Megkezdődött a 21. FEZEN – több mint 50 ezer embert várnak

Megkezdődött a 21. FEZEN fesztivál, ahová 120 fellépőt és több mint ötvenezer látogatót várnak. A négynapos rendezvényre már elfogytak a kempingjegyek, a diákjegyek és a felnőtt bérletek, de napijegyek még kaphatók. A fesztiválozókat idén is arra kérik, hogy az Új Váralja sor felőli bejáratot használják.
2018.07.25. 22:30 |
Megkezdődött a 21. FEZEN – több mint 50 ezer embert várnak

Fantasztikus hangulatban kezdődött el szerdán a 21. FEZEN, ezrek tomboltak az Epica és a Helloween koncertjén is.

fotók: Horváth Renáta és Simon Erika

Naponta több tízezer ember közlekedik a környéken, éppen ezért a szervezők arra kérik a fesztiválozókat, hogy lehetőleg az Új Váralja sor felőli bejáratot használják, mivel a MÁV–felüljárónál torlódásokra lehet majd számítani!

Már délelőtt 11 óra körül több száz fiatal érkezett az Új Váralja sorra, hogy elfoglalja sátorhelyét és megkezdje a ráhangolódást a délutáni és esti koncertekre. A fesztivál vérkeringésébe idén hagyományteremtő szándékkal bekerültek a folklór-világzene, és az amatőr színházi műfajok. A szervezők a Budai Fonó Zeneházzal együtt dolgozva alakították ki az új programokat, így sikerült szerződtetni például Boban Markovicot, vagy a Csík zenekart is. Látható lesz idén ültetett színházi produkció, fényfestés, és aki kedvet kap, részt vehet a hajnalig tartó táncházban is.

A négynapos rendezvényre már elfogytak a kempingjegyek, a diákjegyek és a felnőtt bérletek, de napijegyek még kaphatók.

Új helyszín a Reaktiváló, amely teljesen unikális a fesztiválok világában. Itt ötvözik a szervezők a sportból, egészséges életmód-tanácsadásból álló programokat, melyeken érvényes belépővel ingyenesen lehet majd részt venni. A jóga és spinning edzések mellett szerveznek például újraélesztési bemutatót és tanfolyamot is.
Az első napon olyan magyar kedvencek léptek színpadra a FEZEN-en, mint Halott Pénz, 30Y és a Wellhello, az ír punk rock kocsmazenét játszó Paddy and the Rats és a szintén punk rock Junkies. A külföldi együttesek közül olyan nagyágyúk léptel fel az első napon, mint az Epica és a Helloween. A fesztivál négy napja alatt 120 fellépőt láthatunk, jön majd a The Prodigy, Ákos, Rúzsa Magdi, a Quimbi, Majka és DJ Bobo is. 

Fehérvári színes

  1. Tavaszköszöntő ajándékkoncert a sportcsarnokban

    Szendy Szilvi és Peller Károly műsorával várják a nyugdíjasokat március 25-én az Alba Regia Sportcsarnokban. A Szépkorúak Tavaszköszöntőjére ingyenes a belépés, szeretettel várnak minden érdeklődőt!

    2026.03.20.
  2. Harc a paraziták ellen

    Belső ellenségek – harc a paraziták ellen címmel folytatódik a Herbarius programsorozat. Lencsés Rita gyógynövényszakértő március 22-én, vasárnap 16.00 órára várja az érdeklődőket a Fekete Sas Patikamúzeumban.

    2026.03.20.
  3. Város ünnepi díszben

    Egy nagyon izgalmas ismeretterjesztő sétára invitálja az érdeklődőket a Tourinform Iroda. A program olyan 80 évvel ezelőtti nevezetességek, fejlesztések, emlékek nyomán vezet, melyek Szent István halálának 900. évfordulójára készültek. A túra március 21-én, szombaton 15.00 órakor a Tourinform Irodától indul, időtartama körülbelül egy óra.

    2026.03.20.
  4. Tavaszi napéjegyenlőség - pénteken délután köszönt ránk a csillagászati tavasz

    Március 20-án délután 15:46-kor léptünk át a tavaszba. Ma van a tavaszi nap-éj egyenlőség napja. A Nap ekkor pontosan keleten kel és pontosan nyugaton nyugszik és ilyenkor a Föld mindkét féltekéjén a nappal és az éjszaka hossza megegyezik. Az északi félgömbön tavaszi napéjegyenlőségnek, a délin őszi napéjegyenlőségnek nevezik. A két féltekén ez a csillagászati tavasz, illetve a csillagászati ősz kezdete is egyben

    2026.03.20.