Nyári intézményfelújításokon is dolgoznak a Városgondnokság szakemberei

Hamarosan végeznek a KÉPES program keretén belül a 7-es számú bölcsőde udvarának felújításával. Kisebb munkák vannak a Kríziskezelő Központban, a leendő középiskolai kampusz területén pedig épületbontás és parkrendezés történik. Hamarosan kezdődik az uszoda éves karbantartása és a Szárazréten a szabadtéri színpad körül és a közösségi udvaron is nagy munkát végeztek a Városgondnokság szakemberei.
2016.08.02. 09:33 |
A Városgondnokság szakemberei hamarosan végeznek a KÉPES program keretén belül a Szedreskerti lakónegyedben található 7-es számú bölcsőde udvarának felújításával.
Fehérvár egyik legnagyobb, több mint száz gyermeket ellátó bölcsődéje újul meg a Szeder utcában. A programban résztvevő cégeknek és az önkormányzatnak köszönhetően mintegy 40 millió forintos beruházás valósul meg. A felújítás többek között érintette a bölcsőde udvarának akadálymentesítését, a sok helyen üveggel szennyezett talaj teljes cseréjét és befüvesítését, a kiszáradt, beteg növények, fatuskók és balesetveszélyes aknák, betonelemek eltávolítását, illetve szárazságtűrő, egészséges növények telepítését. Kicserélték az udvari játékokat, az elavult nyílászárókat, motorozó-pályákat építettek és felújították a teraszok árnyékoló rendszerét.

A kivitelezői csoportunk városszerte végez az intézményekben vizesblokk felújításokat. Jelenleg a Vörösmarty Általános Iskolában végzünk vizesblokk felújításokat és a Deák-kút medencéjét is a Városgondnokság kivitelezői csoportja építi a megújuló Csónakázó-tavi szigeten – emelte ki Hollósi Tamás.
Szerencsére már évek óta minden nyáron sok munkád ad a Városgondnokságnak a fehérvári vállalkozók és az önkormányzat összefogásával megvalósuló KÉPES program – mondja Hollósi Tamás a Városgondnokság beruházási és karbantartási igazgatója. Idén a 7-es számú bölcsődében dolgoznak a szakembereink és a jelenleg a külső tereprendezés és a játékok visszaállítása zajlik. A KÉPES programon kívül a stadion kiszerelési munkáit végzik a munkatársaink, de a Kisteleki utcai bölcsőde régi épületében is végzünk felújítást, mert nagyon vizesedett már az épület. Kisebb munkáink vannak a Kríziskezelő Központban és a leendő középiskolai kampusz területén épületbontás és parkrendezés történik. Hamarosan kezdődik az uszoda éves karbantartása és a Szárazréten a szabadtéri színpad körül és a közösségi udvaron dolgozunk. A Felsővárosi Óvodában is dolgozunk, ahol egy játszóvár épül az udvaron, itt az alapozási kertépítési munkákat végezzük.

Idén milyen karbantartási munkálatok lesznek az uszodában?

Az általános felújítások mellett, melyet a népegészségügyi szolgálattal közösen tervezünk, a gépészeti térben végzünk munkálatokat. A medencetér alatt az elöregedett csövek cseréjét ilyenkor tudjuk elvégezni és ilyenkor tudunk az elektromos rendszeren is különböző cseréket végezni.

A Városgondnokság álláshirdetései között látható, hogy szinte folyamatosan keresnek szakembereket…

A beruházási és karbantartási igazgatóság mintegy 145 fővel dolgozik. Szakembereink egy része a városkarbantartási feladatokban vesz részt: ők csinálják a játszóterek, közterületi utcabútorok felújítását, kihelyezését, de ide tartoznak az útügyeleteseink is. Szakembereink másik része pedig a kivitelezői csoportunkhoz tartozik, akik például az óvodai és bölcsődei felújításokat végzik. Lakatosokat, kőműveseket, festőket, gipszkarton szerelőket keresünk, akik megbecsült dolgozói Székesfehérvár Városgondnokságának.

Városfejlesztés

  1. Elkészült a Mura utcai távhőprojekt

    Lezárult a Mura utca 4/a-b-c szám alatti önkormányzati épületegyüttes távhőre kapcsolása. Az új kazánház, a távhővezetékek és a három hőközpont kiépítésével korszerű és üzembiztos rendszer látja el távhővel a 191 lakást. A nemrég elkészült, új távhőtermelő rendszer különösen fontos mérföldkő, hiszen a hőellátást korszerű, újonnan kialakított rendszer váltotta fel, ami takarékosabban képes biztosítani a fűtést.

    2026.10.15.
  2. Sétány az északi tó körül

    Október 20-án megkezdődik a Palotavárosi északi tó körüli sétány a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének kivitelezésében. A fejlesztés részeként mintegy 1200 méter hosszú, kavicsburkolatú sétányt alakítanak ki és az északi tó a déli tóhoz hasonlóan teljes egészében körbejárhatóvá válik. A munkálatok várhatóan három hétig tartanak, az ütemezést azonban az időjárás is befolyásolhatja.

    2026.10.15.
  3. Az állammal közösen újítaná fel az Arany János Iskola Tolnai utcai épületét a város

    Közösségi oldalán jelezte dr. Cser-Palkovics András polgármester, hogy az Arany János Iskola Tolnai utcai épülete felújítást igényel, legsürgetőbb a nyílászárók cseréje. Ez a földszinti öt tanterem esetében nagyságrendileg 30 millió forintba kerül, melynek felét Székesfehérvár Önkormányzata átvállalná, így állami-önkormányzati összefogással újulhatna meg az épület.

    2026.10.14.
  4. A terepasztalom az egész város

    Mint arról már híreinkben beszámoltunk, rangos szakmai elismerésben részesült Székesfehérvár főépítésze, Lantay Attila. A XXX. Országos Főépítészi Konferencián az értékőrző és értékteremtő huszonöt évnyi szolgálata, az építészeti közbeszéd gazdagításához, valamint a következő generációk szemléletformálásához hozzájáruló oktatói és publikációs tevékenysége elismeréseként Főépítészi Életmű Díj kitüntetésben részesült.

    2026.10.12.