Parkolók és kis közösségi tér is épül a Fórum mögött

 Régi lakossági kérés volt már a Fórum mögötti terület felújítása, ami október végére be is fejeződik. 11 új térköves parkolóhelyet alakítanak ki, megújul a bolt mögötti útburkolat és padok, illetve több száz cserje kerül a területre.
2014.10.02. 19:09 |
Régi lakossági kérés volt már a Fórum mögötti terület felújítása, ami október végére be is fejeződik. 11 új térköves parkolóhelyet alakítanak ki, megújul a bolt mögötti útburkolat és padok, illetve több száz cserje kerül a területre.

Nagyon forgalmas a Fórum tér, hiszen a környező panelházakban élők közül sokan járnak ide bevásárolni, mennek keresztül a területen, ha a városközpont felé sétálnak, és a parkolóhelyek száma is kevés. Éppen ezért régi lakossági kérés és fontos önkormányzati terv volt a felújítás, amelynek állását csütörtökön délután helyszíni bejáráson nézte meg Cser-Palkovics András polgármester és Kovács Béla Sándor a vállalkozói szerződésekért is felelős Jogi Bizottság korábbi külsős szakértője.
 
„A terület teljes rendezése megvalósul, igazi közösségi térré alakítjuk a környező épületekben élők kérésének eleget téve. 11 új parkolóhely kialakításával javítjuk a parkolási helyzetet és ezzel egyúttal megoldjuk az ABC árufeltöltésével kapcsolatos problémát is. A korábbi padok helyére újak kerülnek, térkő burkolatot építünk és gondot fordítunk a zöldfelületek rendezésére, növelésére is, hiszen füvesítésre kerül sor és többszáz cserjét ültetnek ki.” - mondta Cser-Palkovics András.
A csütörtöki bejáráson részt vett Kovács Béla Sándor, a Jogi, Ügyrendi, Igazgatási Bizottság korábbi külső szakértője is. Õ adott tájékoztatást arról a szakmai előkészítésről, amely az önkormányzati beruházásokat - így a nemrég megkezdett munkálatokat is - megelőzi. „Ahogy a város nagyon sok sűrűn lakott részén, a Fórum tér környékén is vannak parkolási nehézségek, amiken enyhít a mostani beruházás is. A Fórum ABC mögötti terület burkolata nagyon rossz volt már, esős időben tele pocsolyákkal és ráfér a szomszédos kisebb zöldterületre is a felújítás.”

Városfejlesztés

  1. Elkészült a Mura utcai távhőprojekt

    Lezárult a Mura utca 4/a-b-c szám alatti önkormányzati épületegyüttes távhőre kapcsolása. Az új kazánház, a távhővezetékek és a három hőközpont kiépítésével korszerű és üzembiztos rendszer látja el távhővel a 191 lakást. A nemrég elkészült, új távhőtermelő rendszer különösen fontos mérföldkő, hiszen a hőellátást korszerű, újonnan kialakított rendszer váltotta fel, ami takarékosabban képes biztosítani a fűtést.

    2026.10.15.
  2. Sétány az északi tó körül

    Október 20-án megkezdődik a Palotavárosi északi tó körüli sétány a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének kivitelezésében. A fejlesztés részeként mintegy 1200 méter hosszú, kavicsburkolatú sétányt alakítanak ki és az északi tó a déli tóhoz hasonlóan teljes egészében körbejárhatóvá válik. A munkálatok várhatóan három hétig tartanak, az ütemezést azonban az időjárás is befolyásolhatja.

    2026.10.15.
  3. Az állammal közösen újítaná fel az Arany János Iskola Tolnai utcai épületét a város

    Közösségi oldalán jelezte dr. Cser-Palkovics András polgármester, hogy az Arany János Iskola Tolnai utcai épülete felújítást igényel, legsürgetőbb a nyílászárók cseréje. Ez a földszinti öt tanterem esetében nagyságrendileg 30 millió forintba kerül, melynek felét Székesfehérvár Önkormányzata átvállalná, így állami-önkormányzati összefogással újulhatna meg az épület.

    2026.10.14.
  4. A terepasztalom az egész város

    Mint arról már híreinkben beszámoltunk, rangos szakmai elismerésben részesült Székesfehérvár főépítésze, Lantay Attila. A XXX. Országos Főépítészi Konferencián az értékőrző és értékteremtő huszonöt évnyi szolgálata, az építészeti közbeszéd gazdagításához, valamint a következő generációk szemléletformálásához hozzájáruló oktatói és publikációs tevékenysége elismeréseként Főépítészi Életmű Díj kitüntetésben részesült.

    2026.10.12.