Ünnepélyesen adták át a második félévre szóló Alba Regia Ösztöndíjakat

Ünnepélyes keretek között, a Városháza Dísztermében adták át kedden délután az Alba Regia Ösztöndíjakat. A második félévben 49, Székesfehérváron tanuló egyetemi hallgató részesül a tanulmányait segítő támogatásban. A város nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a pályázaton nyertes fiataloknak.
2026.04.28. 20:11 |
Ünnepélyesen adták át a második félévre szóló Alba Regia Ösztöndíjakat

Székesfehérvár Önkormányzata évről-évre támogatja a városban tanuló diákokat tanulmányaik folytatásában, ennek egyik formája a város Közgyűlése által alapított Alba Regia tanulmányi ösztöndíj. A 2025/2026. tanév második félévére meghirdetett Alba Regia Felsőoktatási Ösztöndíjra és az Alba Regia Felsőoktatási Hallgatói Tanács Ösztöndíjra február 25-ig pályázhattak a diákok.

Az elbírálás értelmében ezúttal 49 nyertes pályázat eredményeként került sor az ösztöndíj átadására, az egyetemi hallgatók 120.000 forint, a hallgatói tanács tagjai 50.000 forint összegű ösztöndíjban részesülnek. A támogatás így oszlik meg: a felsőfokú alapképzésben résztvevő hallgatók közül a második féléven 11 fő, a harmadik féléven 1 fő, a negyedik féléven 18 fő, a hatodik féléven 10 fő, a mesterképzésben résztvevők közül a második féléven 1 fő, a negyedik féléven 2 fő hallgató, a Hallgatói Tanács Tagjai közül pedig 6 fő nyerte el a támogatást.

A fiatalokat dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte. A város nevében tiszteletét és gratulációját fejezte ki a fiatalok irányába, akik – mint fogalmazott – érdemi és valós teljesítményükkel, megérdemelten kapják a támogatást. „Önök a tanulmányi eredményeikkel vagy a közösségi részvételükkel, szerepükkel megdolgoztak azért, amit mi biztosítani tudunk! Városunk múltja, jelene és jövője sem képzelhető el a felsőoktatás és az egyetemi képzések folyamatos bővülése nélkül, ehhez viszont kellenek azok a fiatalok, akiket meg tudunk szólítani azzal, hogy maradjanak a városban, jöjjenek Székesfehérvárra tanulni, után itt menjenek tovább mesterképzésre és a nagybetűs életet is itt képzeljék el a saját családjukkal!” – fogalmazott. Hozzátette, hogy az Alba Regia ösztöndíj összegét az Önkormányzat emelni tudta, és igyekszik folytatni ezt a tendenciát.

A köszöntőt követően a Gorsium Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium növendékei adtak elő három dalt, majd a Kodolányi János Egyetem és az Óbudai Egyetem Alba Regia Karának diákjai átvették az ösztöndíjak elnyerését tanúsító emléklapokat. A dokumentumokat dr. Cser-Palkovics András polgármester, Mészáros Attila alpolgármester és Fűrész István, az Ösztöndíj Munkacsoport vezetője adták át.

Az eseményen részt vett prof. dr. Györök György, az óbudai Egyetem Alba Regia Kar dékánja és Székesfehérvár városának több önkormányzati képviselője is.