Megújuló, bővülő technikumok Fehérváron – alapkőletétel a Deákban, a Bugátban és a Váciban

A Deákban egy új, épületszárny készül, ahol helyet kap egy tanétterem, tancukrászda a tankonyhákkal együtt. A Bugát valósághűen felszerelt tankórtermekkel, tanóvodával és egy tanbölcsődével bővül, míg a Váciban megújulnak a tanműhelyek belső terei és elektromos hálózat, valamint a nyílszárók cseréjét követően elkészül a homlokzati hőszigetelés is.
2026.03.17. 13:48 |
Megújuló, bővülő technikumok Fehérváron – alapkőletétel a Deákban, a Bugátban és a Váciban

Folyamatosan zajlik a Székesfehérvári Szakképzési Centrum iskoláinak komplex felújítása, bővítése. 

Két évvel ezelőtt, 2024 februárjában jelentették be nyilvánosan, hogy 6,4 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével újul meg a Székesfehérvári Szakképzési Centrum hat intézménye. Az átfogó fejlesztés során építési beruházást, energetikai korszerűsítést és eszközbeszerzést hajt végre az SZFSZC. A projektben érintett hat intézmény közül három fehérvárinál már folyamatban vannak a kivitelezések, ennek tiszteletére ünnepélyes keretek között alapkőletételt tartottak kedden az iskoláknál.

A Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában már látványosan zajlik a munka: az új, 1.510 négyzetméteres épületszárny fő szerkezeti elemei már állnak. A földszinten kap helyet a nyitott tanétterem, a hozzá tartozó konyha, valamint egyéb szociális és raktárhelyiségek, illetve kettő további tankonyha. Az első emeleten alakítanak ki kettő tancukrászatot, egy szállodai lakosztályt a recepcióval, a fogadótérrel és a hozzá tartozó kiszolgálóhelyiségekkel együtt. A bruttó 2,4 milliárdos beruházással a tanműhelyek végre „hazatérhetnek” a Deákba, egy helyre kerülhet az elméleti és a gyakorlati képzés.

Az ünnepségen elsőként Kulcsár Szilvia, az SZFSZC kancellárja köszöntötte a résztvevőket. Többek között elmondta, hogy a Deákban egy olyan tanuló- és gyakorlati tér jön létre, ahol a diákok valós munkakörnyezethez hasonló feltételek között sajátíthatják el szakmájuk alapjait. A vendéglátás, a cukrászat és a turizmus területén tanuló fiatalok számára ezek a terek azt a szakmai tapasztalatot adják meg, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy magabiztos, versenyképes szakemberekké váljanak. A projekt mögött egy átfogó szakmai gondolkodás és a szakmai képzés megújításának egyik legfontosabb eleme, a gyakorlati képzés színvonalának emelése áll.

Részt vett az ünnepségen Nyul Zoltán, az Építési és Közlekedési Minisztérium magasépítésért felelős helyettes államtitkára. Elmondta, a szakképző iskolák országos szintű, 34 helyen zajló fejlesztési programjában a minisztérium konzorciumi partnerként vesz részt. Nagyon fontos, hogy a Székesfehérvári Szakképzési Centrummal és a várossal történő együttműködést eredményesen és pozitívan tudják végigvinni. A Deák Technikum bővítésével egy egységes építészeti minőség jön létre, ahol a régi és az új épületszárny közös tető alá kerül, ami minőségi látványt fog nyújtani. 

A Deák Technikum esetében nagyon fontos, hogy az intézmény a széttagoltság helyett egy telephelyen működjön és ezáltal legyen könnyen kezelhető – mondta az ünnepségen Törő Gábor országgyűlési képviselő. Hozzátette, Magyarországon a turizmus egy folyamatosan fejlődő ágazat, melynek versenyképességéhez az itt képzett diákok jelentősen hozzájárulnak.

Az ünnepségsorozat az SZFSZC Bugát Pál Technikumban folytatódott. Az intézmény földszintjén kialakítanak egy tanóvodai, tanbölcsődei csoportszobát a hozzá tartozó kiszolgálóhelyiségekkel, öltözőkkel, továbbá egy tankórtermet bemosakodó helyiséggel, öltözőkkel. Az épület földszintjén kicserélik a belső homlokzati nyílászárókat és új fűtésrendszer lesz. A beruházás összköltsége bruttó 235 millió Ft.

Az alapkőletétel nem csak egy építkezés kezdetét, folytatását jelenti, hanem egy közösség jövőjének a megerősítését is. Többről szól, mint betonról, tégláról, falakról. Az alapkövek valójában értékeket és jövőképet hordoznak. Hitünket abban, hogy az oktatásba helyezett munka a legbiztosabb befektetés a jövőbe! – emelte ki Horváth Lajos Zoltán, az SZFSZC főigazgatója.

Nagyon fontos, hogy az iskolák felújítása, bővítése nem csak Székesfehérvár, hanem az agglomeráció értéke is, hiszen a középiskolák esetében a diákok mintegy fele más településekről érkezik. A beruházásokkal Fehérvár és környéke mindennapjait szolgáljuk! – fogalmazott dr. Cser-Palkovics András polgármester. Hozzátette, az oktatás egy kiemelt terület, melynek megújítása folyamatosan zajlik a köznevelésben és a szakképzésben egyaránt. A legfontosabb a szakemberek, a pedagógusok anyagi megbecsülése, és legalább ennyire fontos, hogy milyen környezetben és eszközökkel végezhetik a munkájukat – emelte ki a városvezető.

A Székesfehérvári SZC Váci Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban az épület korszerűsítése során megújul az elektromos hálózat és a tanműhely belső terei. A 238 millió forintból megvalósuló projekt a homlokzati nyílászárók cseréjét, a homlokzati hőszigetelő rendszer elkészítését, illetve az elektromos és épületgépészeti hálózat, valamint az épület megújuló energia alapú fejlesztését és a tűzjelző rendszer kiépítését tartalmazza.

Aki iskolát épít, felújít, az hisz a jövőben – hangsúlyozta a beruházás helyszínén Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője. „Büszkén mondhatom, hogy iskolavárosként általános és középiskolákat építünk, bővítünk, fejlesztünk. Mindenkori célunk, hogy a fehérvári diákok XXI. századi körülmények között tanulhassanak és a legmodernebb tudást megszerezve, sikeresen helyezkedjenek el a munkaerőpiacon Fehérváron és környékén.”

Meghaladja a 35 milliárd forintot az utóbbi évek kormányzati támogatása, amelyet Székesfehérvár az oktatási intézményeinek fejlesztésére fordíthat – emelte ki Mészáros Attila alpolgármestere. Ennek köszönhetően egyre jobb körülmények között tanulhatnak a diákok, valamint taníthatnak, nevelhetnek a pedagógusok, oktatók. Az alpolgármester hozzátette, a Székesfehérvári Szakképzési Centrumban zajló beruházások a gyakorlati képzési helyszínek erősítését szolgálják. „Városunk abban is élen jár, hogy a technikumok – országosan egyedülálló módon – magas minőségben és széles palettán kínálnak duális képzési lehetőségeket. Ez a gyakorlatorientált képzés nagy segítséget nyújt az itt tanulóknak, akik az érettségi és a szakmai vizsgák letétele után kész munkavállalóként lépnek ki az iskola kapuján, és kamatoztathatják tudásukat.”

Városfejlesztés

  1. Iskolafelújítások Fehérváron

    Az utóbbi években szinte minden fehérvári oktatási intézményben történtek felújítások. Sok helyen teljes energetikai korszerűsítés volt a nyílászárók cseréjével együtt, több intézményben az elektromos rendszer teljes cseréjét végezték el. Gyakorlatilag az összes fehérvári bölcsődét, óvodát és iskolát felsorolhatnánk ahol kisebb-nagyobb felújítások történtek.

    2026.04.09.
  2. Megújult a Kodó és a Vasvári

    Nem lesz akadálya annak, hogy szeptembertől mind a Kodolányi János, mind a Vasvári Pál Gimnázium felújított, illetve frissen elkészült épületében kezdhessék meg a tanévet a diákok – hangzott el a két oktatási intézmény szerdai bejárásán, amelyen dr. Cser-Palkovics András polgármesternek és Vargha Tamásnak, Székesfehérvár országgyűlési képviselőjének mutatták meg az iskolaigazgatók a felújítások eredményét.

    2026.04.08.
  3. Hamarosan kezdődik a Széchenyi úti rendelő felújítása, májustól új gyermekorvos is érkezik

    Közel 70 millió forintból kezdődhet meg a Széchenyi úti orvosi rendelő felújítása, ahol májustól új gyermekorvos is megkezdi munkáját – jelentették be szerdán sajtótájékoztatón a rendelőben. Mint elhangzott, folyamatosan új háziorvosok állnak munkába, így január 1-től a város összes, 39 háziorvosi felnőtt körzetében heti 20 órás, főállású orvos fogadja majd a betegeket.

    2026.04.01.
  4. Előrelépés a bővítés ügyében

    "Tegnap megállapodtunk az Építési és Közlekedési Minisztériummal arról, hogy a kivitelezés előkészítéseként feltételes közbeszerzési eljárást írunk ki, hogy azt követően megépülhessen a turbókörforgalom" - hangsúlyozta Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője a közösségi oldalára feltöltött videójában.

    2026.03.31.