Ökumenikus, imádságos megemlékezés a Béla úti temetőben

Az ökumenikus ünnepség a lélekharang megkondulásával kezdődött, majd a Vox Mirabilis Kamarakórus énekelt.

Ökumenikus megemlékezés a Béla úti temetőbenMindenszentek napja azon szentek ünnepe, akikről a naptár név szerint nem emlékezik meg. A 9. század óta kötelező ünnep, az üdvözült lelkek emléknapja, az egyháztan szerint a megdicsőült Egyház ünnepe. A katolikus egyház tanítása szerint ezen a napon az élő és az elhalt hívek titokzatos közösséget alkotnak. Ilyenkor halottainkra emlékezünk, hozzátartozóink sírjánál gyertyát gyújtunk, mely az örök világosságot jelképezi.

A katolikus, a református, az evangélikus és a baptista egyház pásztorai mondtak imát az elhunytakért.

A katolikus, a református, az evangélikus és a baptista egyház pásztorai mondtak imát az elhunytakért. Kovács Dániel baptista lelkész a 2020-as évről azt fogalmazta meg, hogy az emberek nyitottabbá váltak az örök élet evangéliumára, hiszen a fiatalokhoz is, a gyermekekhez is közelebb került az élet és a halál témája, annak gondolatai; majd az erős hit kívánságával zárta szavait. Bencze András evangélikus lelkész a Zsoltárok könyvéből idézett imádságot: „Ha azt gondolnám, hogy elnyel a sötétség, és éjszakává lesz körülöttem a világosság, a sötétség nem lenne elég sötét neked, az éjszaka világos lenne, mint a nappal, a sötétség pedig olyan, mint a világosság. Minden oldalról körülfogtál. Kezedet rajtam tartod. Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni.” Berze János református lelkész a megemlékezés „vigasztaló szavaihoz” a Példabeszédek könyvéből idézett: „Az igaz emlékezete áldott.” Mindenszentek napján a hithősök szavaira, tetteire emlékeztetett, és a hittel, bizalommal, kitartással tele élet példáját állította a hallgatók elé. Tornyai Gábor római katolikus plébános szavai zárták az ökumenikus rendezvényt, aki imájában a feltámadásban való hitről szólt, könyörgött az elhunytakért, az emlékezőknek pedig iránymutatást és kegyelmet kért.

A megemlékezésen Székesfehérvár polgármestere Cser-Palkovics András is megosztotta gondolatait az egybegyűltekkel. A méltóságteljes, de szomorú emlékezésről beszélt, az elhunyt szeretteinkhez fűződő élmények, emlékek felidézéséről, amik arra ösztönöznek bennünket, hogy lelkünkben beszélgessünk velük az együtt töltött időkről. Sokszor felvetődnek ilyenkor az elmulasztott dolgok, az elmaradt szavak, amiknek pótlására a földi élet nem ad lehetőséget: „Intsen bennünket ez arra, hogy azokkal a szeretteinkkel, azokkal a barátokkal és ismerősökkel, akikkel együtt tölthetjük ezeket az éveket-évtizedeket, úgy bánjunk, hogy soha ne kelljen megbánnunk, hogy nem mondtuk ki: szeretjük őket, hogy ne kérdeztük volna meg, mit tehetünk értük, hogy mit tehetünk azokért, akik rászorulnak akár lelki, akár más segítségünkre. Ez az időszak erre is lehetőséget ad, hogy egy kicsit jobban odafigyeljünk egymásra.”