-
Nyílt nap a Szent György kórházban
A Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház nyílt napot szervez középiskolások számára: április 17-én szeretettel várják a gyógyítás iránt érdeklődőket, a regisztráció azonban szükséges!
2026.04.13. -
Lemezbörze lesz vasárnap
Április 19-én vasárnap hanglemez börzét tartanak a Kőfém Művelődési házban 10 és 14 óra között azok számára, akik kincsekre esetleg ajándékra vadásznak.
2026.04.13. -
Bolondballagás nyereményekkel
Székesfehérvár városa idén is megrendezi a végzős középiskolások egyik legnagyobb közösségi eseményét, a Bolondballagást. Érdemes lesz felölteni a legőrültebb, legviccesebb jelmezeket és kitalálni egy őrületesen jó produkciót, ugyanis több százezer forint nyeremény vár a legkreatívabb osztályokra. Jelentkezni április 17-ig, péntekig lehet, a Bolondballagás április 28-án, kedden lesz a történelmi Belvárosban.
2026.04.13. -
Kötődés, félelmek, elköteleződés
A kötődés, a félelmek és az elköteleződés pszichológiája lesz a téma a következő Csajos esten. A népszerű sorozat április 15-én, szerdán 18.00 órakor kezdődő programjának vendége Vitos Éva család- és párkonzulens lesz, majd a beszélgetés után a Kész dráma című amerikai romantikus vígjátékot vetítik. Belépők korlátozott számban még kaphatóak.
2026.04.13.
Szedd össze Te is! - Fehérvár is csatlakozott Kutyabarát kampányához
Még 2015 nyarán, tíz évvel ezelőtt indult el a https://kutyabarat.hu/ “A kakitündér nem létezik!” kampánya. Ennek keretében figyelemfelhívó plakátokat, matricákat készítettek, és ezeket a kutyások önkéntes alapon igyekeztek a legtöbb helyre eljuttatni, ezzel is elgondolkoztatva a kutyájuk végtermékét ilyen-olyan okból otthagyó gazdikat. Egyre több önkormányzattal működnek együtt, így mostantól Székesfehérvár Önkormányzatával és a Városgondnoksággal is.
Székesfehérvár 18 kutyafuttatójához kerülnek ki a figyelemfelhívő táblák.
A Kutyabarát egyik fehérvári partnere, a Damniczki Cukrászda kereste meg a város polgármesterét azzal a javaslattal, hogy Fehérvár közterületein is helyezzenek ki ilyen táblákat. Dr. Cser-Palkovics András a kezdeményezés mellé állt, és a Városgondnoksággal egyeztetve mind a 18 fehérvári kutyafuttató bejáratára felszerelik a kampány figyelemfelhívó tábláit.
„Székesfehérvár egy nagyon szép, tiszta és rendezett város, viszont sokan nem gondolnak arra, hogy a vannak sajnos olyan esetek – a kertvárosi részekre jellemző talán inkább –, amikor a gazdák ezeken a területeken nem szedik össze a kutyájuk ürülékét.” – hangsúlyozta Östör Annamária, Öreghegy önkormányzati képviselője, a város egészségügyi, sport- és társadalmi fenntarthatósági tanácsnoka. "Nagyon köszönjük, hogy a Kutyabarát.hu is segít ebben ösztönözni a gazdákat, és ehhez a város is partner, hiszen mind a 18 fehérvári kutyafuttatóra felkerülnek a figyelemfelhívó táblák. Arra kérek mindenkit, hogy legyenek egymásra tekintettel és mindenki szedje össze kedvence után az ürüléket!"
„A Kutyabarát már 2012 óta a felelős kutyatartásra igyekszik felhívni a figyelmet. Az egyik legsikeresebb kampányunk a "kakitündér nem létezik", ami eleinte egy kis vicces gerillakampánynak indult Budapest belvárosában, ahol sokkal nagyobb probléma ez, mint Székesfehérváron.” – mondta Sziládi-Kovács Tibor, a Kutyabarát.hu alapítója. „A kutyás és nem kutyás életforma békés együttélése érdekében nagyon fontos a kutyakaki probléma megoldása. Rajtunk, kutyásokon múlik és tényleg csak egy karnyújtásnyira van a megoldás, hogy összeszedjük kedvencünk után az ürüléket, amit bárhol, bármikor meg lehet oldani. Legyen nálunk kutyakaki zacskó, és azt bele is kell dobni a szemetesbe!”
„Székesfehérvár Városgondnoksága elkötelezett abban, hogy segítse az önkormányzattal együtt a kulturált kutyatartást, éppen ezért már 18 kutyafuttató található a városban.” – ismertette Bozai István városgondnok. "Minden kutyafuttatóra kerül figyelemfelhívó tábla. Az összegyűjtést pedig nagyban segíti, hogy városszerte 221 kutyatoalett, azaz kutyakaki gyűjtő szemetes található, ahova kidobhatják a gazdik a gyűjtőzacskókat. Fontos megjegyezni, hogy a zacskóba gyűjtött kutyaürüléket a többi 1800 fehérvári közterületi kommunális kukába is tehetik!"
Mint mondta, a tapasztalatok szerint a legtöbb konfliktus kutyások és nem kutyások között az össze nem szedett ürülékből és a póráz nélküli sétáltatásból adódik. Ez utóbbi miatt is vannak egyébként kutyafuttatók városszerte, ahol elengedhetik kedvenceiket a gazdik, hogy ott tudjanak szabadon szaladgálni.