Szerdán reggel 7 órától újra nyitva a vasútállomás megújult utascsarnoka

Július 27-én szerdán megnyitja kapuit a megújult utasváró a székesfehérvári vasúti pályaudvaron. Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a szerdától már a lifteket is használhatják az utasok. Szerdától a jegypénztárak is visszaköltöznek az épületbe és megszűnnek az utcai ideiglenes pénztárak.
2016.07.25. 20:06 |
 Július 27-én szerdán megnyitja kapuit a megújult utasváró a székesfehérvári vasúti pályaudvaron. Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a szerdától már a lifteket is használhatják az utasok. Szerdától a jegypénztárak is visszaköltöznek az épületbe és megszűnnek az utcai ideiglenes pénztárak. 

A csarnokban és a peronokon működik az új utastájékoztató rendszer.
A több mint hatvan évvel ezelőtt épült, műemlékvédelem alatt álló épületen kicserélték a nyílászárókat és lefestették a falakat. Az utasvárót az eredeti, korhű állapotnak megfelelően újították fel. A felújítás során új digitális táblákat szereltek fel és beépített fotocellás ajtók is szolgálják majd az utazók kényelmét.

Az új 8 m széles aluljáró teljes szélességében használható az első vágány melletti peronról 1, az utascsarnokból 3 lépcső vezet az aluljáróba.
A munkálatok során kiszélesítették az aluljárót is. A bejáratnál a homlokzatra galambvédő hálót helyeztek, hogy megóvják a szennyeződéstől. Fontos változás az is, hogy az utasoknak ezentúl nem kell kerülniük a vonatokhoz való eljutáshoz. A megújult utasváró július 27­-én reggel hét órakor nyílik meg.

A vakok és gyengén látók közlekedésének segítésére vezető, illetve veszélyre figyelmeztető vezetősávok lettek kialakítva, a csarnokban, illetve a peronokon is.
A munkálatok a pályaudvaron az épület átadásával még nem érnek véget, a második emeleten tovább dolgoznak, itt kormányablak lesz majd. A kivitelező dolgozik még a 6. és a 8. vágányokon is. A teljes beruházás várhatóan az év végén fejeződik be.

Galambháló is lett az utascsarnok homlokzatán.

Városfejlesztés

  1. Elkészült a Mura utcai távhőprojekt

    Lezárult a Mura utca 4/a-b-c szám alatti önkormányzati épületegyüttes távhőre kapcsolása. Az új kazánház, a távhővezetékek és a három hőközpont kiépítésével korszerű és üzembiztos rendszer látja el távhővel a 191 lakást. A nemrég elkészült, új távhőtermelő rendszer különösen fontos mérföldkő, hiszen a hőellátást korszerű, újonnan kialakított rendszer váltotta fel, ami takarékosabban képes biztosítani a fűtést.

    2026.10.15.
  2. Sétány az északi tó körül

    Október 20-án megkezdődik a Palotavárosi északi tó körüli sétány a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének kivitelezésében. A fejlesztés részeként mintegy 1200 méter hosszú, kavicsburkolatú sétányt alakítanak ki és az északi tó a déli tóhoz hasonlóan teljes egészében körbejárhatóvá válik. A munkálatok várhatóan három hétig tartanak, az ütemezést azonban az időjárás is befolyásolhatja.

    2026.10.15.
  3. Az állammal közösen újítaná fel az Arany János Iskola Tolnai utcai épületét a város

    Közösségi oldalán jelezte dr. Cser-Palkovics András polgármester, hogy az Arany János Iskola Tolnai utcai épülete felújítást igényel, legsürgetőbb a nyílászárók cseréje. Ez a földszinti öt tanterem esetében nagyságrendileg 30 millió forintba kerül, melynek felét Székesfehérvár Önkormányzata átvállalná, így állami-önkormányzati összefogással újulhatna meg az épület.

    2026.10.14.
  4. A terepasztalom az egész város

    Mint arról már híreinkben beszámoltunk, rangos szakmai elismerésben részesült Székesfehérvár főépítésze, Lantay Attila. A XXX. Országos Főépítészi Konferencián az értékőrző és értékteremtő huszonöt évnyi szolgálata, az építészeti közbeszéd gazdagításához, valamint a következő generációk szemléletformálásához hozzájáruló oktatói és publikációs tevékenysége elismeréseként Főépítészi Életmű Díj kitüntetésben részesült.

    2026.10.12.