Elkészült a fül-orr-gégészet műtőblokkjának felújítása a kórházban

Székesfehérvár mintegy 50 millió forintos támogatásával újították fel a Szent György Kórházban a fül-orr-gégészet műtőblokkját. Ezzel mintegy felére csökkken az osztályon a várólista. A megújult épületrészben a hatósági átvétel után kezdődhetnek el a műtétek.
2017.05.22. 10:16 |
Elkészült a fül-orr-gégészet műtőblokkjának felújítása a kórházban

Az átadáson Székesfehérvár polgármestere kiemelte, hogy a város számára fontos a Szent György Kórház, amely nem önkormányzati fenntartású intézmény, mégis alapvető érdeke mindenkinek, hogy fejlődni tudjon. Elmondta, hogy a kórház vezetése, az állam és az önkormányzat közötti összefogás eredményei már látszanak, most pedig a városon volt a sor, hogy egy felújítási munka támogatásával segítse a fejlődést. Cser-Palkovics András köszönetet mondott a város és a megye országgyűlési képviselőinek, hogy a nagy fejlesztések is haladnak előre, melyek "mind az ellátottaknak, mind az itt dolgozóknak fontosak, hiszen nem mindegy milyen körülmények között végzik nagy felelősséggel járó munkájukat.” – tette hozzá Székesfehérvár polgármestere.

Csernavölgyi István, a kórház főigazgatója elmondta, hogy a műtőblokk felújítása égető szükségszerűséget oldott meg. Hozzátette, hogy a halaszthatatlan fejlesztéshez forrást kellett biztosítani, ebben pedig kiváló partnernek bizonyult Székesfehérvár Önkormányzata. A főigazgató szólt arról is, hogy a betegek igényei, a környezet jelzései és a szakmai elvárások mentén dolgozták ki stratégiájukat, ennek fontos része a mostani fejlesztés is.

A legnagyobb állami kézben lévő vidéki kórház területén közel 11 ezer négyzetméter alapterületű, ötszintes, kiemelten a modern kori népbetegségek kezelésére alkalmas belgyógyászati tömböt építenek, melynek tart a tervezése. A Szent György Kórház új belgyógyászati tömbjének építésén túl a parkolási problémák megoldására is tartalmaz forrást a Modern Városok Program: a külső parkolók kapnak egy olyan második szintet, mely több száz új parkolót jelent.

Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője szerint ez a mostani fejlesztés is azt bizonyítja, hogy egy felelősen gondolkodó város tud tenni azért a kórházért, amely nem a város fenntartásában működik. „A Modern Városok Programja is a város és a kormány közös gondolkodásának eredményeként született meg. Amikor a miniszterelnök itt járt, akkor mi kezdeményeztük, hogy a program része legyen az a 7 milliárd forintos fejlesztés, ami a belgyógyászati-onkológiai tömb megvalósulását jelenti.” – tette hozzá Vargha Tamás, aki szólt arról is, hogy az idei költségvetés újabb egészségügyi fejlesztésekre ad lehetőséget. Törő Gábor országgyűlési képviselő az átadáson méltatta, hogy Székesfehérvár Önkormányzata 50 millió forinttal támogatta a Szent György Kórház fejlesztését. A fejlesztésért a kórház dolgozóinak és betegeinek nevében is köszönetet mondott a fejlesztésért.

Városfejlesztés

  1. A vízvezeték cseréjével kezdődik a Nagyszombati út felújítása

    A kivitelező megkezdi a Nagyszombati utca felújításának első ütemét. Az ivóvízvezeték-hálózat átépítése a Zsolnai út – Aranybulla sétány közötti szakaszon, az úttest melletti zöldterületen zajlik. Ehhez kapcsolódóan félpályás forgalomkorlátozást vezetnek be, amelyet minden délután elbontanak, azaz csak a munkavégzés tényleges időtartamában kell a lezárással számolniuk a közlekedőknek.

    2026.06.09.
  2. A remény otthona

    Új helyszínen, a Szent Kristóf Plébánia épületében folytatja segítő-támogató tevékenységét a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Ambulancia. A megújult maroshegyi épületben működik mostantól a nappali intézmény és a közösségi ellátás, amelyek a Móri útról költöztek át, valamint itt kapott helyet a közösségi szolgálat is. Az új épületet pénteken ünnepélyes keretek között avatták fel.

    2026.06.05.
  3. Új rámpa az otthonban

    y Új rámpa segíti az akadálymentes közlekedést a Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézmény Feketehegy-Szárazréti Idősek Otthonában. A bruttó 11 millió forintból elkészült beruházás eredményeként a mozgáskorlátozottak az eddiginél sokkal könnyebben, akár önállóan is ki tudnak jutni az intézmény udvarára, ami jelentősen javítja az életminőségüket, a mindennapjaikat.

    2026.06.03.
  4. Okostanterem a Ciszterben

    Ünnepélyesen átadták a Ciszterci Szent István Gimnázium új okostantermét. Az intézmény ebben a tanévben csatlakozott az Alba Innovár Digitális Élményközpont programjához, melynek ez a huszadik állomása. A termet a Howmet Alapítvány támogatásának köszönhetően hozták létre és a projektben részt vett nyolc pedagógus közreműködésével mutatták be hétfőn délelőtt.

    2026.06.01.