-
Az SNI-s gyerekekért
A sajátos nevelési igényű gyerekekkel foglalkozó intézmények eszközbeszerzését és módszertani fejlesztését támogatja az a nyertes pályázati projekt, melynek nyitórendezvényét csütörtökön tartották Székesfehérváron. A Székesfehérvári Tankerületi Központ pályázata által az Arany János EGYMI, a Móri Gárdonyi Géza EGYMI és a Fejér Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat szolgáltatásait korszerűsítik.
2025.12.05. -
Gyógyulás egy nap alatt
A Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktatókórházban 2021. óta működik Egynapos Sebészeti Centrum. A részleget félig állami, félig pedig alapítványi forrásból hozták létre. A Fehérvár Televízió Közösen a gyógyításért Fejérben című adventi sorozatának második részében bemutatja a részleget és az is kiderül a magazinból, kik és hogyan vehetik igénybe az egynapos sebészeti eljárásokat.
2025.12.03. -
Vállalkozásismereti roadshow Fehérváron
Vállalkozásismereti roadshownak adott otthont az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A rendezvényt Varga-Bajusz Veronika, felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint a fiatalokért felelős államtitkár nyitotta meg.
2025.12.04. -
Finisben a csomópont átépítése
Gyakorlatilag elkészült, és már csak néhány útburkolati jel felfestése van hátra a Horvát István utca és a Hosszúsétatér kereszteződésének kapacitásbővítő átépítéséből. Várhatóan a jövő hét elejétől lép életbe az új közlekedési rend a csomópontban.
2025.12.04.
Negyedik alkalommal lesz Városi Diákbál Székesfehérváron
A báli szezonban január 12-én negyedszer rendezik meg a Városi Diákbált, ahol Székesfehérvár különböző iskoláiba járó diákok találkozhatnak egymással, és a báli hagyományoknak megfelelő módon szórakozhatnak.
A Diákbál arra is lehetőséget teremt, hogy a műsorban bemutatkozzanak fiatal, tehetséges fehérvári zenészek. Az idén a 2017-ben Arany Dobverő-díjat nyert 21 gramm zenekar lép színpadra, 19.15 órakor ők nyitják a zenei programot. A zenekar vezetője Ferenczy-Nagy Boglárka, aki tavaly a Fehérvár Hangja címet is elnyerte. Az ünnepélyes megnyitót követően 20.00 órától a Fantom zenekar játszik, a legismertebb slágerekre táncolhat majd a diákközönség. 
A koncert szünetében mutatkoznak be a bálkirálynő- és bálkirály-jelöltek, rájuk este fél tízig lehet majd szavazni, az eredményhirdetést és a tombolasorsolást nem sokkal ezután rendezik. Tíz órakor DJ Revolution lép színre, éjfélig vele pörög tovább a buli, ami az idén nem ér véget a nap végén, csak helyet változtat. Éjféltől ugyanis after partyra várják a vendégsereget a Petőfi Kultúrtanszékre, ahol hajnalig szórakozhatnak együtt a diákok.
A Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház kapuit 18.45 órakor nyitják január 12-én, pénteken, az ünnepélyes megnyitó, amelyen Mészáros Attila alpolgármester és Nagy Boglárka, a Városi Diáktanács elnöke köszönti a vendégeket, 19.45-kor kezdődik. A bálban dress code érvényes: az ifjú hölgyeknek koktélruha, a fiatal uraknak öltöny viselete az elvárt öltözék. És ami szintén nagyon fontos: az idei bálban kötelező az álarc viselete!
