, a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tanulóját választották. A többi három jelölt esetében szintén szimpátiaszavazást tartottak annak okán, hogy ezekre a posztokra – az elnökhöz hasonlóan - egy-egy jelölt volt.
A Székesfehérvár Szakképzési Centrumhoz tartozó iskolákat Hortobágyi Sára Mária, a Székesfehérvári SZC Váci Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tanulója, az alapítványi és egyházi fenntartásban álló középfokú és szakképző intézményeket Bocska Anna Kamilla, a Kodolányi János Gimnázium tanulója, míg a helyi általános iskolák fiataljait Szalai Áron Péter, a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola diákja képviseli az elnökségben.
A tisztújító közgyűlés végén Mészáros Attila alpolgármester is gratulált az új elnökségnek és eredményes munkát, jó együttműködést kívánt.