-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
Szent István király és városa Székesfehérvár címmel hirdetnek vetélkedőt
Az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület vezetősége a Szent István Emlékévhez kapcsolódva nagyszabású szellemi vetélkedőt szervez május 11-én a hozzá tartotó nyugdíjas klubok tagjai részére. Csetényi Attiláné elnök elmondta, a vetélkedő elsődleges célja, hogy méltóképpen emlékezzenek meg királyunkról és városunk történelméről, valamint erősíteni kívánják a generációk közötti együttműködést is.
2013.05.07. 11:06 |
Az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület vezetősége a Szent István Emlékévhez kapcsolódva nagyszabású szellemi vetélkedőt szervez május 11-én a hozzá tartotó nyugdíjas klubok tagjai részére. Csetényi Attiláné elnök elmondta, a vetélkedő elsődleges célja, hogy méltóképpen emlékezzenek meg királyunkról és városunk történelméről, valamint erősíteni kívánják a generációk közötti együttműködést is.
Az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület elnöke elmondta, hogy a Városi Levéltár igazgatóját, dr. Csurgai Horváth Józsefet nyerték meg a zsűri elnökének. Csetényi Attiláné a generációk közötti együttműködés fontosságát emelte ki, ennek jegyében felvették a kapcsolatot a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskolával is, ahonnan a csapatokhoz 1-1 tanulót sorsolnak. Így a vetélkedőn egy-egy csapat három szépkorúból és egy tanulóból tevődik össze.A vetélkedő selejtezőjét május 11-én tartják a Székesfehérvár 2. számú posta kultúrtermében 9 és 11 órai kezdettel. A selejtezőben 20 csapat vesz részt, a csapatok 40 kérdésből álló írásbeli feladatot oldanak meg, illetve 10 székesfehérvári képet kell felismerniük. Az eredményektől függően dől el, hogy melyik hat csapat jut tovább a 2013. szeptember 7-i döntőbe, amelyet a Hiemer-házban rendeznek meg.
A vetélkedőre az egyesület 22 klubjából 20 csapat jelentkezett. A verseny témakörei között szerepelnek többek között István király intelmei, törvényei, koronázása, külpolitikája és egyházi politikája is. Fejes Rudolf titkár elmondta, hogy az egyéni elismerésen kívül a nyertes csapatok klubjai is jutalomban részesülnek. A felkészüléshez a csapatoknak írásbeli anyagot is biztosítottak, amelyet már február hónapban kézhez kaptak.