-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
Mi leszel, ha nagy leszel? - pályaválasztási kiállítás pénteken és szombaton Fehérváron
Pályaválasztási kiállítás szervezésével segíti a továbbtanulás, elhelyezkedés előtt álló fiatalokat a Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja. Az október 18-19-én a Türr István Képző és Kutató Intézet Székesfehérvári Igazgatóságán megrendezésre kerülő eseményen a pályaválasztók és pályamódosítást tervezők egyaránt tájékozódhatnak a lehetőségekről.
2013.10.16. 09:00 |
Pályaválasztási kiállítás szervezésével segíti a továbbtanulás, elhelyezkedés előtt álló fiatalokat a Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja. Az október 18-19-én a Türr István Képző és Kutató Intézet Székesfehérvári Igazgatóságán megrendezésre kerülő eseményen a pályaválasztók és pályamódosítást tervezők egyaránt tájékozódhatnak a lehetőségekről.
Tanárok, szülők és diákok egyaránt ismerik a pályaválasztás jelentőségét. Olyan lépés ez, amely egy életen át elkísér, fontossága megkérdőjelezhetetlen. Dönteni tehát a lehető legjobban kell, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy pontos és széleskörű ismeretekkel rendelkezzünk a kínálkozó lehetőségeket illetően. A lehetőségek bemutatása, ezáltal a helyes döntés elősegítése a most megrendezésre kerülő kiállítás egyik célja.

A ”Pályakörkép 2013” október 18-án és 19-én a Türr István Képző és Kutató Intézet Székesfehérvári Igazgatóságának épületében várja a látogatókat. A Pályaválasztási Kiállításon közel 70 kiállító, köztük 5 munkáltató bemutatkozása várható. A kétnapos rendezvényen a különböző oktatási intézmények is lehetőséget kapnak arra, hogy az általuk végzett tevékenységeket, a náluk oktatott szakmákat ismertessék. A szakbemutatóval és információs börzével egybekötött rendezvényen az érdeklődők átfogó ismereteket szerezhetnek az egyes szakmákon túl az oktatási intézményekről, a továbbtanulási és munkavállalási lehetőségekről. A gyakorlati szakképzés lehetőségeiről és feltételeiről a kiállító iskolák, kamarák és a gyakorlati képzést biztosító munkáltatók bevonásával segítik a kilátogatók ismereteinek bővítését.
A rendezvényt a diákok által összeállított színvonalas kulturális programok kísérik, kihelyezett osztályfőnöki órákat szerveznek és üzemlátogatásra is lehetőség nyílik. Emellett látványos bemutatókat tart a Magyar Honvédség, a Rendőrség és a Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Fiatalokat és felnőtteket is szívesen látnak a szervezők, a rendezvényt Földi Zoltán, a Humán Közszolgálati Szakbizottság elnöke nyitja meg.