Szerencsehozó lencsével indult 2017 első napja Székesfehérváron

A régi magyar hagyományok szerint, ha újév első napján lencsét eszünk, az egészséget, bőséget, szerencsét és boldogságot hoz. A Magyar Honvédség gulyáságyúiban főtt a székesfehérvári közös lencsefőzelék. A szerencsés év jegyében 160 kilogramm lencsét főztek meg hagyományos módon a fehérvári katonák.
2017.01.01. 15:03 |
KÉPGALÉRIA a 2017-es Szerencsehozó Lencséről
A babonák széles skálája január elsejéhez kötődik, ugyanis ekkor tehetünk legtöbbet azért, hogy sikeresek és boldogok legyünk az újesztendőben. Újévkor a szokások és hiedelmek célja, hogy biztosítsa a következő esztendőre az emberek egészségét, szerencséjét, valamint a bő termést. Az év első napja döntő szerepet játszik abban, hogy milyen szerencsénk lesz az újesztendőben. A már több mint ötezer éve fogyasztott lencsét január elsején, első étkezésként kell elfogyasztani; aki így tesz, annak az év során soha nem ürül ki a pénztárcája.
Idén ötödször gondoskodott együtt Székesfehérvár Önkormányzata, a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága, a Fehérvári Programszervező Kft., és az Alba Plaza arról, hogy szerencsésen induljon 2017 a székesfehérváriaknak – a népszerű programot még a 2013-as Szent István Emlékévben indították útjára. Január elsején, vasárnap délután ismét a Magyar Honvédség gulyáságyúiban főtt lencsefőzeléket kínálták kolbásszal – a csípős téli időjárásra tekintettel forró teával kiegészítve – a székesfehérváriaknak és minden kedves érdeklődőnek az Alba Plaza előtt.
„2013-ban, a Szent István Emlékév keretében gondoltunk arra, hogy illő lenne egy szép magyar hagyomány felhasználásával elindítani az újesztendőt. Pontosan ezért gondoltunk a szerencsehozó szimbolika egyik jellegzetes és megkerülhetetlen ételére, a lencsére. Nagyon örülök annak, hogy az elmúlt években egy szép hagyománnyá vált a városban ez a rendezvény!” – mondta Cser-Palkovics András polgármester, aki megköszönte a katonák közreműködését a főzésben, és Boldog Új Esztendőt kívánt mindenkinek.
Mintegy 1000 adag lencsefőzelék főtt kora reggel óta a katonai gulyáságyúkban. Az elkészült ínycsiklandozó finomságokat Cser-Palkovics András, az alpolgármesterek és a város képviselőtestületének több tagja kínálta az érkezőknek. A szerencsehozó ételt Rácz István százados, tábori lelkész áldotta meg. Az elmúlt évekhez hasonlóan az idei Szerencsehozó Lencseosztáson is sokan vettek részt. A megjelentek jóízűen fogyasztották el egy kellemes beszélgetés közepette a téren és az Alba Plazában felállított asztalokon az ízletes étket.

Közélet

  1. Gyógyulás egy nap alatt

    A Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktatókórházban 2021. óta működik Egynapos Sebészeti Centrum. A részleget félig állami, félig pedig alapítványi forrásból hozták létre. A Fehérvár Televízió Közösen a gyógyításért Fejérben című adventi sorozatának második részében bemutatja a részleget és az is kiderül a magazinból, kik és hogyan vehetik igénybe az egynapos sebészeti eljárásokat.

    2025.12.03.
  2. Emlékdiplomás tanárok köszöntése

    Nyugdíjas pedagógusok vehették át emlékdiplomájukat kedden a Hiemer-házban. Székesfehérvár városának hagyományos ünnepségén arany-, gyémánt-, vas- és rubinokleveleket adtak át a pedagógusi életpálya megbecsüléseként. A város közössége nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester és Mészáros Attila alpolgármester fejezte ki köszönetét.

    2025.12.02.
  3. Vállalkozásismereti roadshow Fehérváron

    Vállalkozásismereti roadshownak adott otthont az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A rendezvényt Varga-Bajusz Veronika, felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint a fiatalokért felelős államtitkár nyitotta meg.

    2025.12.04.
  4. Finisben a csomópont átépítése

    Gyakorlatilag elkészült, és már csak néhány útburkolati jel felfestése van hátra a Horvát István utca és a Hosszúsétatér kereszteződésének kapacitásbővítő átépítéséből. Várhatóan a jövő hét elejétől lép életbe az új közlekedési rend a csomópontban.

    2025.12.04.