Szent István hagyatéka ma is része a mindennapjainknak - megnyitott az Osszárium

A Székesfehérvári Királyi Napok szép és méltó hagyományaként idén is megnyitották az Osszáriumot a Nemzeti Emlékhely – Középkori Romkertben, Székesfehérvár és Fejér megye vezetőinek, képviselőinek jelenlétében. Számos érdeklődő kísérte figyelemmel az ünnepi eseményt, melynek keretében dr. Horváth Attila alkotmánybíró mondott beszédet, emlékeztetve arra, hogy Szent István országfelajánlásának máig ható öröksége van a mindennapjainkban.
2026.08.15. 12:11 |
Szent István hagyatéka ma is része a mindennapjainknak - megnyitott az Osszárium

A Nemzeti Emlékhely – Középkori Romkert és az Osszárium augusztus 23-ig, jövő vasárnapig 10.00 és 20.00 óra között ingyenesen látogatható.

Ünnepélyes keretek között nyitották meg szombaton délelőtt a néhai királyaink, családtagjaik és egykori előkelők földi maradványait őrző Osszáriumot a Nemzeti Emlékhelyen. A méltó tiszteletadás mellett rendezett eseményen országgyűlési képviselők, önkormányzati vezetők és képviselők, a közhivatalok, a történelmi egyházak, a fegyveres és rendvédelmi szervek, az intézmények, továbbá a honvéd és hagyományőrző civil szervezetek vezetői, képviselői vettek részt.

Ünnepi beszédében dr. Horváth Attila alkotmánybíró emlékeztetett arra, hogy Szent István király 1038. augusztus 15-én, a halála előtt, fiának és örökösének elvesztése után, végső könyörgésében Szűz Máriának ajánlotta fel az országot. Ezen gesztusnak nemcsak egyfajta vallási meggyőződésből eredő indoka, hanem sokkal messzebb ható jelentősége is volt. Szent István közjogi személyként jelenítette meg hazáját, ettől kezdve az országot Szűz Mária birodalmaként kellett értelmezni és kezelni, nem pedig magánbirtoként, mint ahogy akkor más nyugat-európai országoknál történt. A király a kereszténység védőbástyájaként, szuverén államként határozta meg az országot, amely Szűz Mária fennhatósága alatt áll, és nincs alárendelve más birodalmaknak, hatalmaknak.

Dr. Horváth Attila arról is beszélt, hogy számos olyan eleme van a mindennapi életünknek, melynek az alapjait Szent István teremtette meg. Ezek közé tartozik a Szent Korona tisztelete, a szabadság iránti vágy. Országfelajánló gesztusa a hitéleten túl, a koronázáshoz hasonlóan közjogi jelentőséggel is bír, az ország szuverenitásának és önállóságának biztosítékát jelenti. Nagyon fontos volt Szent István fogadalma abból a szempontból is, hogy a király Isten kegyelméből, az ő törvényei szerint uralkodik. Ekkor jelent meg először a történelemben, hogy az uralkodói, végrehajtói hatalmat is korlátozni kell. Ugyancsak itt kereshető az emberi alapjogok gyökere, hiszen a keresztény tanítások szerint Isten előtt minden ember egyenlő. Szintén fontos volt az ország belső békéjének megteremtése, a nők tisztelete és egyenjogúsítása azzal, hogy a házasság megszentelése két fél egybehangzó akaratnyilatkozatával történik, továbbá a vasárnap mint pihenőnap tisztelete.

Az alkotmánybíró Szent II. János Pál pápának az 1991. augusztus 20-án, a Hősök terén elmondott gondolataival zárta beszédét: „István király ezt a házat ezer évvel ezelőtt őseiteknek építette, és rajtuk keresztül a magyarok minden nemzedékének, akik azóta is követik egymást az országotokban. Tovább élnek ők, és tovább folytatják annak a háznak az építését, melyet alapjait Szent István vetette meg.”

A köszöntőt követően a Fiori Musicali együttes előadásában Claudio Monteverdi: Adoramus című műve hangzott el, majd a résztvevők virágokat helyeztek el az Osszáriumban.

Kultúra

  1. Megnyitott az Osszárium

    A Székesfehérvári Királyi Napok szép és méltó hagyományaként idén is megnyitották az Osszáriumot a Nemzeti Emlékhely – Középkori Romkertben, Székesfehérvár és Fejér megye vezetőinek, képviselőinek jelenlétében. Számos érdeklődő kísérte figyelemmel az ünnepi eseményt, melynek keretében dr. Horváth Attila alkotmánybíró mondott beszédet, emlékeztetve arra, hogy Szent István országfelajánlásának máig ható öröksége van a mindennapjainkban.

    2026.08.15.
  2. Fogadalmi mise Fehérváron

    Az országfelajánlás napján, augusztus 14-én tartották Székesfehérvár hagyományos fogadalmi ünnepét. A Magyar Szent Család ereklyéit a Püspöki Palotától körmenetben vitték a Székesegyházba, ahol Spányi Antal megyés püspök mutatott be ünnepi szentmisét. Innen a hívek Szent István király sírjához zarándokoltak, itt nyitotta meg dr. Cser-Palkovics András polgármester a Székesfehérvári Királyi Napokat is.

    2026.08.14.
  3. Táncosok a Városházán

    Dalra fakadt és táncra perdült a Városháza Díszterme. Itt fogadta Székesfehérvár polgármestere a Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztiválra érkezett csoportokat.

    2026.08.14.
  4. Bejelentették a díjazottat

    Sajtótájékoztató keretében jelentették be az idei Szent István Emlékérem és Díj idei várományosát a Püspöki Palotában. A díjazás ezúttal Écsy Gáborhoz kerül, akit immár 41 éve szenteltek pappá Esztergomban.

    2026.08.14.