Matók János sportújságíró kapta az idei Penna Regia díjat

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2014-ben Matók János újságírónak, a Fejér Megyei Hírlap sportrovatvezetőjének ítélte oda a Penna Regia díjat. A Szabad Sajtó Napjához kapcsolódóan évről-évre ezzel az elismeréssel mond köszönetet a város azoknak az újságíró-személyiségeknek, akiknek tevékenysége huzamos ideje egybeforrt Fehérvárral.
2014.03.19. 16:53 |
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2014-ben Matók János újságírónak, a Fejér Megyei Hírlap sportrovatvezetőjének ítélte oda a Penna Regia díjat. A Szabad Sajtó Napjához kapcsolódóan évről-évre ezzel az elismeréssel mond köszönetet a város azoknak az újságíró-személyiségeknek, akiknek tevékenysége huzamos ideje egybeforrt Székesfehérvárral.
KÉPGALÉRIA
A Hiemer-házban megrendezett ünnepség elején a Szabad Színház Társulata adta elő "Vajon rendeznek-e esőben sportmérkőzéseket" című műsorát, amelyben idézetek hangzottak el Bodor Pál és Karinthy Frigyes szövegeiből is. A műsor végén a Kabaré című musical betétdalával köszöntötték a város friss Penna Regia díjasát.
„Sportot szerető emberként úgy képzelem, hogy a sportújságírásnak megvan a nehézsége akkor is, ha valaki országos sportnapilapban ír, hiszen objektivitását megőrizve kell tudósítania a hazai és a nemzetközi sporteseményeiről. Bizonyos szempontból azonban nehezebb feladatnak tartom, ha valaki helyben sportújságíró, hiszen jól ismeri a helyi csapatokat, így nemcsak hivatalból, hanem szurkolóként is részt vesz a mérkőzésen. Az objektivitást azonban tudósítóként is meg kell őriznie. Szerintem a sportújságíró akkor jár el helyesen, ha semmi mást nem tesz, csak őszintén ír mindarról, amit lát, tapasztal. A szakértelem és a beleérző képesség sem hiányozhat ebből a munkából.” - emelte ki Székesfehérvár polgármestere a díjátadón. dr. Cser-Palkovics András azt is megköszönte Matók Jánosnak, hogy sportújságíró társaival segít abban, hogy a város igen gazdag sportéletét minél szélesebb körben megismerjék.
A méltatásban elhangzott, hogy Matók János neve évtizedek óta egybeforrt a hétvégét, esti órákat és ünnepnapokat, az országhatárokat is figyelmen kívül hagyó fehérvári sportvilággal, amely nemcsak a versenyzőktől és a csapatoktól, hanem az ő tevékenységüket nyomon követő tudósítóktól is rendkívüli teljesítményt kíván. A fehérvári Építők női kosárlabda csapata 1978 júniusában ezüstérmes lett a Budapesten játszott Magyar Kupa döntőben – erről jelent meg Matók János első tudósítása a Fejér Megyei Hírlapban. Ezután - kisebb-nagyobb megszakításokkal – külső munkatársként dolgozott az újságnak. A nyolcvanas évek elején a Szondi Sportegyesület hírei - a birkózókról, a kézisekről és az asztaliteniszezőkről - főleg az ő tollából jelentek meg a sportoldalakon.
A hírlap jelenlegi sportrovatvezetőjeként immár lassan két évtizede főállásban szállítja az olvasóknak a megye sporthíreit, tudósításait. A labdajátékok - különösen a futball - közel állnak szívéhez, de a kedves sportágak között megmaradt a birkózás is – olyannyira, hogy a Szondiban a szakosztály elnöke is volt. 1992-ben a székesfehérvári VOK-ban rendezett junior birkózó Európa-bajnokságon a sportág érdekében végzett tevékenységéért megkapta a nemzetközi birkózószövetség érdemérmét.
Matók János szívügye – három gyermeke és kisunokája mellett - a sport. A népszerű, nagyobb szurkolói tömeget megmozgató sportesemények mellett éppoly fontos számára,hogy hírt adjon a kisebb sportegyesületek munkájáról, eredményeiről. Otthonosan mozog többek között a technikai sportokban - számos rally évkönyvben találkozhatunk írásaival. Pályafutása során belekóstolt a televíziózásba is: a Hírlap korábbi rovatvezetőjével, Sipos Józseffel dolgoztak együtt a Sporttévé Fejérnél. Tevékenységét több elismeréssel, pl. a Fejér megye sportjáért vagy a Fejér megye labdarúgásáért díjjal méltányolták. Néhány nappal ezelőtt – a kollégák titkos szavazatai alapján - ő kapta a Fejér Megyei Hírlap nívódíját.
Matók János élete bővelkedik szürreális történetekben. 1974 nyarán például a Tihany Szálló segédportásaként telextudását maximálisan bevetve segített az anyósa születésnapját elfelejtő, a társalgóban zokogó hamburgi mérnökön; cinkos barátságot kötött szobatársával, Payer András énekessel; és ha éppen ahhoz volt kedve, akkor az éj leple alatt cseresznyét szedett Bodrogi Gyula nyaralójának kertjéből. A vele készített portrét a FehérVár újság március 24-én megjelenő számában lehet elolvasni.