-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
Önkormányzati tulajdonba kerül a Prohászka úti és a Takarodó úti MÁV pálya
A MÁV Zrt.-től ingyenesen kerül az önkormányzat tulajdonába a fehérvári, Prohászka úti sportpálya, amelyet már birtokba is vettek a diákok. A napokban írják alá a szerződést a Nemzeti Vagyonkezelővel a tulajdonos módosításról. Ez tartalmazza majd azt is, hogy az fehérvári önkormányzat 15 éven keresztül csak sport célra használhatja majd a területet.
2013.09.03. 13:24 |
A MÁV Zrt.-től ingyenesen kerül az önkormányzat tulajdonába a fehérvári, Prohászka úti sportpálya, amelyet már birtokba is vettek a diákok. A napokban írják alá a szerződést a Nemzeti Vagyonkezelővel a tulajdonos módosításról. Ez tartalmazza majd azt is, hogy az fehérvári önkormányzat 15 éven keresztül csak sport célra használhatja majd a területet. A kormányzati döntés kapcsán örömét fejezte ki Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője és dr. Cser-Palkovics András polgármester is.
Több, mint 400 millió értékű spotpályát kapott az államtól a székesfehérvári önkormányzat. A napokban írják alá a szerződést a Nemzeti Vagyonkezelővel a tulajdonos módosításról. Ez tartalmazza majd azt is, hogy az fehérvári önkormányzat 15 éven keresztül csak sport célra használhatja majd a területet. Egy tavaszi, kormányzati döntés eredménye az adományozás. Ekkor országosan 400 állami létesítmény ingyenes önkormányzati tulajdonba adásáról döntöttek, így a következő hónapokban több, hasonló adományozó ünnepség is lesz még országosan. A most átadott focipálya korábban a MÁV Zrt. tulajdonát képezte. Az átadón Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, vagyonpolitikáért felelős államtitkára elmondta, biztos benne, hogy a fehérvári sportpálya a jövőben nagyobb kihasználtsággal és jobb körülmények között tud majd működni, mint a volt szocialista nagyvállalat tulajdonlása alatt.
Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője örömét és köszönetét tolmácsolta a bejelentés kapcsán. „Szívet melengető érzés hallgatni a gyermekzsivajt a sportpályán. A volt szocialista nagyvállalatok kezelésében észrevétlenül pusztulásnak indultak azok a létesítmények, amelyek közösségi célokat is szolgálhatnak. Köszönettel tartozunk a kormány bölcs és bátor döntéséért.” - emelte ki Székesfehérvár országgyűlési képviselője.Marjay Gyula, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Ingó- és Ingatlanvagyonért Felelős Főigazgatója szintén örömét fejezte ki, hogy megtelt élettel a MÁV pálya.
„Az államnak meg kell találnia azokat a hasznosítókat, akik jó gazdái lesznek ezeknek a létesítményeknek.” -emelte ki. Marjay Gyula hozzátette, a jövőben további ingatlanok is a város tulajdonába kerülhetnek.
Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere köszönetét fejezte ki, hogy a kormány meghallotta a helyi közösségek szavát. Kiemelte, hogy a Prohászka úti MÁV pálya mellett a MÁV Zrt. Takaródó úti létesítménye is önkormányzati tulajdonba kerül. „A Takarodó úti ingatlan a sport mellett ifjúsági és szabadidősport célokat szolgál majd nemcsak 15 évig, hanem jóval tovább.” - tette hozzá Székesfehérvár polgármestere.