-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
Székesfehérvárra érkezett az Autóklub Közlekedésbiztonsági és Oktatóprogramja
A Szent Flórián körúti Tesco áruház parkolójában kedden délelőtt kezdetét vette a péntek estig tartó, a Magyar Autóklub által szervezett Biztonságosan közlekedni egy életúton elnevezésű országjáró közlekedésbiztonsági és oktatóprogram. A helyszínen következmények nélkül, pénteken estig bárki kipróbálhatja 8 és 18 óra között, hogy milyen érzés felborulni egy autóval. A részvétel ingyenes!
2013.06.11. 12:12 |
A Szent Flórián körúti Tesco áruház parkolójában kedden délelőtt kezdetét vette a péntek estig tartó, a Magyar Autóklub által szervezett Biztonságosan közlekedni egy életúton elnevezésű országjáró közlekedésbiztonsági és oktatóprogram. A részvétel ingyenes!
KÉPGALÉRIA
KÉPGALÉRIA

A Szent Flórián körúti Tesco áruház parkolójában következmények nélkül, pénteken estig bárki kipróbálhatja 8 és 18 óra között, hogy milyen érzés felborulni egy autóval.
A kerékpáros ügyességi pálya mellett a fiatalok részt vehetnek interaktív közlekedésbiztonsági oktatáson, vagy kipróbálhatták a borulás szimulátort. Egy speciálisan átalakított autóban pedig a kocsiban ülő fékezheti le az autót, amellyel egy szivacsbábut gázol el. A feladat segítségével életszerű körülmények között élhetik át, milyen az, ha féktávolságon belül lépnek a közeledő jármű elé.

A megnyitón Kaposvári Károly alezredes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti osztályvezetője és Illés Mihály alezredes a Fejér Megyei Balesetmegelőzési Bizottság titkára is ott volt, akik elmondták, hogy tavaly a 2011-es évhez képest 17 százalékkal csükkent a sérüléssel járó balesetek száma a megyében. Kiemelték, hogy márciustól a rendőrök fokozottan figyelnek a gyalogos, kerékpáros és kismotoros közlekedésre. Ugyancsak fokozott figyelmet fordítanak a "három gyilkos jogsértésre", az ittas vezetésre, a biztonsági öv használatára és a gyorshajtásra.