-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Pesovár Ferencre emlékezve nyílt meg a Király(ny)i Napok a Táncházban
Pesovár Ferenc 1957-től haláláig volt a múzeum néprajzosa, osztályvezetője, miközben az akkori Alba Regia Táncegyütteshez is ezer szállal kötődött.
A szervező Alba Regia Táncegyesület nevében Juhász Zsófia, az ARTE elnöke elmondta, hogy ebben az évben ünnepelték volna a Királyi Napok Néptáncfesztivál fennállásának 25. évfordulóját, a jubileum megünneplésére remélhetőleg a jövő évben kerül majd sor. Hozzátette, hogy idén is szeretnének olyan programokat felvonultatni a fehérváriak számára, amiből teljes képet kaphatnak az egyesület működéséről: a Pesovár Ferencre emlékező fotókiállítás keretében azokat a felvételeket mutatják be, amiket az egyesület tagjai, vagy profi fotósok készítettek a táncegyüttes külföldi útazásai során, vagy hazai eseményeken.
A kiállítást Dr. Varró Ágnes néprajzkutató nyitott meg, aki 1984 júniusában kezdett dolgozni a Szent István Király Múzeumban, megörökölve a Pesovár Ferenc halálával megüresedett néprajzos állást. "Noha soha nem találkoztunk, lassan mégis megismertem. Ugyanazokkal a néprajzi tárgyakkal dolgozhattam, melyek nagy részét ő gyűjtötte az itt töltött több mint 2 és fél évtized során és ugyanaz a környezet vett körül, mint őt. Rendezhettem a hagyatékát, találkozhattam személyes tárgyaival, kézirataival, levelezéseivel és az egykori pályatársaival, kollégáival, barátaival való beszélgetések egyre közelebb hozták hozzám a néprajzost és az embert is" - fogalmazott a megnyitón Dr. Varró Ágnes.
Pesovár Ferenc szakmai munkájáról szólva kiemelte, volt olyan esztendő, amikor több mint 100 napot fordított néprajzi terepmunkára, ami manapság elképzelhetetlen és több mint 200 kutatóponton járt Baranyától Székelyföldig. "Elsősorban táncfolklorista volt, de más néprajzi témákban is jelentős kutatást folytatott: az ő nevéhez fűződik például a mohai farsangi alakoskodó szokás, a tikverőzés felfedezése és életben tartatása is. Tevékenysége nyomán a múzeum néprajzi gyűjteménye közel 10 ezer tárggyal bővült. Ezekhez a tárgyakhoz érzelmileg is erősen ragaszkodott, hiszen azt a falusi embert látta bennük, aki mesélt neki, aki bizalmába fogadta" - emelte ki Dr. Varró Ágnes, aki arra is emlékeztette a tárlatnyitó közönségét, hogy Pesovár Ferenc munkájának alapvető jelentősége van abban, hogy az országban Fehérváron a néptáncnak egyedülálló fellegvára van itt a Malom utcában: "Ő vetette el a magot, ami mára fává terebélyesedett. Ebben a házban, ami idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját, máig a tiszta és autentikus hagyományból meríthetnek a táncolni tanulók óvodától felnőtt korig."