-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
Röplabda: Nem borult a papírforma Debrecenben, győztek a lányok!
Jurij Melnyicsuk csapatában ezen a mérkőzésen mutatkozott be az újonnan szerződtetett 19 esztendős kubai feladó, Yaimaris Garcia Victoria.
Ha már ott volt a pályán, mindjárt szettet érő pontot ütött a fiatal légiós, ezzel nyerte meg a csapat az első játékrészt 25:13-ra. A második játszma sem okozott gondot a MÁV-nak, ebben 25:17 arányban bizonyult jobbnak a fehérvári egylet. A harmadik szettben kerültek a debreceniek a legközelebb a mieinkhez, ám ezzel együtt is elbukták az etapot 25:19-re, így a bajnoki pontokat 3:0-ás összesítéssel a MÁV Előre SC-Bericap zsebelte be.
Női röplabda NB I Liga, alapszakasz
DSZC-Eötvös DSE – MÁV Előre SC-Bericap 0:3 (-13, -17, -19)
Debrecen, vezette: Bibók, Suba.
Eötvös DSE: Juhász, Takács D., Ribeiro Araújo, Fehér, Béni, Young. Csere: Fehérvári (liberó), Berza, Kozma, Pálfi. Vezetőedző: Szombathy András.
MÁV Előre: Szerencsés-Miklai, Sólyom, Karnitskaya, Yaimaris, Csabai, Szilágyi. Csere: Kovács (liberó), Tóth, Kiss. Vezetőedző: Jurij Melnyicsuk.
Jurij Melnyicsuk vezetőedző: „A debreceniek megerősödtek, erre készültünk. A csapat minden elemében jól játszott. Gratulálok a lányoknak a győzelemhez, és sok sikert kívánok a Debrecennek a további meccsekhez!”