Ne etessék a vízimadarakat a Sóstón és a Csónakázó-tónál sem!

Ezért nem hasznos a madarak etetése - még egy kicsi kenyérrel sem sem!

• a növényevő vízimadarak (récék, "kacsák", ludak, hattyúk) táplálékát alapvetően a parton legelt fű és egyébb lágyszárú növény képezi, ami gyakorlatilag korlátlanul a madarak rendelkezésére áll télen és nyáron egyaránt (ha pedig mégsem, a madarak nem telepednek meg ott vagy elvonulnak onnan);
• éppen ezért az etetőhelyeken a madaraknak bedobált és hosszú ideje (hónapok, évek óta) fogyasztott, egyoldalú kenyér és egyéb értéktelen "táplálék" diéta megbetegíti a madarakat, ezek egyik formájának külön neve is van ("angyalszárny-betegség");
• az etetőhelyek mesterséges táplálékkínálata (még ha ez a madaraknak megfelelőbb élelemmel is történik!) kikapcsolja a téli túléléshez nélkülözhetetlen vonulási viselkedést;
• növeli a zsúfoltságot, a madarak közötti agressziót és az ebből is eredő sérülésveszélyt;
• önfenntartó életre nem alkalmas területekre is nagy mennyiségű vízimadarat vonz;
• elősegíti a fertőző betegségek terjedését, ami különösen a madárinfluenza kapcsán jelent óriási kockázatot;
• szennyezi a környezetet, növeli a vizek szervesanyag-terhelését és az ebből eredő eutrofizációt ("elmocsarasodás");
• növeli a fajok közötti hibridizációt;
• helyi patkányinváziót generál;
• rontja a madarak társadalmi megítélését, növeli az ember-madár konfliktushelyzeteket;
• a közvetlen fizikai érintkezés ránk, emberekre nézve is veszélyt jelenthet.

A Magyar Madártani Egyesület szerint meg kellene értenünk, hogy a vadon élő állatoknak nem a "szeretetünkre", hanem értő, a saját szabályaik szerint élni hagyó, szemlélődő tiszteletünkre van, lenne szükségük! Éppen ezért a vízimadarak esetében a SOHA, SEHOL, SEMMIVEL NE ETESSÜK őket alapelv betartása jelenti a legjobb, az állatok érdekeit leginkább szem előtt tartó magatartást.

Az etetés kapcsán leginkább érintett hattyú-, réce- és lúdfajok változatos, alapvetően zöld növényi részekből: füvek, levelek, hajtások, gyomok, vízi- és kultúrnövények magjából álló táplálékukat a gyepeken, szántókon legelészve, nyárom a víz felszínéről és a víz alatt is keresgélve szerzik meg.

A vízimadár-etetés legszomorúbb következménye, hogy élettanilag és viselkedéstorzító hatását tekintve különösen hátrányosan hat a fiókákra. A szüleiket a nyári etetőhelyekre is követő és utánzó, még repülni sem tudó, tehát jócskán fejlődésben lévő fiatalok a nem megfelelő táplálék miatt visszafordíthatatlan csont- és tollnövekedési rendellenességet szenvednek el (ennek külön neve is van – "angyalszárny-betegség"), ami röpképtelenséget, közvetve vagy közvetlenül pedig a madár elhullását okozza. Az etetéssel elkényelmesített, tapasztalatlan fiatalok a tél közeledtével nem vonulnak el (lásd a következő fejezetet), ami újabb veszélyforrást jelent számukra.