-
Szlovén ízek, szlovén színek
A Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztiválra Székesfehérvár szlovén testvérvárosából érkező FS Sava Kranj Szlovénia egyik legrégebbi és legelismertebb folklórcsoportja. A táncegyüttes bemutatóját táncház követi, majd szlován finomságokat lehet kóstolni: többek között polica, házi kenyér, házi szalámi, sajt szerepel a kínálatban.
2026.08.11. -
Kezdődik a Királyi Napok!
Már csak néhány nap, és kezdődik a város talán legjobban várt, országosan is ismert rendezvénysorozata. A Székesfehérvári Királyi Napok idén is gazdag kínálattal várja a vendégeket augusztus 14–23. között: nemzetközi néptáncfesztivál, a világhírű Janoska Ensemble, a TNT és a Grund – vígszínházi fiúzenekar koncertje, a Háry János daljáték koncertváltozata, összművészeti zárógála, fúvós- és katonazenekari fesztivál és Mézünnep is lesz.
2026.08.10. -
A Királyi Napokon játszanak
Idén is folytatódik az a kulturális misszió, melyet 2018-ban indított útjára közösen a Rákóczi Szövetség és Székesfehérvár Önkormányzata. Az együttműködésnek köszönhetően idén is játszanak határon túli diákok a Székesfehérvári Királyi Napok két történelmi darabjában. Az Erdélyből és Felvidéktől érkezett fiatalokat a Városházán köszöntötték hétfőn délelőtt.
2026.08.10. -
Tanszergyűjtés augusztus 15-ig
Idén nyáron is megszervezi közös tanszergyűjtő akcióját a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár és az Adypapír írószerbolt. Az akció augusztus 15-ig tart, mindkét helyszínen szeretettel fogadják az új vagy a használt, de jó állapotú tanszereket, eszközöket.
2026.08.10.
Ünnepeljünk együtt március 15-én Székesfehérváron
A március 15-i ünnepi programokra mindenkit szeretettel várnak!
A huszárok állnak az idei fehérvári március 15-i ünnepi programok középpontjában: az 1848–49. évi forradalom és szabadságharc egyik legismertebb jelképének számító könnyűlovassággal „élőben” és játékosabb formában is meg lehet ismerkedni a nap során. Az ünnepnap eseményeire Lehrner Zsolt alpolgármester és Igaz Krisztina, a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ szakmai vezetője sajtótájékoztató keretében invitálta a fehérváriakat.
A hagyományokhoz hűen gazdag és méltó programokkal emlékezik Székesfehérvár nemzeti ünnepünkön – hangsúlyozta Lehrner Zsolt. Székesfehérvár alpolgármestere elmondta, március 15-én, a 177 évvel ezelőtti események helyszíneit is megidézve, a Pilvaxban kezdődnek a programok. Az erre a napra kávéházzá átalakuló Perte Bistróban a magyar sajtó napján kora délelőtt, 9 órakor adják át a Penna Regia díjat, majd hozzátette. hogy az események sora az Ady Endre utcában folytatódik: a Fekete Sas Szállónál ünnepi beszédet mond dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere és dr. Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke, majd az ünnepség koszorúzással zárul.
A Belváros két pontján, a Zichy ligetben és a Városház téren színes programkavalkád várja a fehérváriakat. Igaz Krisztina, a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ szakmai vezetője ismertetőjéből kiderült, hogy a Zichy ligetben reggel kilenctől délután kettőig tart bemutatót a Fehérvári Huszárok Egyesülete. Az érdeklődők megismerhetik a felszerelésüket, fegyverzetüket, a vállalkozó szellemű gyerekek pedig nyeregbe is pattanhatnak. Az I. András Király Lovagrend a korabeli honvéd tüzérséget jeleníti meg a ligetben, emellett bemutatja az irreguláris szabadcsapatok működését, köztük a Bakonyi betyárok szerepét. A Betyár Tanya népi játszótér kosaras körhintával, huszár hétpróbával és tucatnyi népi játékkal várja a gyerekeket, akik többek között sárkány ellen is vívhatnak majd.
A Városház téren tíz órakor indulnak a délután négyig tartó családi programok: a forradalmi játszóházban korabeli ruhákban és kellékekkel interaktív játékok sora, Madarász Ildikónál pedig kreatív gasztrofoglalkozás várja a kicsiket és nagyokat. Nem hiányozhat a kínálatból a mindig népszerű ólomöntés és a papírbajusz-készítés sem, a hagyományos József-napi vásárban pedig kézművesek, őstermelők kínálják portékájukat.
Tizenegytől pódiumműsorok kezdődnek: toborzót tart az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola, fehérvári fiatalok, három középiskolás csapat adják elő azokat a produkciókat, amelyeket a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ felhívására hoznak az eseményre, Ács Tamás színművész pedig három időpontban mond verseket a tér különböző pontjain. Fél egytől Váradi Eszter Sára és Keller János operett-összeállításának lehet részese a közönség, kettőtől pedig a Guliba Társulat mutatja be Huszárkodó című műsorát.