-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
Tavaszi egészséghét a Nemes Nagy Ágnes Kollégiumban
A Nemes Nagy Ágnes Kollégiumban 2013. április 15. és 17. között ismét megrendezik a hagyományos Tavaszi egészséghét programsorozatot, amellyel az egészséges életmód, a sport és a fenntartható fejlődés fontosságára hívják fel a diákok figyelmét. Programjaikat naponta egy-egy téma köré szervezték, így mindegyik nap más-más nevet és színt kapott.
2013.04.15. 17:37 |
A Nemes Nagy Ágnes Kollégiumban 2013. április 15. és 17. között ismét megrendezik a hagyományos Tavaszi egészséghét programsorozatot, amellyel az egészséges életmód, a sport és a fenntartható fejlődés fontosságára hívják fel a diákok figyelmét.
Rendezvényeik párhuzamosan „futnak” testben, lélekben, előadóteremben, konyhában, edzőteremben. Programjaikat naponta egy-egy téma köré szervezték, így mindegyik nap más-más nevet és színt kapott.
A hetet a Gaja Környezetvédő Egyesület kiállítása nyitja meg az aulában. A zöld ÖKO-napon (2013. április 15. hétfő) a kollégiumi Ökocsoport vezetésével kert- és udvarszépítés lesz a kollégium körül. Életmód klubjukban salátabár, valamint egészséges sütik készítése várja a diákokat. Este ismét megrendezik a Cooltúrkát, ahol a kollégium lakói által újrahasznosított hulladékokból megálmodott ruhaköltemények versenyeznek, ezekből divatbemutatót is tartanak.
A kék Pszico-napon (2013. április 16. kedd) prevenciós programokat kínál diákjainak a Nemes Nagy Ágnes Kollégium. Vendégük lesz dr. Lőrintz Zsuzsa pszichiáter főorvos, aki a lelki egészségről tart előadást, valamint stresszoldó technikákat, villám relaxációt is tanít majd a tanulóknak és tanárnőiknek egyaránt. Lehetőség nyílik BMI- és RR-mérésen részt venni, tanulóik kipróbálhatják az arcmasszázst és elsajátíthatják a jóga alapelemeit is. Este az egészség témaköréhez kapcsolódó filmet vetítenek.
A piros Sport-napon különféle játékos sportvetélkedőket szerveznek. A hagyományos mozgásformák mellett a kollégiumban lakók kipróbálhatják a most nagy népszerűségnek örvendő ZUMBÁ-t is. A Kollégium minden lehetőséget megragad a jövő nemzedékében az egészség és a fenntarthatóság fontosságának tudatosítására. Céljuk, hogy diákjaik ne csak ezen a héten tegyenek aktívan egészségükért, hanem az itt elsajátított tudás váljon részévé mindennapjaiknak.