-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
Sorozatban másodszor lett az Év Sportmarketing Nagykövete a Hydro Fehérvár AV19
A díjakat a több mint 1600 szakmai résztvevőt számláló Digital Forum keretében adták át az ETELE Cinemában.
Az elismerést a Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozata alapította és minden évben a hazai sportmarketing legkiemelkedőbb projektjeit és szereplőit díjazza.
A pályázati ciklusban 2025. január 1. és december 31. között megvalósított sportmarketing aktivitásokkal lehetett nevezni nyolc plusz egy kategóriában. A pályázatokat marketing- és sportmenedzsment szakemberekből álló zsűri értékelte, amelynek elnöke Hinora Ferenc, a Magyar Marketing Szövetség elnöke volt.
A szakmai díj célja, hogy irányt mutasson a sportpiac szereplőinek arra, milyen marketingmegoldások működnek valóban a sport világában.„A Sportmarketing Gyémántdíj célja, hogy iránytűt adjon a márkatulajdonosok és a sportszervezetek számára: milyen együttműködések és kampányok működnek valóban a sport világában. A díjazott aktivitások nemcsak kreatív megoldásokat mutatnak be, hanem azt is, hogyan lehet a sport iránti érzelmi kötődést stratégiai módon márkaépítéssé és fogyasztói lojalitássá formálni” – emelte ki Hinora Ferenc a marketing.hu oldalon megjelent cikkben.
A Hydro Fehérvár AV19 számára különösen nagy jelentőséggel bír az idei elismerés, hiszen a klub több különböző területen megvalósított kezdeményezései is szakmai díjat kaptak. A díjazott projektek jól mutatják, milyen sokféle területen dolgozik tudatosan a Hydro Fehérvár AV19 a sportmarketing és a közösségépítés fejlesztésén. A Sportesemény és közösségi bevonás kategóriában több kezdeményezés is elismerést kapott: a Kék Vonal Alapítvánnyal közös tematikus meccsnap, amely a fiatalok mentális egészségére hívta fel a figyelmet; a Sportos Cukorbetegek Alapítványhoz kapcsolódó jótékonysági program, amely edukációval és adománygyűjtéssel segítette az érintetteket; valamint az Újraélesztés Világnapja az Országos Mentőszolgálattal, amely interaktív formában mutatta be az életmentés alapjait a szurkolóknak. A kilenc gyémántdíjas sorból nem maradhat ki a Hydro Fehérvár AV19 Skills Challenge sem: a rendhagyó, interaktív esemény ikonikus helyszínen mozgósította a szurkolókat, és úgy hozta közelebb a csapatot a közönséghez, hogy a nézők nemcsak nézők, hanem aktív résztvevők is lehettek. Sportmarketing kampány kategóriában a HOMEfoglalás program nyert díjat, amely hétről hétre megjelenő újításokkal segítette, hogy a MET Aréna valódi otthonná váljon a közösség számára. Közösségi média és tartalommarketing kategóriában két projekt is gyémántdíjat kapott: az Ördög kabala karakterének újrapozicionálása, amely humoros és szerethető tartalmakkal építi a klub márkáját, valamint a fiatalok és nők bevonását célzó TikTok-stratégia, amely több milliós eléréssel új közönségrétegeket szólít meg. Emellett sportmarketing-együttműködés kategóriában a Black Lab SportCards-szal közösen megvalósított gyűjthető játékoskártya-program is díjazott lett, amely egy régóta hiányolt szurkolói élményt hozott vissza modern formában.
Gál Péter Pál, a Fehérvár AV19 SC elnöke, kiemelte, hogy különösen nagy értéke van az idei elismerésnek, hiszen a klub sorozatban másodszor érdemelte ki az Év Sportmarketing Nagykövete címet. „Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a Magyar Marketing Szövetség sportmarketing gyémántdíjain ismét komoly szakmai elismerésben részesült a klubunk, és külön büszkeség, hogy sorozatban másodszor választották a Hydro Fehérvár AV19-et az Év Sportmarketing Nagykövetének. A modern sportéletben egy klub sikerét már nem kizárólag a mérkőzések eredményei határozzák meg, hanem az is, hogyan tud közösséget építeni, élményeket adni a szurkolóinak, és értéket teremteni a partnereinek. Mi a Hydro Fehérvár AV19-nél abban hiszünk, hogy a jégkorong egyszerre sportteljesítmény és közösségi élmény, és ennek a szemléletnek a mentén építjük a klub jövőjét. Szeretném megköszönni kollégáim munkáját, akik az elmúlt időszakban nagy energiát fektettek a klub marketingtevékenységébe, valamint minden támogatónknak és szurkolónknak, akik nap mint nap részesei ennek a közös történetnek.”
A Hydro Fehérvár AV19 számára az idei elismerések fontos visszajelzést jelentenek arra, hogy a klub a jégpályán és azon kívül is következetesen építi a jövőjét, és a sportélmény mellett a közösségi értékteremtésben is meghatározó szerepet vállal.