Január végéig lehet még jelentkezni a 2022-es Nyugdíjas Ki mit tud?-ra

A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ idén ismét meghirdette hagyományos rendezvényét: a jövő évi Ki mit tud?-ra január végéig várják az érdeklődő Fejér megyei nyugdíjasok és nyugdíjas csoportok jelentkezését előadóművészeti, valamint képző-, ipar- és népművészeti kategóriában.
Részletek és jelentkezés ITT!
2022.01.10. 08:20 |

Mintegy három évtizedes hagyománya van már a megyében élő szépkorúakat megszólító rendezvénynek.

Minden esztendőben sokan jelentkeztek és vettek részt a jó hangulatú bemutatókon, amelyekről a résztvevőkben és a nézőkben egyaránt szép emlékek élnek, hiszen ezek az alkalmak sokszor új barátságok, kapcsolatok megszületésének is helyszínei voltak. A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ idén ismét meghirdeti az eseményt, amelyre már lehet is nevezni, a határidő papír alapú jelentkezés esetén 2022. január 21., online pedig 2022. január 31-e.

A 2022-es Nyugdíjas Ki mit tud?-ra a korábbi évekhez hasonlóan nyugdíjasok és nyugdíjas csoportok jelentkezését várják, két kategóriában. Az előadóművészeti kategóriában énekes és hangszeres produkciókkal, vers- és prózamondással, színjátékkal, tánccal és általában bármely színpadon előadható műsorszámmal lehet nevezni. Az egyéni előadók maximum 5 perces, a csoportok pedig maximum 8 perces produkciókkal állhatnak színpadra. Az előválogatók helyszíne a Malom utcai Táncház, a három időpont: 2022. február 26., szombat; február 27., vasárnap és március 6., vasárnap – minden alkalommal 10.00 órakor kezdődik a program. A bemutatott produkciókat háromfős szakértő zsűri értékeli, bronz, ezüst, arany és kiemelt arany kategóriába sorolva azokat, majd javaslatot tesz a gála műsorába kerülő produkciókra. A gála helyszíne a Vörösmarty Színház, időpontja: 2022. március 13., vasárnap 15.00 óra.

A képző-, ipar- és népművészeti kategóriában bármely tárgyalkotó művészeti ágat képviselő alkotással lehet nevezni, amely lehet festmény, grafika, kisplasztika, hímzés, csipke, kerámia, fotó, ékszer stb. A kategóriába több darabból álló (maximum 3) alkotás is nevezhető (sorozat). A kiállításra szánt tárgyakat 2022. február 7-én, hétfőn és 8-án, kedden 9.00 órától 16.00 óráig lehet leadni a Táncházban (Malom utca 6.), ahol a jelentkezők jelezhetik igényüket a zsűrivel való konzultációra is, melyre február 18-án, pénteken lesz lehetőségük. A zsűri által kiállításra javasolt alkotásokból tárlatot rendeznek a Táncház aulájában, melynek megnyitója 2022. február 25-én, pénteken 15.00 órakor lesz. A tárlatot február 25. – március 7.  között lehet megtekinteni a Táncház nyitvatartási idejében.

A Nyugdíjas Ki mit tud? – 2022 programjára már lehet nevezni. A letölthető nevezési lapot ITT találják az érdeklődők, de személyesen is beszerezhetik az intézmény központjának portáján, felsővárosi, feketehegy-szárazréti és kisfaludi közösségi házaiban és a Barátság moziban is. A lapot beküldhetik e-mailben a pethes.adrienn@fehervariprogram.hu elektronikus levélcímre, leadhatják személyesen a Fürdő sori épület portáján vagy feladhatják postai úton is: Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ, 8000 Székesfehérvár, Fürdő sor 3. (a borítékra kérjük, írják rá: Nyugdíjas Ki mit tud? – 2022), de jelentkezni online is lehet a www.fehervariprogram.hu oldalon. Fontos, hogy a megmérettetésre az előadók és alkotók a fentiek közül csak egyféle módon jelentkezzenek.

A nevezési határidő papír alapon 2022. január 21., péntek, online pedig 2022. január 31., hétfő. Az egyéni jelentkezők 1 000 Ft-os, a csoportok 3 000 Ft-os nevezési díjának befizetési határideje 2022. február 3., csütörtök 16.00 óráig. A befizetés módjáról, idejéről és a Ki mit tud? további részleteiről az érdeklődők bővebb információt ITT találnak!

Fehérvári színes

  1. Aladdin és a csodalámpa - élőszereplős mesejáték január 29-én a Köfém Művelődési Házban

    content page Újabb gyermekelőadásra invitálja a családokat a Köfém Művelődési Ház. Január 29-én, szombaton délután rendezik meg az Aladdin és a csodalámpa című mesejátékot, belépőt személyesen az intézményben vagy online lehet vásárolni.

    2022.01.25.
  2. Február 7-én indul a Szeresd a Földet! projektverseny

    Szeresd a Földet! címmel egyfordulós projektverseny indul február 7-én alsó és felső tagozatos diákok, illetve középiskolások számára. A versenyre egyénileg is lehet jelentkezni!

    2022.01.25.
  3. Sulizsák - közel 1300 kg használt ruhát gyűjtöttek a vasváris diákok

    Idén a Székesfehérvári Vasvári Pál Általános Iskola is csatlakozott a Sulizsák programhoz. A fenntarthatóságot, környezettudatosságot szolgáló újrahasznosítási programban az elmúlt években már több fehérvári iskola is részt vett. Január első két hetében a vasváris diákok és szüleik a pedagógusokkal közösen közel 1300 kg használt ruhát, cipőt, táskát zsákoltak be annak érdekében, hogy azok a feldolgozást követően az építőiparban, az autóiparban párnázóanyagként, a termelőiparban törlőruhaként, vagy éppen szigetelőanyagként kezdjenek új életet.

    2022.01.24.
  4. A Szivárvány Óvodába érkezett az Agrárkamara „Gazda leszek” programja

    A „Gazda leszek” program 2022-ben is folytatódik, megismerve és vonzóvá téve ezáltal az agráriumot a gyermekek számára. Ennek keretében a székesfehérvári Szivárvány Óvoda, Püspökkertvárosi Tagóvodájába látogatott a NAK Fejér Megyei Szervezete.

    2022.01.24.

Aranybulla emlékév 2022.

Facebook

Eseménynaptár

2022. Január
h
K
Sze
Cs
P
Szo
V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Fehérvár Magazin

Webkamera


360 Fehérvár