Rejtvényfejtők versenyeztek a Vízivárosi Iskolában

 „Törd a fejed!” címmel rendeztek városi szintű rejtvényfejtő versenyt március 6-án a Vízivárosi Általános Iskolában. A csaknem egy évtizedes hagyományokra visszatekintő megmérettetésen a Széna Téri Iskola tanulói győzedelmeskedtek. Az idén kilencedik alkalommal megrendezett tudáspróbán 45 diák vett részt, akiknek különböző típusú feladatokat kellett megoldaniuk, ezek között szerepeltek kép- és számrejtvények, illetve szókereső és logikai feladatok.
2012.03.13. 14:47 |
„Törd a fejed!” címmel rendeztek városi szintű rejtvényfejtő versenyt március 6-án a Vízivárosi Általános Iskolában. A csaknem egy évtizedes hagyományokra visszatekintő megmérettetésen a Széna Téri Iskola tanulói győzedelmeskedtek. A tudáspróbán 45 diák vett részt, akiknek különböző típusú feladatokat kellett megoldaniuk, ezek között szerepeltek kép- és számrejtvények, illetve szókereső és logikai feladatok.
 Nagy népszerűségnek örvend a rejtvényfejtő verseny, melyet idén kilencedik alkalommal rendeztek meg negyedik osztályos, székesfehérvári általános iskolákban tanuló gyerekek számára. Az első helyen Borbély Ádám, a másodikon Dénes Lilla, a harmadikon Szenes Eszter Zsófia végzett, valamennyien a Széna Téri Általános Iskola diákja.

Közélet

  1. Csendes mécsesgyújtással emlékeztek az ’56-os mártírokra az Országalmánál

    Hagyományosan az Országalmánál szervezett mécsesgyújtással emlékezett meg Székesfehérvár Önkormányzata az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjairól november 4-én, a nemzeti gyásznapon. Hetven évvel ezelőtt ezen a napon indult meg a szovjet csapatok inváziója a szabadságharc leverésére.

    2026.11.04.
  2. Lakossági fórum a Köfémen

    Kedden este a 14. számú választókörzet önkormányzati képviselője várta lakossági fórumra a Köfém lakótelep, Ráchegy, Búrtelep és Székesfehérvár-Börgönd városrész lakóit a Köfém Művelődési Házban. Szó volt a januárban életbe lépő autóbusz-menetrend bővítéséről, a Huszár utcai játszótér kialakításáról, a Köfém sportcsarnok és a Csitáry uszoda felújításának lehetőségeiről. A város főépítésze pedig a városban zajló társasház építésekről tartott részletes tájékoztatót.

    2026.11.04.
  3. Lakossági fórum a Köfémen

    A 14. számú választókörzet önkormányzati képviselője várta lakossági fórumra a Köfém lakótelep, Ráchegy, Búrtelep és Székesfehérvár-Börgönd városrész lakóit a Köfém Művelődési Házban.

    2026.11.04.
  4. Főhajtás a hősök előtt

    Minden évben november 3-án a nagy háború hőseinek emléke előtt tiszteleg Székesfehérvár közössége. Városunk első világháborús emlékműve, a Fekvő katona szobra előtt néma koszorúzással emlékeztek a 108 évvel ezelőtt aláírt padovai fegyverszüneti egyezményre.

    2026.11.04.