-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
Nyitott Bíróságok - együttműködést írt alá a Székesfehérvári Törvényszék és a tankerület
Együttműködési megállapodást írt alá csütörtökön délután a Klebersberg Intézményfenntartó Központ és a Székesfehérvári Törvényszék. A „Nyitott bíróságok” program célja többek között, hogy a diákok az életkori sajátosságaiknak megfelelően betekintést nyerjenek az igazságszolgáltatás munkájába, megismerjék a magyar jogrendszert.
2013.11.07. 17:13 |
Együttműködési megállapodást írt alá csütörtökön délután a Klebersberg Intézményfenntartó Központ és a Székesfehérvári Törvényszék. A „Nyitott bíróságok” program célja többek között, hogy a diákok az életkori sajátosságaiknak megfelelően betekintést nyerjenek az igazságszolgáltatás munkájába, megismerjék a magyar jogrendszert.

A Székesfehérvári Törvényszék biztosítja, hogy a fiatalok megismerkedjenek a jogi alapfogalmakkal és bízom abban, hogy kevésbé fognak tartani a bíróságtól, ha később kapcsolatba kerülnek akár tanúként vagy vitás ügyben a bírósággal – mondta Dr. Gerber Tamás a Székesfehérvári Törvényszék elnöke. Jobban tudnak majd eljárni ügyeikben és tisztában lesznek lehetőségeikkel és kötelezettségeikkel. A fiatalok bírósági látogatása pedig alkalmas lehet arra is, hogy felhívjuk a figyelmüket olyan magatartásformákra, melyek jogba ütköznek, ezáltal pedig prevenciós hatást is el tudunk érné – emelte ki a megállapodás előtt tartott sajtótájékoztatón.

A Nyitott bíróság program keretében általános és középiskolás diákok, valamint felsőfokú intézmények hallgatói ismerhetik meg jobban a bíróságok működését és az igazságszolgáltatás rendszerét.
Az iskolások akár osztályfőnöki órák keretében is kaphatnak jogi ismereteket a bíróságon, de igény esetén a Törvényszék fiatal jogászai az iskolába is elmennek foglalkozást tartani. Veszeliné Pénzes Ildikó a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székesfehérvári Tankerületének mb. vezetője örömét fejezte ki, hogy a diákok közvetlenül a Törvényszéken ismerkedhetnek a bíróság működésével. Fontos, hogy tisztában legyenek a jogaikkal és a kötelezettségeikkel is. Mindezt pedig bíróságon dolgozó jogászoktól, autentikus szakemberektől hallhatják.

A megállapodás aláírásakor, fiatal jogászok mellett - akik a Székesfehérvári Törvényszéken dolgoznak - több fehérvári iskola igazgatója is ott volt a Hiemer-ház Boross termében.
Az együttműködési megállapodás létrejöttét Székesfehérvár Önkormányzata is segítette. A fehérvári fiatalokról szólva dr. Cser-Palkovics András párhuzamot vont a Székesfehérvári Törvényszék és a Városháza épülete között. Mondván, hogy mindkettő szép és patinás épület és mindkettőben olyan szervezet működik, amely szeretné kinyitni kapuit az itt élők előtt. Arról is beszélt a sajtótájékoztatón, hogy egykori jogászként azért is örül a megállapodásnak, mert ilyen formában a jogot közelebb lehet vinni a fiatalokhoz és mindezt a jogi hivatás csúcsa a bíróság viszi közel hozzájuk. „Polgármesterként pedig azért is támogatom a nyitott bíróság programot, mert a bírósági épületek, így a Székesfehérvári Törvényszék épülete is távolságtartóan szép. Nagyon izgalmas egy ilyen épületbe belépnie a középiskolás diákoknak és ezáltal talán a jogi ismereteken kívül az épületet is közelebb viszi a fiatalokhoz” – mondta.
A csütörtök délutáni rendezvényen a Nyitott bíróság programot elindító Országos Bírósági Hivatal képviseletében dr. Tolnai Katalin volt jelen. Õ saját szakterületéhez, a mediációhoz kapcsolódóan arról beszélt, mennyire fontos megtanítani a fiataloknak, hogy az életükben felmerült vitás helyzeteket, konfliktusokat hogyan lehet békés eszközökkel rendezni.