-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
Győztes debütálás a VOK-ban, nyert a MÁV Előre női és férfi csapata is
A házigazda szemszögéből kevésbé izgulós bajnoki találkozón végig dominált Jurij Melnyicsuk vezetőedző alakulata. Pontok tekintetében a nyitó etap volt a legsimább: mindössze tizenegy pontot tudtak szerezni a vendégek. A második és harmadik szettben valamivel közelebb állt a DSZC a MÁV-hoz, de a székesfehérvári sikert semmi sem ingatta meg.
Női röplabda NB I Liga alapszakasz, 2. forduló:
MÁV Előre-Bericap – DSZC-Eötvös DSE 3:0 (11, 15, 16)
MÁV: Szerencsés-Miklai, Sólyom, Karnitskaya, Bortnikova, Kiss, Szilágyi. Csere: Kovács (liberó), Csabai. Vezetőedző: Jurij Melnyicsuk.
Jurij Melnyicsuk vezetőedző: “Fegyelmezett, jó játékkal sikerült győznünk a Debrecen ellen. Vannak dolgok, amiket szoknunk kell még, de jól haladunk. Köszönjük a közönségnek a szurkolást és gratulálok a csapatnak!”
A férfi röplabda NB I Liga alapszakaszának második fordulóját is sikerrel vette a MÁV Előre-Foxconn. A múlt heti szolnoki vendégjáték után ezúttal a Videoton Oktatási Központban aratott győzelmet Dávid Zoltán együttese.
A vendég Rákosmente szoros első szettre kényszerítette a fehérváriakat, de a maga javára nem tudta fordítani az állást, 25-22-re nyerte a nyitó etapot a hazai csapat. A második játékrész simábban alakult, ebben csak tizennégy pontot engedélyeztek a mieink az ellenfélnek. A harmadik felvonásra ismét összeszedték magukat a rákosmentiek, azonban Balázs Bálinték ezúttal is jobbnak bizonyultak és 25-21-re nyerték a szettet, ezzel pedig a meccset is.
Férfi röplabda NB I Liga, alapszakasz, 2. forduló
MÁV ELŐRE SC-Foxconn – Rákosmente 3:0 (22, 14, 21)
MÁV Előre-Foxconn: Deliu, Ambrus, Balázs B., Boa, Kholman, Doda. Csere: Takács M., Szentesi (liberók), Neukum, Kulcsár, Tóth K. Vezetőedző: Dávid Zoltán
Dávid Zoltán vezetőedző: “Tipikus vasárnapi meccs, első hazai mérkőzés. Nézők előtt kicsit feszültek voltak a srácok, ami normális, hisz mindenki bizonyítani szeretne. Örülök a győzelemnek és hogy sikerült a játékosaimnak levetkőzni ezt a kis hazai stresszt.
A MÁV Előre-Bericap a bajnokságban eddig két mérkőzést játszott és mindkettőt megnyerte, mint ahogy a Magyar Kupa selejtező párharcának első felvonását is behúzta. A vasárnapi program még nem ért véget klubunk számára. Este hét órától a férfiak a Rákosmentével játszanak, ugyancsak a VOK-ban.