-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
Megújult az udvar és kreatív szoba készült a Tóvárosi Bölcsődében
Birtokba vehették a gyerekek a Tóvárosi Bölcsőde megújult udvarát és az új alkotószobát. A gyerekek önfeledten használták ki az új játékok adta lehetőségeket az átadásra szervezett gyereknapon. A homokozók főlé pergola került és a korábbi, hátsó falat mesefigurák díszítik. A bölcsőde balesetveszélyes udvari játékait mind lecserélték a támogatásoknak köszönhetően.
2013.05.29. 19:07 |
Birtokba vehették a gyerekek a Tóvárosi Bölcsőde megújult udvarát és az új alkotószobát. A gyerekek önfeledten használták ki az új játékok adta lehetőségeket az átadásra szervezett gyereknapon. A homokozók főlé pergola került és a korábbi, hátsó falat mesefigurák díszítik.
KÉPGALÉRIA a megújult udvarról és a gyereknapról
KÉPGALÉRIA a megújult udvarról és a gyereknapról

A bölcsőde balesetveszélyes udvari játékait mind lecserélték a támogatásoknak köszönhetően, sőt – ahogy Blaskovics Zsuzsanna bölcsődevezető elmondta – árnyékoló került a terasz fölé, szép mesefigurák díszítik a Tóvárosi Óvodától elválasztó falat. Másik büszkeségük pedig az az alkotószoba, ahol a gyermekek a különböző anyagokkal és kézműves technikákkal ismerkednek.
Összefogással valósult meg ez a fejlesztés, éppen ezért példaértékű. Az alapot a szülői és nevelői összefogás adta, amely mellé Székesfehérvár, Mészáros Attila önkormányzati képviselő és az Alcoa Alapítvány is odaállt. Így valósulhatott meg a gyermekek mindennapjait színesebbé tevő udvar az új játékokkal és zöldfelületekkel, valamint a kreatív szoba.” – mondat el dr. Cser-Palkovics András polgármester.
A Tóvárosban működő bölcsőde felújításának utolsó üteme valósult meg -mondta Mészáros Attila. A városrész önkormányzati képviselője felidézte a csoportszobák felújítását, amely után még az udvar volt hátra. A keretéből a beruházáshoz támogatást nyújtó képviselő kitért arra is, hogy milyen fontos a most megvalósult fejlesztés, hiszen 80 kisgyermekről gondoskodik az intézmény.
