Próbaidő - a Szent István-díjas Korzenszky Richárd atya gondolatai a nagyböjt elé

A szent negyven nap mindannyiunk számára a próbatétel ideje. Az önmagunkkal való küzdelem hetei ezek. Az elmélyedésnek lehetősége.

Szent Benedek figyelmezteti szerzeteseit, hogy – bár az egész életnek mintegy nagyböjti fegyelemben kellene telnie – az évnek legalább ebben az időszakában mindenki vegye sokkal komolyabban vállalt kötelezettségeit. Ezt írja: „A negyven napnak ebben az idejében teljes tisztasággal élje az életét, ugyanakkor a más időkben elkövetett hanyagságait ezekben a szent napokban tegye jóvá. Ez akkor történik megfelelő módon, ha minden bűntől tartózkodunk, könnyek között imádkozunk, szent olvasmányokat olvasunk, a szív töredelmére és az önmegtagadás cselekedeteire törekedünk.” (Regula 49. fejezet)

Kérdezhetné bárki: hol van ma már a nagyböjti fegyelem? Ki gondol arra, hogy nagyböjt van?

Valóban mintha kiveszett volna az emberekből az érzék az idő iránt. Amikor összemossuk a hétköznapokat és a vasárnapokat is, igazán idejét múlt dolognak tűnik nagyböjtről beszélni. Pedig itt van számunkra az idő! Tudatosabban kell élnünk keresztény életünket.

Ne gondoljuk, hogy a megszentelt, régi szép szokások öncélú gyakorlatok voltak csupán.

A negyven napi böjt megtartásáról szóló Szent Benedek-i soroknak van egy nagyon hangsúlyos mondata. Ezeknek a gyakorlatoknak, a több imádságnak, az ételben-italban történő önmegtagadásnak, az alvásban, beszédben, tréfálkozásban való nagyobb fegyelemnek sokkal nagyobb a jelentősége, mint gondolnánk. A célja mindezeknek: „hogy a lelki vágyódás örömével várja a szent Húsvétot”.

Nem élhetünk soha a pillanatnak. Nem lehetünk céltalanok. Nem ragadhatunk bele hétköznapjainkba.

Kell, hogy urai legyünk önmagunknak, szükséges, hogy ne sodorjanak el ennek a világnak ingerei. Életre, Húsvétra, feltámadásra szánt emberek vagyunk mindannyian. Sokszor megfeledkezünk erről. S az élet és a jövő összefügg.

Jövő, távlatok nélkül nincsen élet.

A nagyböjt éppen erre figyelmeztet bennünket: ne tekintsük abszolút értékűnek azt, ami körülvesz bennünket. Legyünk képesek arra, hogy függetlenítsük magunkat a pillanatok szorításától. A szent Húsvét: az életnek, az örökké-tartó életnek az ünnepe.

Jézus győz a halálon. Halállal legyőzte a halált, és a sírban lévőknek: nekünk mindannyiunknak – életet ajándékozott.

Minden nagyböjti gyakorlatnak az értelme: az élet. Vajon szakítunk-e időt arra, hogy számba vegyük napjainkat? Vajon szembenézünk-e azzal, hogy nem vagyunk tökéletesek? Készek vagyunk-e arra, hogy töredelmes szívvel elismerjük: bűnösök vagyunk?

A keleti egyház szerzeteseinek mindennapos imádsága legalább ebben a szent időben legyen a miénk is: „Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön!”