-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
Röplabda: a tavalyi magyar bajnok (még) erősebb volt a fehérváriaknál
A papírformát fel lehet borítani. Most nem sikerült.
Jurij Melnyicsuk együttese a Kispest elleni selejtezőköri továbbjutás után alaposan beleehúzott a sorsolásnál, hiszen a Magyar Kupában és az Extraligában is címvédő Fatum Nyíregyháza ellen vív két mérkőzést.
A párharc első felvonásának a Videoton Oktatási Központ adott otthont, ahol esélyeshez méltó teljesítményt nyújtott a Németh Szabolcs által irányított nyírségi együttes, amely 5:4 után belendült és az első játszmát 25:6-ra nyerte meg.
A második szettben tovább tudták tartani a lépést a Nyíregyházával Szerencsés-Miklai Zsanették, akik még 15:14-re is vezettek, de a játékrész második felét a címvédő bírta jobban és 25:17-tel 2:0-ra lépett meg.
A harmadik játszmában is csak megnehezíteni sikerült a Nyíregyháza dolgát, amely végül végig vezetve nyerte meg 25:15-re ezt a felvonást és 3:0-s előnyről várhatja a párharc december 4-én szombaton, 18 órától tartandó visszavágóját.
Női röplabda Magyar Kupa, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés
MÁV Előre SC-Bericap – Fatum Nyíregyháza (Extraliga) 0:3 (-6, -17, -15)
MÁV Előre SC-Bericap: Karnitskaya 6, Bortnikova 5, Sólyom E., Szerencsés-Miklai 14, Szilágyi N. 1, Kiss A. 2. Csere: Kovács E., Borostyán (liberók), Sebestyén 1, Csabai. Vezetőedző: Jurij Melnyicsuk
Jurij Melnyicsuk vezetőedző: “A tavalyi bajnok ellen játszottunk, a nyíregyházi játékosok gyorsabbak, magasabbak nálunk. A második szettben próbáltuk tartani a lépést velük, de sok volt a mérkőzésen a nyitásfogadásból eredő hibánk. Menni kell előre, javítani kell a hibákat a bajnokságra.”