Sérült művészek lépnek fel a Közös hang koncerten

-
Bory Jenő szobrászművész előtt tisztelegnek november 7-én
Hagyomány már, hogy Bory Jenő születésének évfordulóján koszorúzással tisztelegnek a város kiemelkedő alkotója előtt. November 7-én, szombaton ezúttal is várnak mindenkit, aki le szeretné róni kegyeletét, illetve emlékezni szeretne a szobrászra.
2026.11.05. -
Mentálhigiénés támogató program, ásványszakkör és játékkészítés a könyvtárakban
Az alkoholfogyasztásból adódó nehézségek leküzdését segítő támogatóprogramra, játékkészítő műhelybe, valamint ásványszakköri foglalkozásra várják a könyvtárak az érdeklődőket a hétvégén.
2026.11.05. -
Hangszerbemutatóval egybekötött interaktív előadással és szakgimnáziumi nyílt nappal várják a zenekedvelőket
November 6-án, pénteken 17 órától a Tálos Edit Alapítvány szervezésében mesébe szőtt hangszerbemutató koncerttel érkezik a Melodika Project a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házba. November 7-én, szombaton 10 órától pedig szakgimnáziumi nyílt napot tart a Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI. Minden zenekedvelőt szeretettel várnak az ingyenes rendezvényekre.
2026.11.05. -
Ingyenes család- és gyermekvédelmi tanácsadás lesz november 6-án pénteken
Az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület, a Székesfehérvári Álláskeresők Egyesülete, és a a Civil Margaretta Közhasznú Egyesülete ingyenes jogi tanácsadást indít család- és gyermekvédelmi témakörben Sziklainé dr. Kiss Erzsébet ügyvéd segítségével.
2026.11.05.
-
A Bazilikában ismét ritka kincs csendült fel - Durante Requiemje a Halottak napi hangversenyen
November 4-én a Szent István-székesegyházban ismét azokért szólt a zene, akik már nem lehetnek köztünk. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Halottak napi hangversenyén ezúttal az olasz barokk nagyszerű zeneszerzőjének Requiemje csendült fel.
2026.11.05. -
Videós tornákkal segíti az idősek egészségmegőrzését a Magyar Szabadidősport Szövetség
Mozgásélmény szenioroknak címmel hirdetett programot a Magyar Szabadidősport Szövetség. Tornavideókkal segítenek, melyekkel sokat lehet tenni az egészségmegőrzés és a jó közérzet érdekében. A felvételeket hétköznaponként két időpontban és vasárnap délelőtt a Szövetség honlapján találják az érdeklődők.
2026.11.05. -
Csendes mécsesgyújtással emlékeztek az ’56-os mártírokra az Országalmánál
Hagyományosan az Országalmánál szervezett mécsesgyújtással emlékezett meg Székesfehérvár Önkormányzata az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjairól november 4-én, a nemzeti gyásznapon. Hetven évvel ezelőtt ezen a napon indult meg a szovjet csapatok inváziója a szabadságharc leverésére.
2026.11.04. -
Hazai pályán az Alba, a Vidi, és a MÁV Előre férfi és női csapata – a második novemberi hétvégén is bőséges a sportkínálat
A Videoton FC Fehérvár szombaton a BVSC-Zuglót fogadja a Sóstón, a mérkőzés előtt a Vidi Múzeumban is várják a szurkolókat. Pénteken az Alba Fehérvár kosarasaihoz a DEAC látogat, szombaton a MÁV Előre Foxconn női és férfi csapata egymás után lép pályára a Vasas Óbuda, illetve a Pénzügyőr ellen. Vasárnap a Vidi női csapata is itthon, a Sóstói edzőközpontban játszik a Szekszárd ellen.
2026.11.04.