Projektzáró - elkészült az útfelújítás Székesfehérvár és Kincsesbánya között

 A Székesfehérvár és Kincsesbánya közötti út felújítását március végén kezdte a kivitelező és megtörtént már a műszaki átadás is. A teljes felújítás alatt szélesebb lett az út és mintegy 53 ezer négyzetméteren újult meg a burkolat, építettek csapadék csatornát 64 aknával, 13 betonburkolatú buszöböl készült el és az árkokat is mindenhol megújították az új út mentén, illetve több mint két kilométernyi szegélyt is építettek.
2013.10.24. 11:01 |
A Székesfehérvár és Kincsesbánya közötti út felújítását március végén kezdte a kivitelező és október 15-én megtörtént a műszaki átadás. A teljes felújítás alatt szélesebb lett az út és mintegy 53 ezer négyzetméteren újult meg a burkolat, építettek csapadék csatornát 64 aknával, 13 betonburkolatú buszöböl készült el és az árkokat is mindenhol megújították az új út mentén, illetve több mint két kilométernyi szegélyt is építettek.

Az útfelújítás projektzáró rendezvényét az iszkaszentgyörgyi Amade-Bajzáth-Pappenheim kastélyban tartották csütörtökön délelőtt.
Törő Gábor útügyi miniszteri biztos, a térség országgyűlési képviselője kiemelte, hogy Székesfehérvár és Kincsesbánya között biztonságossá vált az út. Megköszönte a Magyar Közútnak és minden résztvevőnek a munkát. Arról is beszélt, hogy hamarosan a seregélyesi elkerülő építésénél és a székesfehérvári elkerülő továbbépítésénél is munkaterület átadás következik. Kiemelte továbbá, hogy a 81-es út három szakaszon újulhat meg: novembertől Magyaralmásnál, Sörédnél és Csókakő illetve Mór között is felújítják a nyomvályússá vált főutat.
Évek óta nagyon rossz minőségű volt már Székesfehérvár és Kincsesbánya között a 8202-es út és régóta szerette volna azt felújítani a Magyar Közút Fejér Megyei Területi Igazgatósága. A mostani felújítással nem csak a burkolat újult meg, hanem az útalapot is olyan erősre építették, hogy kibírja az iszkaszentgyörgyi bányából érkező nehéz kamionokat is.
Gáll Attila Iszkaszentgyörgy polgármestere elmondta, hogy 19 év után elkészült a településen a régen tervezett körforgalom. „Nem csak egy egyszerű projekt zárul le, hanem sikerült a településen biztonságos kereszteződéseket kialakítani. Jó dolog most megérkezni a település csomópontjába, ahol gondozott szép területet látni.” – mondta. Az iszkaiak döntő többsége Fehérvárra közlekedik, ezért is nagyon fontos, hogy milyen út vezet a megyeszékhelyre.
Róth Péter Székesfehérvár alpolgármestere elmondta, hogy "nagyon szívesen jöttem el erre a duplán is örömteli eseményre, hiszen gyorsan és jól lehet járni rajta, ennek pedig mindkét végén örülnek az emberek. Sajnos igen régről fennálló, örökös adóssága államnak az, hogy országunk útjai semmilyen tekintetben sem tartották a lépést a motorizáció fejlődésével és az igények növekedésével. A városokban elkátyúsodtak, a települések közt töredezetté, keskennyé váltak. Székesfehérvárnak különösen fontos ez a beruházás, hiszen térségi szerepéből következően számtalan olyan szolgáltatást kell nyújtania, amelyek igénylői a környező településeken élnek. Ezek az igények, elvárások számos szállal kötik hát össze Fehérvárt Iszkaszentgyörggyel, Kincsesbányával és az itt lakó emberekkel.
Egy átfogo projekt keretében került sor az Iszkaszentgyörgy és Kincsesbánya közötti útfelújításra - mondta Molnár István a Magyar Közút területi igazgatója. Az Új Széchenyi Tervnek köszönhetően idén mintegy 30 km-nyi közút újulhatott meg Fejér megyében. A Magyar Közút útfelújítási programjának keretén belül az Adony - Káloz összekötő út, a Székesfehérvár - Iszkaszentgyörgy - Kincsesbánya útszakasz mellett az év végéig megújul a Mór - Pusztavám - Kocs összekötő út is.
 
Fejér megye 1300 km hosszú úthálózatából egyébként mintegy 600 km közút azonnali beavatkozást igényelne. Most azért esett a választás a 8202-es útra, mert Iszkaszentgyörgy és Kincsesbánya irányából jelentős forgalom van Székesfehérvárra és nem utolsó sorban Iszkaszentgyörgyön biztonságosabb lett a falu nagy kereszteződése, amit körforgalommá alakítottak át.

Városfejlesztés

  1. Elkészült a Mura utcai távhőprojekt

    Lezárult a Mura utca 4/a-b-c szám alatti önkormányzati épületegyüttes távhőre kapcsolása. Az új kazánház, a távhővezetékek és a három hőközpont kiépítésével korszerű és üzembiztos rendszer látja el távhővel a 191 lakást. A nemrég elkészült, új távhőtermelő rendszer különösen fontos mérföldkő, hiszen a hőellátást korszerű, újonnan kialakított rendszer váltotta fel, ami takarékosabban képes biztosítani a fűtést.

    2026.10.15.
  2. Sétány az északi tó körül

    Október 20-án megkezdődik a Palotavárosi északi tó körüli sétány a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének kivitelezésében. A fejlesztés részeként mintegy 1200 méter hosszú, kavicsburkolatú sétányt alakítanak ki és az északi tó a déli tóhoz hasonlóan teljes egészében körbejárhatóvá válik. A munkálatok várhatóan három hétig tartanak, az ütemezést azonban az időjárás is befolyásolhatja.

    2026.10.15.
  3. Az állammal közösen újítaná fel az Arany János Iskola Tolnai utcai épületét a város

    Közösségi oldalán jelezte dr. Cser-Palkovics András polgármester, hogy az Arany János Iskola Tolnai utcai épülete felújítást igényel, legsürgetőbb a nyílászárók cseréje. Ez a földszinti öt tanterem esetében nagyságrendileg 30 millió forintba kerül, melynek felét Székesfehérvár Önkormányzata átvállalná, így állami-önkormányzati összefogással újulhatna meg az épület.

    2026.10.14.
  4. A terepasztalom az egész város

    Mint arról már híreinkben beszámoltunk, rangos szakmai elismerésben részesült Székesfehérvár főépítésze, Lantay Attila. A XXX. Országos Főépítészi Konferencián az értékőrző és értékteremtő huszonöt évnyi szolgálata, az építészeti közbeszéd gazdagításához, valamint a következő generációk szemléletformálásához hozzájáruló oktatói és publikációs tevékenysége elismeréseként Főépítészi Életmű Díj kitüntetésben részesült.

    2026.10.12.