-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
Tevékenyen működik a megyei egyenlő bánásmód referens
Újabb helyszínen segít az Egyenlő Bánásmód Hatóság Fejér megyei referense. A Család, Esélyteremtési és Önkéntes Házak Hálózata Fejér Megyei Esélyteremtési Irodájában július 10-én, szerdán 12-16 óra között várja az ügyfeleket Dr. Szatmári Éva, akik a +36 20 562 96 19 telefonszámon kérhetnek időpontot.
2013.07.08. 14:22 |
Újabb helyszínen segít az Egyenlő Bánásmód Hatóság Fejér megyei referense. A Család, Esélyteremtési és Önkéntes Házak Hálózata Fejér Megyei Esélyteremtési Irodájában július 10-én, szerdán 12-16 óra között várja az ügyfeleket Dr. Szatmári Éva, akik a +36 20 562 96 19 telefonszámon kérhetnek időpontot.

Sokan vannak, akiket hátrányosan különböztetnek meg valamilyen tulajdonságuk miatt. Egy idén tavasszal elkészült felmérés szerint, amelyet az Egyenlő Bánásmód Hatóság honlapján tett közzé, a 2009-2013-as időszakban, Fejér megyében 20 panaszbejelentő lap érkezett. Budapest és a 19 megye viszonylatában megyénk a 12. helyen áll. Panaszbejelentő lapot a panaszosok 82%-a saját nevében adta be, a férfiak-nők aránya 43-56 százalékban alakult. A legtöbb regisztrációs lapot Fejér megyében töltötték ki, összesen 553-an és megyénkben bonyolították le a legnagyobb ügyfélforgalmat is 573 fővel.
Az országban a legnagyobb ügyfélforgalmat bonyolító Egyenlő Bánásmód Hatóság Fejér megyei ügyfélszolgálata egy újabb helyszínen várja az ügyfeleket. A referens július 10-én, szerdán a Család, Esélyteremtési és Önkéntes Házak Hálózata Fejér Megyei Esélyteremtési Irodájában segít 12-16 óra között. Dr. Szatmári Éva a +36 20 562 96 19 telefonszámon várja az ügyfelek jelentkezését, akik időpontot kérhetnek a Fejér megyei egyenlő bánásmód-referenshez.
Az országos összesítés szerint jellemző, hogy a legtöbb panasz továbbra is a foglalkoztatás területéről érkezik, ahol egészségi állapotuk, anyaságuk, érdekképviseletben vállalt tisztségük vagy tagságuk, valamint életkoruk miatt éri a panaszosokat valamilyen hátrány, többnyire a munkához történő hozzájutás, illetve a munkaviszony megszüntetésével összefüggésben.
Számos olyan jellegű kérelem is érkezett az EBH-hoz, amelyekben nemzetiséghez való tartozásuk vagy bőrszínük miatt érte hátrány a bejelentőket, jellemzően valamely szolgáltatás igénybevétele során. Többen sérelmezték, hogy a foglalkozás-egészségügyi orvos által kiállított vélemény miatt nem vették fel őket adott munkahelyre vagy szüntették meg munkaviszonyukat, ezekben az esetekben azonban a hatóság a kérelmeket elutasította, mivel a munkáltatók jogszabály alapján jártak el.
Megszaporodtak azok a bejelentések is, amikor szülők sérelmezik, hogy gyermekük az óvodában vagy iskolában valamely betegsége (jellemzően cukorbetegség, lisztérzékenység) miatt nem kap étkeztetést. Az oktatással kapcsolatos panaszok között olyanok is voltak, amikor az autista vagy mozgáskorlátozott tanuló részére nem tudja biztosítani az intézmény az előírt fejlesztéseket - olvasható az elemzésben.
Az országban a legnagyobb ügyfélforgalmat bonyolító Egyenlő Bánásmód Hatóság Fejér megyei ügyfélszolgálata egy újabb helyszínen várja az ügyfeleket. A referens július 10-én, szerdán a Család, Esélyteremtési és Önkéntes Házak Hálózata Fejér Megyei Esélyteremtési Irodájában segít 12-16 óra között. Dr. Szatmári Éva a +36 20 562 96 19 telefonszámon várja az ügyfelek jelentkezését.
Az egyenlő bánásmód-referens az előzetes bejelentkezés alapján július 17-én a Székesfehérvári Álláskeresők Regionális Egyesületénél a Tolnai utcában, július 24-én Csákvári Közös Önkormányzati Hivatalban, valamint július 31-én ismét a Székesfehérvári Álláskeresők Regionális Egyesületénél a Tolnai utcában várja az ügyfeleket.