Szép gólokkal, könnyedén nyert a Vidi a Haladás ellen

Az eltiltását töltő Lazovics és Juhász nélkül 3-0-ra győzték le a fehérváriak a kiesés ellen küzdő Haladást. A szombathelyiek nem tanúsítottak túl nagy ellenállást Felcsúton, ráadásul az utolsó húsz percre tíz emberre fogyatkoztak. Továbbra is tapad a Vidi a Fradira.

Videoton - Szombathelyi Haladás 3-0 (1-0)

Gólszerző: Nikolov, Nego, Pátkai.

2018.05.12. 19:00 |
Szép gólokkal, könnyedén nyert a Vidi a Haladás ellen

A Videotonnak az élen álló Ferencváros pontelőnye, a Haladásnak pedig a kiesőzóna közelsége miatt bizonyult élet-halál-harcnak a felcsúti derbi. Marko Nikolics eltiltás miatt Juhász Rolandra és Danko Lazovicsra sem számíthatott (a szerb játékosnak a következő, Vasas elleni derbit is ki kell hagynia). A Vidi kapuját Kovácsik őrizte, a védelemben Nego, Fiola, Vinícius, Stopira, a középpályán Nikolov, Varga, Pátkai, Hadzic összetételben fuballoztak a fehérváriak, míg elől Kovács István és Sztefan Scsepovics rohamozott.

A szezon második legjobb hazai és legrosszabb idegenbeli mérlegével rendelkező együttes csapott össze Felcsúton, de ez cseppet sem jelentette azt, hogy a bajnoki címért küzdő piros-kékek kapujához szegezték volna a szombathelyieket. Az első tíz percben különösebben egyik kapu sem forgott veszélyben, ugyanakkor nem csak a Hali, hanem a Vidi tizenhatosa környékén is pattogott a labda. Halmosi kerülhetett volna nagy helyzetbe, de Nego fejjel tisztázott. Közel húsz perc után góllá értek a Vidi akciói: Stopira a tizenhatos jobb oldaláról varázsolta Nikolov lábára a labdát, aki két méterről passzolta Király Gábor kapujába.

A gól nem hozott új színt a játékba, ellenben öt perc alatt három sárga lapot is kiosztott Kassai Viktor játékvezető. A negyvenedik percben egy jobb oldali akciót követően hördültek fel a szurkolók, Sztefan Scsepovics lapos centerezésére kiváló ütemben érkezett középen Pátkai, de a Vidi válogatott középpályása néhány méterről elhibázta a ziccert.

A második félidő meglehetősen mérsékelt iramban kezdődött, ugyanakkor kitűnt Kovács István harcossága, aki eladott labdáját akrobatikus mozdulattal szerezte vissza. Ami ennél is fontosabb, hogy Kis Kokó szöglete után Vinícius fejese a keresztlécen csattant! Egy órányi játék után ismét góllá értek a Vidi-támadások: Varga tanári, jó negyven méteres indítása után, Nego bújt ki a védők mögül, levette majd a kapuba passzolta a labdát.

Nem sokkal később Kovácsik kapott le egy beadást a levegőből, de kiejtette a lasztit, védői lélekjelenlétének köszönhetően felszabadult  a hazai kapu, ugyanakkor a vendég ketrec nyomás alá került a kontra végén: Hadciz lövését védte Király. Az utolsó húsz perc egyértelmű Vidi-fölényt mutatott, főleg úgy, hogy Kovács Lórántot második sárgája után kiállította Kassai. Nem sokkal később Sztefan Scepovicsot Kovács hozta ziccerbe, de Király ismét résen volt, Hadzic és Scsepovics lesről lőtt a kapuba, Nego meg a tizenhatoson belülről mellé.

A másik oldalon a vendégek legnagyobb helyzetét Kiss hagyta ki, aki előbb lerázta magáról Viníciust, majd lőtt, Kovácsik lábbal, bravúrral hárította löketét. Nikolov is lőtt egy lesgólt, rövid fehérvári tiki-taka után lendült a partjelző zászlaja.

Tetszetős akcióból szerezték meg a fehérváriak a harmadik gólt! Megint Vargától indult az akció, átadását Nego tette középre, a hosszún érkező Pátkai Máté elé, aki közvetlen közelről tette a labdát a gólvonal mögé, kialakítva ezzel a 3-0-ás végeredményt.

A Vidi immár 62 pontos, az eddig 60 egységet gyűjtő Ferencváros a fordulóban ma este a Vassasal játszik.

Videoton - Szombathelyi Haladás 3-0 (1-0)

Gólszerző: Nikolov, Nego, Pátkai.

Videoton: Kovácsik - Nego, Fiola, Vinícius (Tóth), Stopira (Tamás) - Nikolov, Varga, Pátkai, Hadzic - Kovács, Sztefan Scsepovics (Marko Scsepovics).