Százezer dolláros női tenisztorna kezdődött a Kiskút útján

A Kiskút Tenisz Klub folyamatosan bővülő, fedett létesítményében a múlt heti ITF-torna után ezen a héten már 100 000 dollár összdíjazású női verseny zajlik. Elkezdődött a selejtező, amelyből harminckét teniszező próbál feljutni a szintén harminckettes főtáblára. Szerdától zajlanak a főtábla küzdelmei egyéniben és párosban, hétvégén rendezik az elődöntőket, döntőket.
2019.10.21. 19:08 |
Százezer dolláros női tenisztorna kezdődött a Kiskút útján

A 60 000 ezer dolláros, múlt heti verseny már a negyedik volt, amelyet idén a Kiskút úti teniszcentrumban rendeztek. A román Nicoleta-Catalina Dascalu győzelmével véget ért torna után szinte azonnal kezdődött a következő, az eddigi legrangosabb, Székesfehérváron rendezett verseny. A 100 000 dollár összdíjazású tornán több, a világranglistán első százban található teniszező indul. Viszló Csaba, a Kiskút Tenisz Klub elnöke alighanem ilyen „forgalomról” álmodott, amikor belekezdett a nemzetközi igényeknek is megfelelő központ építésébe. A torna hétfői sajtótájékoztatóján ki is emelte, hogy rendkívül fontos állomás ez a fehérvári tenisz életében.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy egymás után két ilyen tornát is rendezhetünk. A résztvevők minősége is áttörést jelent, nagy álmunk volt, hogy ilyen versenyt rendezhessünk. A következő szint már egy WTA-torna lenne, ha több éven át megfelelünk ennek a kihívásnak, az is összejöhet. Eddig mindenki elégedett volt a körülményekkel, rendezéssel, pedig a női mezőnyben sokszor előfordul, hogy panaszkodnak a játékosok” – mondta Viszló Csaba.  A klubelnök fontosnak tartotta azt is kiemelni, hetente ezerötszáz gyerek teniszezik az iskolai teniszprogram keretében a Kiskút útján. Mivel Magyarországon magasan kvalifikált edzőből sincs sok, keresik az együttműködést külföldi mesterekkel. Legutóbb Luca Appino járt a Kiskút útján, ahol edzőképzést tartott. Az olasz tréner korábban Carlos Moya edzője is volt, jelenleg pedig egy edzőképzéssel és tehetségkutatással foglalkozó szervezet vezetője. Viszló Csaba elárulta, hogy a létesítmény későbbi hivatalos megnyitója kapcsán korábbi világsztár teniszezővel is tárgyalnak.

A sajtótájékoztatón Cser-Palkovics András polgármester a teniszcentrum és a torna színvonala kapcsán is büszkeségének adott hangot. „Nem gondoltuk volna korábban, hogy ilyen nemzetközi verseny lesz egyszer Székesfehérváron. A visszajelzések a külföldiek részéről is pozitívak a létesítményről, a rendezésről. Mindenkit biztatok, hogy jöjjön ki a világ élmezőnyéhez tartozó teniszezőket megnézni, hiszen vannak itt olyanok, akik meghatározóak lesznek a női teniszben a következő tíz, tizenöt évben! Köszönöm a szövetségnek, hogy gondolt ránk, szívesen vagyunk és leszünk partnerek a következő években is. Hiszünk benne, hogy ha vannak helyi példaképek, az megmozgatja a gyerekeket és megszeretik ezt a gyönyörű játékot. A magyar versenyzőknek sok sikert kívánunk, és reméljük, látjuk őket a jövőben is itt!” – mondta a polgármester.

A versenyen négy magyar teniszező, Stollár Fanni, Bondár Anna, Gálfi Dalma, Jani Réka Luca a főtáblán kezd. Arn Gréta és Drahota-Szabó Dorka a selejtezőben indult. Gálfi Dalma múlt héten is itt volt, most még nehezebb dolga lesz. „Nagyon nehéz versenyre számítok, már bekerülni sem volt egyszerű. Színvonalas meccsekre számítok, mindent bele fogok adni. A hazai, magyar közönség mindig plusz motivációt jelent, hiszen ritkán fordul elő egy évben, hogy itthon játszhatunk.”
Tamás Krisztina, Magyar Tenisz Szövetség képviseletében örömét fejezte ki, hogy Fehérvár egymás utáni tornákkal bizonyítja tenisz melletti elköteleződését. „Köszönjük, hogy ilyen csodás körülmények között rendezhetjük ezt a versenyt! A múlt heti, 60 ezer dolláros verseny volt a főpróba, ez a verseny pedig a szövetségünk „zászlós hajója” ebben az évben. A főtáblán lesz négy magyar, reméljük, sokan kilátogatnak majd. Ilyen rangos verseny még nem volt a városban, azért itt rendezzük, mert a Kiskút Teniszklub az egyik legjobban fejlődő egyesület, amely az iskolai teniszprogramjával és eddigi rendezvényeivel is bizonyított már” – mondta a szövetség kommunikációs igazgatója.