Rá kell lőni, Lajos! Góóól! – 70 éves lenne a Videoton legendás szélsője, Májer Lajos

Májer Lajos a forradalom évében, 1956. augusztus 24-én született Sárbogárdon. Az alacsony növésű srácot a Vidi utánpótlásának éles szemű megfigyelője, a legendás Csiszár István szúrta ki és igazolta le tizenhat éves korában.

Az ifiből hamar a tartalékok közé került, majd 1974. november 30-án, a Rába ETO ellen az NB I-ben is bemutatkozhatott – igaz, a meccsben nem volt sok köszönet, 5-0-ra győztek a győriek, a Népsport tudósítója mégis elismerően szólt az ifjú szélső játékáról. Debütálása évében összesen kilenc meccsen játszott, a Tatabánya elleni 6-1-en remekül, és kialakult a következő éveket meghatározó Májer-Szabó-Tiber támadósor, mely a mai napig a Videoton történetének egyik legjobb csatártriója.

Májer a rosszemlékű, 1976-os Üllői úti Fradi-meccsnek is főszereplője volt. A bajnoki címről döntő találkozón, a korábban a Vidi második, szabályos találatát is érvénytelenítő Müncz játékvezető kiállította őt a labda elpöcköléséért a 65. percben, végül a hajrá kezdetén a Ferencváros egyenlített és az utolsó fordulóban aratott győzelmével behúzta a bajnokságot.

Májer Lajos alapembere volt az 1984/85-ös UEFA-Kupában menetelő Videotonnak is, és felejthetetlen emlékekkel ajándékozta meg a szurkolókat. A Paris Saint-Germain elleni odavágón élete meccsét játszotta, ördöngös cseleivel az őrületbe kergette a franciákat, és két gólpasszt is kiosztott, egyet Szabónak, egyet Csongrádinak. A visszavágó megismételt találkozóján ő lőtte a győztes gólt. Remekül játszott a Partizán elleni 5-0 alkalmával, ahol szintén betalált. Majd jött a döntő, az a varázslatos madridi este, amikor a meccs elején Disztl Péter kifogta Valdano büntetőjét, hogy a hajrában „Matyi” egy győztes bombagóllal feltegye a koronát az egész menetelésre.

Fájó pont volt az életében, hogy bár teljesítményével kivívta a lehetőséget és voltak is jó ajánlatai külföldről, csak az osztrák ASK Bruck és a nyugatnémet TSV Straubing jelentette számára a külföldi, profi karriert. 1987-ben nem kapott szerződést a Videotontól, így Győrbe, az ETO-hoz került, de hamar hazatért Sóstóra. 1988 nyarán, a Siófok ellen (4-3) játszotta utolsó NB I-es meccsét.

Közel négyszáz mérkőzésen viselte a Videoton mezét, 305 NB I-es, 37 Magyar Kupa-, 5 Felszabadulási Kupa-, 2 Nemzeti Bajnokságok Kupája-, 21 nemzetközi kupa- és 16 Intertoto-kupa meccsen lépett pályára, 77 góljából 58-at szerzett a bajnokságban. UEFA-Kupa-döntős (1985), egyszeres bajnoki ezüstérmes (1976), kétszeres bronzérmes (1984, 1985), egyszeres Magyar Kupa-döntős (1982), a klub történetének 10. válogatott játékosa. 

1998. február 28-án súlyos balesetet szenvedett, majd néhány nappal később, március 11-én belehalt sérüléseibe.2015-ben posztumusz Székesfehérvár Díszpolgára címet kapott, nevét és emlékét utánpótlás-emléktorna őrzi.