-
Tisztelgés a hősök előtt
A Városház téren utcaszínházi előadással, koszorúzással, József-napi vásárral, flashmobbal, a Zichy ligetben pedig huszártáborral idézték meg a forradalmi hangulatot március 15-én Székesfehérváron. Az ünnepi programok délután folytatódnak a Városház téren és a Zichy ligetben is.
2026.03.15. -
Látrányi Viktóriát díjazták
Vasárnap délelőtt, a Szabad Sajtó Napján a Vörösmarty Színház kávézójában tartották a Penna Regia díj átadóját, amellyel hivatalosan is megkezdődtek a március 15-i ünnepi események Székesfehérváron. A városi elismerést idén posztumusz Látrányi Viktóriának ítélte oda Székesfehérvár Közgyűlése, a helyi események bemutatása, a közösség érdekében végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként.
2026.03.15. -
Diplomaosztó a Kodolányin
Diplomaosztó ünnepséget rendezett a Kodolányi János Egyetem. Ebben az esztendőben háromszáz hallgató vehette át diplomáját.
2026.03.13. -
Magyarországnak igaza lesz?
Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettessel, Székesfehérvár országgyűlési képviselőjével beszélgetett a MCC Székesfehérvári Képzési Központjának legutóbbi ismeretterjesztő programján.
2026.03.13.
Mert valaki rád is gondol - lezárult a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Ambulancia projektje
Sikeresen teljesítette az Alba Caritas Hungarica Alapítvány fenntartásában működő RÉV Szenvedélybeteg-segítő Ambulancia a „Mert valaki rád is gondol” című projektet, amelyet a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet támogatásával valósítottak meg 2014. május 5. és 2015. március 31. között. A programzáró sajtótájékoztatón a résztvevő szervezetek számoltak be az elmúlt egy év eseményeiről.
2015.03.31. 18:34 |
Sikeresen teljesítette az Alba Caritas Hungarica Alapítvány fenntartásában működő RÉV Szenvedélybeteg-segítő Ambulancia a „Mert valaki rád is gondol” című projektet, amelyet a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet támogatásával valósítottak meg 2014. május 5. és 2015. március 31. között. A programzáró sajtótájékoztatón a résztvevő szervezetek számoltak be az elmúlt egy év eseményeiről.
A szenvedélybetegség kialakulásáról, a megelőzésről, a család összetartó és gyógyító erejéről is szólt az az egy éves projekt, amelyet a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Ambulancia valósított meg együttműködve Székesfehérvár Önkormányzatával, a Székesfehérvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórummal, a Nemes Nagy Ágnes Kollégiummal és a SZÉNA Egyesület a Családokért civil szervezettel.
Az Alba Caritas Hungarica Alapítvány sok területen nyújt segítséget a nehézségek oldásában, mondta Nagy Lajosné, az alapítvány ügyvivője. A családokon kívül fogyatékkal élőkkel foglalkoznak, nappali ellátót működtetnek. Az egyik speciális intézményük a 18 évvel ezelőtt alakult RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat, amely a lelkiismeretesen dolgozó munkatársainak köszönhetően egyre több embert szólít meg, és segít.
Östör Annamária, a Székesfehérvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum alelnöke a projektzáró sajtótájékoztatón elmondta: „Székesfehérvár Önkormányzata a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum keretében próbálja összehozni azokat a szervezeteket, amelyek a drogmegelőzés területén tevékenykednek. Partnereinkkel együtt szeretnénk a tájékoztató kiadványainkkal, a programjainkkal minél szélesebb kört megszólítani. Folyamatosan keressük azokat a fórumokat, amelyek keretében bevonhatjuk az iskolákat, szülőket a probléma megoldásába.” Az alelnök hozzátette, a RÉV-vel közösen most azon dolgoznak, hogy a város minden iskolájában legyen egy olyan tanfolyam, szervezett oktatás, ahol a szakemberek segítenek a szülőknek, pedagógusoknak abban, hogy hogyan kezeljék a droggal kapcsolatos problémákat.
A „Mert valaki rád is gondol” projekt keretében - a drogprevenció kérdése mellett - a felvilágosító jellegű interaktív foglalkozásokat szerveztek a családi életre történő nevelésről. A Nemes Nagy Ágnes Kollégiumban a játékos, beszélgetős délutánok keretében a 14-18 éves megismerték a családot, mint a társadalom alapegységét, a családmodelleket, a családi szerepeket, a családi kommunikációt és az egészséges párkapcsolat kialakításának mibenlétét is. Virág Andrea, a kollégium igazgatója hangsúlyozta, hogy egy nevelő-oktató intézmény esetében a kívülről érkező szakemberek előadásai, támogatásai is mindig fontosak. A projekt egyik fő üzenete az, hogy a családban, az életük során felmerülő gondokra nem a szenvedélyek jelentenek megoldást, hanem tanulják meg kimondani a problémát. Lássák azt, hogy van kihez fordulni, aki segít megtalálni a kiutat, tette hozzá az igazgató.
A SZÉNA Egyesület a Családokért által szervezett „Nemzetközi családi nap” keretében érzékenyítő, interaktív programok keretében mutatták be a szülőknek a gyermekeket érintő veszélyeket szerhasználat szempontjából, hogy ezeket a veszélyeket milyen módon lehet elkerülni, megelőzni, illetve akiket már érintettek a szerhasználat hatásai, milyen módon tudnak ezen változtatni. Szili Teodóra, az egyesület irodavezetője beszámolt arról is, hogy nagy érdeklődés volt az „Összhangban a család” csoportfoglalkozásokon is. A szülőknek, gyermekvállalás előtt álló pároknak szóló összejöveteleken a szakemberek a hangsúlyt a családra, mint megtartó erőre helyezték, kiemelve a családtervezést anyai és apai szempontok szerint is.
Farnas István, a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Ambulancia intézményvezetője szólt arról, hogy az ambulancia a szenvedélybetegek mellett a hozzátartozóiknak is segítséget nyújt. Így számukra olyan csoportos foglakozásokat szerveztek, amelyek során a résztvevők megoldást kaphattak arra, hogyan kezeljék saját helyzetüket, hogyan tudják hatékonyan segíteni és motiválni a szenvedélybeteget. Farnas István zárásként kiemelte: „ A szenvedélybetegség a családban kezdődik, de a családban kezdődik a gyógyulás is!”
