-
Gyógyulás egy nap alatt
A Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktatókórházban 2021. óta működik Egynapos Sebészeti Centrum. A részleget félig állami, félig pedig alapítványi forrásból hozták létre. A Fehérvár Televízió Közösen a gyógyításért Fejérben című adventi sorozatának második részében bemutatja a részleget és az is kiderül a magazinból, kik és hogyan vehetik igénybe az egynapos sebészeti eljárásokat.
2025.12.03. -
Emlékdiplomás tanárok köszöntése
Nyugdíjas pedagógusok vehették át emlékdiplomájukat kedden a Hiemer-házban. Székesfehérvár városának hagyományos ünnepségén arany-, gyémánt-, vas- és rubinokleveleket adtak át a pedagógusi életpálya megbecsüléseként. A város közössége nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester és Mészáros Attila alpolgármester fejezte ki köszönetét.
2025.12.02. -
Vállalkozásismereti roadshow Fehérváron
Vállalkozásismereti roadshownak adott otthont az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A rendezvényt Varga-Bajusz Veronika, felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint a fiatalokért felelős államtitkár nyitotta meg.
2025.12.04. -
Finisben a csomópont átépítése
Gyakorlatilag elkészült, és már csak néhány útburkolati jel felfestése van hátra a Horvát István utca és a Hosszúsétatér kereszteződésének kapacitásbővítő átépítéséből. Várhatóan a jövő hét elejétől lép életbe az új közlekedési rend a csomópontban.
2025.12.04.
Borlovagok, táncosok és kézművesek - megtelt a tér a 29. Öreghegyi Mulatságon
A 29. Öreghegyi Mulatságra sokan jöttek el, hogy élvezzék a zenés programokat és táncbemutatókat.
Nagy Benedek: A szőlőműves című szobrának megkoszorúzásával indult az Öreghegyi Mulatság csütörtökön. Östör Annamária és Horváth Miklós Csaba önkormányzati képviselők a Noé-hegyi Szent István Borlovagrenddel közösen helyezték el az emlékezés virágait a hegy lábánál álló szobor talapzatán. Mindeközben a romantikus Bory-vár tövében már érkeztek folyamatosan a vendégek.
Idén ismét mulatságon látta vendégül a fehérváriakat Öreghegy: Szent István ünnepének előestéjén zenés, szórakoztató programokkal várták a látogatókat.
A színpadi programok sora a Szent István Mézlovagrend mézlovagjainak avatásával indult. Hat új lovag léphetett a rendbe a mai ceremóniát követően. A látványos, „édes” bemutatót követően a Főnix Rock and Roll SE táncosai léptek színpadra, és az óvodáskorúaktól a felnőttekig mutatták be ügyességüket. A délután a borlovagrendek felvonulásával folytatódott, majd Székesfehérvár polgármestere mondott köszöntőt. Dr. Cser-Palkovics András örömét fejezte ki, hogy idén ismét együtt tölthetik kicsik és nagyok az ünnep előestéjét a Bory téren. A polgármesteri köszöntőt követően Tornyai Gábor plébános megszentelte az új kenyeret, és megáldotta Öreghegy Borát, amely idén Lepsényi Miklós 2020-as rajnai rizlingje lett.
Az este borlovagavatási ceremóniával folytatódott, ahol a híres borászdinasztia fiatal tagja, Velez Péter nyert felvételt a Noé-hegyi Szent István Borlovagrend tagjainak sorába. Ezt követően a Harmonika Trió, majd Jónás Andrea és Fehér Adrienn műsora szórakoztatta a vendégeket. A Felicita KTSE táncbemutatóját követően A kerek kő mese elevenedett meg a Sanyi, Én és a Gyerekek Produkció interaktív előadásában a gyerekek nagy örömére. Az esti tánchoz először Zsigmond Lala garantálta a jó hangulatot, majd a J.A.M Showband játszotta a talpalávalót.
Az Öreghegyi Mulatság résztvevői nemcsak jó programokra számíthattak, hanem egy jótékonysági süteményvásár keretében maguk is jót tehettek. Sokan érkeztek süteményes tálcákkal, akik felajánlották a vásárra az ízletes finomságokat, és még többen álltak sorba, hogy megkóstolják azokat, így hozzájárulva Zsombi gyógyulásához. A fehérvári kisfiú 15 hónaposan váratlanul, egy betegség következtében (Guillain-Baré szindróma) pár óra alatt lebénult. A gyógyszeres kezelés ellenére az egyik lába még bénult maradt. Sokféle, folyamatos rehabilitációra van szüksége a javuláshoz. A mai összefogásnak köszönhetően is sokan hozzájárultak a kisfiú mihamarabbi gyógyulásához.
