-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
Székesfehérvári segítség a gátakon - a Városgondnokság 30 fős csoportja Kisapostagon dolgozik
Vasárnap este egy 30 fős csoport indult a Városgondnokságról Kisapostagra, hogy segítse az árvíz elleni védekezést Fejér megyében és hétfőn reggel is további munkások indultak a Dunához.. Székesfehérvár már napokkal ezelőtt felajánlotta segítségét a Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak, most szükség is van az útnak indított csoport munkájára. Reggel óta több mint kétszázan – köztük hivatásos tűzoltók, rendőrök, önkéntes tűzoltó egyesületek, polgárőrök és lakossági önkéntesek - vesznek részt az árvízi védekezésben június 10-én Fejér megyében.
2013.06.10. 09:36 |
Röviddel este hat óra előtt 30 fős csoport indult a Városgondnokságról Kisapostagra, hogy segítse az árvíz elleni védekezést Fejér megyében. Székesfehérvár már napokkal ezelőtt felajánlotta segítségét a Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak, most szükség is van az útnak indított csoport munkájára.
Hétfőn reggel újabb csapat indult Kisapostagra, ahol az árvízi védekezésben segítenek.Kisapostagnál segíti az árvízi védekezést az a 30 főből álló csoport, amelyet a Városgondnokság indított útnak vasárnap, röviddel este hat óra előtt.
| Sikerült megvédeni a házakat Kisapostagon Az áradó Duna nyomásától áttört a víz egy nyúlgáton június 9-én, vasárnap éjszaka Kisapostagon. A katasztrófavédelem hivatásos állományának és önkénteseknek az azonnali, gyors, összehangolt munkájának köszönhetően sikerült megakadályozni, hogy a víz a lakásként használt épületekbe betörjön.
Kisapostagon az áradó Duna kilencven ember otthonát veszélyezteti a Panoráma úti üdülősoron. A megelőzés részeként csütörtöktől homokzsákokkal védték be az épületeket és egy kilométer hosszan nyúlgátat építettek ki. A nyúlgát által védett terület legmélyebb pontján, ahol a folyó a legnagyobb nyomást gyakorolta a védműre, vasárnap éjszaka öt-hét méter hosszan áttört a homokzsákokon a víz és három épület udvarára befolyt. A védekezésben részt vevő Nógrád és Heves megyei hivatásos katasztrófavédelmi mentőcsoportok, valamint önkéntesek körülbelül háromórás megfeszített, összehangolt munkával, a vízügy szakmai segítségével újabb két védvonalat építettek ki, és a belsőt bordás megtámasztással biztosították. Így hajnalra sikerült megállítani a vízszint emelkedését a kertekben. Az áradó folyó a gyors fellépésnek köszönhetően az épületeket nem érte el. Az éjszakai védekezésben mintegy hatvanan vettek részt. |
Székesfehérvár városa már napokkal ezelőtt felajánlotta segítségét a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak, a helyszíni műveletirányító tiszt pedig néhány órája jelezte: a Dunaújváros alatti községnél most nagy szükség van a szorgos kezekre.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester jelzésére Bozai István városgondnok 30 fő azonnali behívásáról gondoskodott, akiket a szükséges felszereléssel és ruházattal ellátva indítottak útnak. Délutántól holnap reggelig dolgoznak a fehérvári csoport tagjai Kisapostagon, majd ha további szükség lesz a segítségre, akkor újabb csoport váltja őket.
Felkészültek a Duna tetőzésére Fejérben
Reggel óta több mint kétszázan – köztük hivatásos tűzoltók, rendőrök, önkéntes tűzoltó egyesületek, polgárőrök és lakossági önkéntesek - vesznek részt az árvízi védekezésben június 10-én Fejér megyében. A katasztrófavédelem és a vízügyi igazgatóság szakemberei felkészültek a Duna tetőzésére. A védművek állapotát folyamatosan ellenőrzik. A gátak megerősítését, a fakadó vizek apasztását a településeken készenlétben lévő hivatásos tűzoltók szükség esetén azonnal megkezdik. Az áradó Duna miatt további lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség. Délelőtt kihelyezett ülést tart a megyei védelmi bizottság kibővített operatív munkacsoportja Kisapostagon, ahol értékelik az eddigi védekezési feladatokat.
Reggel óta több mint kétszázan – köztük hivatásos tűzoltók, rendőrök, önkéntes tűzoltó egyesületek, polgárőrök és lakossági önkéntesek - vesznek részt az árvízi védekezésben június 10-én Fejér megyében. A katasztrófavédelem és a vízügyi igazgatóság szakemberei felkészültek a Duna tetőzésére. A védművek állapotát folyamatosan ellenőrzik. A gátak megerősítését, a fakadó vizek apasztását a településeken készenlétben lévő hivatásos tűzoltók szükség esetén azonnal megkezdik. Az áradó Duna miatt további lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség. Délelőtt kihelyezett ülést tart a megyei védelmi bizottság kibővített operatív munkacsoportja Kisapostagon, ahol értékelik az eddigi védekezési feladatokat.