-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
Mi kerül az üvegbe ? - folytatódik a Hétköznapok Akadémiája Mindenkinek
Ínycsiklandozó lekvárral, házi ketchuppal, frissítő citromszörppel folytatódott Hétköznapok Akadémiája Mindenkinek (HAM) Herczog Edit EP-képviselő irodájában. Az első őszi program témája a „Mi került az üvegbe?” volt, amelynek keretében mindenki megkóstolhatta a nyári befőzéseket, sőt a résztvevők tippeket és recepteket is adtak egymásnak.
2013.09.03. 18:08 |
Ínycsiklandozó lekvárral, házi ketchuppal, frissítő citromszörppel folytatódott Hétköznapok Akadémiája Mindenkinek (HAM) Herczog Edit EP-képviselő irodájában. Az első őszi program témája a „Mi került az üvegbe?” volt, amelynek keretében mindenki megkóstolhatta a nyári befőzéseket, sőt a résztvevők tippeket és recepteket is adtak egymásnak.
A lekvárcsodákat vajas kiflivel és házi készítésű citromszörppel lehetett megkóstolni.Kindl Márta, a programsorozat egyik szervezője elmondta, már tizenkét foglalkozáson vannak túl, és már egy kis közösség is kialakult, akik tavasszal azzal váltak el egymástól, hogy nyáron milyen gyümölcsökből fognak lekvárt befőzni, ezért az őszi első rendezvény témája is eköré épült. „ A kreatív foglalkozások mellett igyekeztünk szeptemberben, októberben, novemberben és decemberben is olyan neves előadókat is meghívni, mint például Siklósi Gyula régészprofesszor, vagy Bujpál Péter középiskolai tanár, aki a hazai gyógynövényeket fogja egy kicsit részletesebben bemutatni.” – emelte ki a szervező, majd hozzátette a tavaszi szezonhoz képest a HAM, keddenként egy órával később 16 órakor kezdődik, mert így azok, akik még dolgoznak, azok is könnyebben ide tudnak érni.
Az idősebbek és a fiatalabbak a mostani rendezvényre elhozták a saját készítésű őszibarack-, ribizli-, alma-, és szilva lekvárjaikat, sőt volt olyan, aki a házi ketchupot és citromszörpöt is hozott. A befőzési tippek és receptcsere mellett jutott idő a nyári élmények megosztására is, és sokan már azt tervezték, hogy melyik karácsonyi süteményhez melyik befőtt illik a legjobban.