-
Új hotel Fehérváron
A MET Arénába érkező sportolók és szurkolók számára kiváló szálláslehetőséget, a szomszédos ipari park cégeinek pedig akár nemzetközi konferenciák lehetőségét is kínálja majd az új, 120 szobás Radisson hotel, amelynek alapkövét kedden tették le Székesfehérváron.
2026.03.17. -
Célegyenesben a Vasvári felújítása
A beruházás során a régi épületrész felújítási munkálatai befejeződtek és az új épületszárny kivitelezési munkái is a végéhez közelednek – árulta el dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki elmondta, hogy tovább folytatódnak a fehérvári iskolafelújítások.
2026.03.06. -
Erdőtelepítés Sóstón!
Egy hektárnyi erdővel, 6500 facsemetével bővítjük a Sóstó Természetvédelmi Területet - tette közzé közösségi oldalán a város polgármestere. A február 20-i, pénteki Közgyűlés dönthet az erdőtelepítés szükségességéről. 5500 darab szürke nyár adná az állomány gerincét.
2026.02.19. -
Útfelújítások a költségvetésben
A Versenyképes Járások Program 820 millió forintos visszatérítése mellé, még egyszer ennyit tesz hozzá a város. Az útfelújításokba eddig bekerült 42 felújításból - a már megkezdett beruházások mellett - az idei költségvetés 2026-27, illetve 2027-28 vonatkozásában mintegy harminc felújítás elindítását tartalmazza. Az alábbiakban kigyűjtöttük az idei költségvetés tervezetéből az útfelújításokat.
2026.02.15.
Pályázati támogatással újulhat meg a Mártírok útja - a csatornázás után kezdődik a felújítás
A Közgyűlés már döntött arról, hogy két pályázaton is elindul a város a Mártírok útjának teljes felújításáért. A szennyvízcsatorna építési munkálatok után így teljes szélességében és szerkezeti elemeiben is megújulhat a forgalmas útszakasz. A Mártírok útja felújításáról és a munkálatok ütemezéséről dr. Cser-Palkovics András polgármester és Dienesné Fluck Györgyi sajtótájékoztatón számolt be.
A felújítás ütemezése a cikkben olvasható!
2011.08.24. 13:09 |
A Közgyűlés már döntött arról, hogy két pályázaton is elindul a város a Mártírok útjának teljes felújításáért. A szennyvízcsatorna építési munkálatok után így teljes szélességében és szerkezeti elemeiben is megújulhat a forgalmas útszakasz. A Mártírok útja felújításáról és a munkálatok ütemezéséről dr. Cser-Palkovics András polgármester és Dienesné Fluck Györgyi sajtótájékoztatón számolt be.

„Ciklusokon átívelő és eddig be nem váltott ígéret volt a Mártírok útja felújítása. Ideje hát, hogy egy pontos ütemezéssel álljunk elő és tényleg meginduljon a rég várt nagyberuházás.” – mondta el dr. Cser-Palkovics András. Mint mondta olyan gyűjtőútról beszélünk, mely nélkül a környék forgalmát nem lehet megnyugtatóan rendezni. Eddig mindig csak ígérték: mi nem ígértük meg, viszont szeretnénk megvalósítani. A szennyvízcsatorna beruházás végét, mely már elkezdődött, mindenképpen meg kell várni a felújítással, ám utána egy teljes pályafelújítás történhet a Mártírok útján a Saára Gyula program keretén belül.
A nagyberuházás a szakemberek véleménye alapján nem szakaszolható, hanem az út teljes hosszában egyszerre kell elvégezni azt. Ennek költségeit csak pályázati támogatással tudja biztosítani Székesfehérvár Önkormányzata. A legutóbbi közgyűlésen döntöttek arról, hogy két pályázaton is elindul a város, így bevonva pluszforrásokat az útfelújításhoz és a csapadékcsatorna főgyűjtő átépítéséhez. A Közép-dunántúli Operatív Program keretében jelent meg kiírás „Helyi és Térségi jelentőségű vízvédelmi rendszerek rekonstrukciója”, illetve „Önkormányzati tulajdonú belterületi utak fejlesztése” támogatására. Mindkét kiírásra pályázatot nyújt be a város.

Dienesné Fluck Györgyi önkormányzati képviselő a csapadékvíz elvezetés jelenlegi problémáira hívta fel a figyelmet a sajtótájékoztatón, melyek a Mártírok útja alatti főgyűjtő megépítésével a Ráchegyen és a Búr telepen is megoldódnak. Kérte a környékbeli lakók türelmét a munkálatok ideje alatt. Kiemelte, hogy rendszeresen tájékoztatják majd írásban is a lakókat a munkafolyamatokról.
A Mártírok útja teljes felújításának becsült költsége 1,5 milliárd forint, amihez a két pályázaton összesen maximum 550 millió forint nyerhető el, ami a beruházás egyharmadát jelenti. A fennmaradó jelentős költségeket Székesfehérvár Önkormányzatának kell előteremtenie.
„Nagyon magas önrészt kell biztosítani, ami jelentős terhet ró a város költségvetésére több éven át. Ennek ellenére kötelességünk a fehérváriak felé, hogy jól közlekedhetővé tegyük a város egyik legnagyobb forgalmát bonyolító szakaszt. Örülök, hogy a sok ígéret után én lehetek az a polgármester, aki meg is valósítja a Mártírok útja felújítását.” – fogalmazott dr. Cser-Palkovics András.

Sikeres pályázatok esetén és az igényelt támogatások elnyerésével 2014. novemberére fejeződhet be a felújítás. Ez a Mártírok útja egészét – a Deák Ferenc utcától a Seregélyesi útig – magában foglalja majd. A két kilométeres szakasz új burkolatot kap, átépítik a teljes pályaszerkezetet és az ott futó csapadék-főgyűjtőt, emellett pedig járdát és kerékpárutat is kiépítenek a Mártírok útján.