Öt gólt ütött és nyert a Volán a Villach ellen

Ideiglenes edzőpáros irányította a Fehérvár AV19-et, Benoit Laporte menesztése után első meccsét játszotta a csapat az EBEL-ben. A Villachhal tizenkét napon belül haramdszor találkoztak Kógerék, és ahogy itthon mostanában szokták, legyőzték. A korábbi, gólínséges meccsek után kifejezetten üdítő, hogy  a szezonban először ötször is betalált a Volán, amely tapad a középmezőnyre.
2017.12.01. 22:01 |
Öt gólt ütött és nyert a Volán a Villach ellen

Ahogy edzőváltás után nem egyszer megesik, friss lendülettel kezdett a Volán, sokkal többet lőtt kapura a Villachnál, amelyet amúgy a két csapat négy legutóbbi fehérvári meccsén rendre megvert. Clint Thornton és Énekes Lajos állította össze ezúttal a sorokat, az dieiglenes edzőpáros úgy meccselt, hogy már tudta, megvan az új vezetőedző Hannu Järvenpää személyében. De sem őket, sem a játékosokat nem ez foglalkoztatta, és szerencsére többen is többet mutattak, mint eddig. A vezető gólt például a bajnokság során először eredményes Jonathan Harty szerezte meg, ezt az első harmad vége előtt egy másodperccel egyenlítette ki a Villach.

Nem zökkent ki a Volán, Kóger Déniel ismét vezetéshez juttatta a csapatot (a kapitánynak is ez volt az első gólja a szezonban!), és bár ezután még egyszer egyenlítettek a vendégek, a második harmad hajrája nagyszerűen sikerült. Manavian emberelőnyből, Vidmar egyenlő létszámnál volt eredményes, megnyugtatónak tűnt az előny a harmadik harmad előtt. Persze szoros lett, a záró játékrészben aktívabb lett a Villach és ezt a periódust meg is nyerte. De Kóger második gólja eldöntötte a meccset (emeljük, ki, hogy Hári János a negyedik gólpasszát adta!), hiába ütötte az utolsó gólt ismét Andrew Sarauer. Ez csak a szépítéshez volt elég, vagyis az "edző beugró" jól sikerült, vereségek utén ismét nyert a Volán és 29 pontjával tapad az előtte álló öt csapatra.

Fehérvár AV19 - Villacher SV 5-4 (1-1, 3-1, 1-2)
Gl.: Kóger (2), Henty, Manavian, Vidmar, illetve Beach, Verlic, Walter, Sarauer.