Nem várhat tovább - szeptemberre elkészülhet a Jégcsarnok felújítása

 A következő EBEL szezonra megújulhat a Székesfehérvári Jégcsarnok, ugyanis a város önkormányzata 180 millió forintos beruházással újítja fel a 32 éves csarnokot. A fejlesztés elsősorban a jégelőállításban és a szigetelésben jelent majd óriási előrelépést. A tervek szerint a felújítás már szeptemberre megvalósulhat, de az igazi áttörést egy új, az eredeti csarnok mellett felépítendő edzőpálya hozná meg. A tervek már erre is megszülettek és rövidesen akár meg is valósulhatnak.

2009.02.08. 10:03 |
 A következő EBEL szezonra megújulhat a Székesfehérvári Jégcsarnok, ugyanis a város önkormányzata 180 millió forintos beruházással újítja fel a 32 éves csarnokot. A fejlesztés elsősorban a jégelőállításban és a szigetelésben jelent majd óriási előrelépést és egy edzőpálya megépítése is a tervek között szerepel.

 Az előző években anyagi nehézségek miatt a fehérvári létesítmény korszerűtlen üzemeltetése annyi pénzt emésztett fel, hogy hónapokkal korábban be kellett zárni a pályát. "Régebben egészen májusig volt jég, mára viszont eljutottunk odáig, hogy örülünk, ha augusztus 20-a környékén el tudjuk kezdeni a jeges felkészülést. Ám március végén akkor is be kell zárnunk. S akkor még nem beszéltem arról a napi ezer gyerekről, akik többek között iskolai testnevelésóra keretében ingyen használják a létesítményt.” -mondta Ocskay Gábor.

 A több mint 180 millió forintos beruházással új csőrendszert, légtechnikai rendszert építenek majd. Ammóniás hűtési rendszerrel már alig lehet találkozni Magyarországon. A tervek szerint a felújítás már szeptemberre megvalósulhat, de az igazi áttörést egy új, az eredeti csarnok mellett felépítendő edzőpálya hozná meg. A tervek már erre is megszülettek és rövidesen akár meg is valósulhatnak.

Városfejlesztés

  1. Elkészült a Mura utcai távhőprojekt

    Lezárult a Mura utca 4/a-b-c szám alatti önkormányzati épületegyüttes távhőre kapcsolása. Az új kazánház, a távhővezetékek és a három hőközpont kiépítésével korszerű és üzembiztos rendszer látja el távhővel a 191 lakást. A nemrég elkészült, új távhőtermelő rendszer különösen fontos mérföldkő, hiszen a hőellátást korszerű, újonnan kialakított rendszer váltotta fel, ami takarékosabban képes biztosítani a fűtést.

    2026.10.15.
  2. Sétány az északi tó körül

    Október 20-án megkezdődik a Palotavárosi északi tó körüli sétány a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének kivitelezésében. A fejlesztés részeként mintegy 1200 méter hosszú, kavicsburkolatú sétányt alakítanak ki és az északi tó a déli tóhoz hasonlóan teljes egészében körbejárhatóvá válik. A munkálatok várhatóan három hétig tartanak, az ütemezést azonban az időjárás is befolyásolhatja.

    2026.10.15.
  3. Az állammal közösen újítaná fel az Arany János Iskola Tolnai utcai épületét a város

    Közösségi oldalán jelezte dr. Cser-Palkovics András polgármester, hogy az Arany János Iskola Tolnai utcai épülete felújítást igényel, legsürgetőbb a nyílászárók cseréje. Ez a földszinti öt tanterem esetében nagyságrendileg 30 millió forintba kerül, melynek felét Székesfehérvár Önkormányzata átvállalná, így állami-önkormányzati összefogással újulhatna meg az épület.

    2026.10.14.
  4. A terepasztalom az egész város

    Mint arról már híreinkben beszámoltunk, rangos szakmai elismerésben részesült Székesfehérvár főépítésze, Lantay Attila. A XXX. Országos Főépítészi Konferencián az értékőrző és értékteremtő huszonöt évnyi szolgálata, az építészeti közbeszéd gazdagításához, valamint a következő generációk szemléletformálásához hozzájáruló oktatói és publikációs tevékenysége elismeréseként Főépítészi Életmű Díj kitüntetésben részesült.

    2026.10.12.