-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
Második alkalommal rendez Ökolimpiát a Sóstón az Alcoa-Köfém
A tavalyi rendezvény sikere után újra megrendezik az AWPE Ökolimpiát a Sóstó Természetvédelmi Területen. Október 4-én, pénteken 10 iskola diákjainak szerveznek játékos feladatokat a Zöld tanyán. Az Alcoa-Köfém Kft. szervezésében sorra kerülő program 3. és 4. osztályos kisdiákoknak szól, akik a város több iskolájából érkeznek.
2013.10.01. 12:16 |
A tavalyi rendezvény sikere után újra megrendezik az AWPE Ökolimpiát a Sóstó Természetvédelmi Területen. Október 4-én, pénteken 10 iskola diákjainak szerveznek játékos feladatokat a Zöld tanyán. Az Alcoa-Köfém Kft. szervezésében sorra kerülő program 3. és 4. osztályos kisdiákoknak szól, akik a város több iskolájából érkeznek.

Újra Ökolimpára hívja a fehérvári iskolásokat az Alcoa-Köfém Kft. A Sóstó Természetvédelmi Területen különböző állomásokon más-más játékos feladatot kell teljesítenie a gyerekeknek, amit pontokkal értékelnek. A sportos feladatok mellett, a természet- és környezetvédelem is fontos szerepet kap, illetve a Sóstó élővilágával, a szelektív hulladékgyűjtéssel és a megújuló energiákkal kapcsolatos feladatok is lesznek.

Török Attila, az Alcoa-Köfém Kft. Keréktermék gyártó üzletág európai üzleti igazgatója elmondta, hogy a hosszútávú fenntarthatóság jegyében szervezik meg a II. AWPE Ökolimpiát, amelynek legfontosabb célja, hogy megismertessék az iskolás korosztályt a környezettudatos életmóddal. Török Attila szerint a társadalmi felelősségvállalás fontos dolgozói programmá vált a cégnél, a munkavállalók számos ötletet adnak ezzel kapcsolatban.
Viza Attila környezetvédelmi tanácsnok kiemelte, hogy a társadalmi felelősségvállalás és a hosszútávú fenntarthatóság jegyében az Alcoa-Köfém olyan programokat valósít meg, amelyeket örömmel támogat Székesfehérvár Önkormányzata.
Hekeliné Halmos Marianna, a Zentai úti Általános Iskola igazgatója elmondta, hogy tavaly intézményük szerezte meg az első helyet az ökolimpián. Az iskola több rendezvényen is bizonyította, hogy méltó módon képviseli filozófiáját, mely szerint „ezt a világot nem őseinktől örököltük, hanem utódainktól kaptuk kölcsön.” A Zentai Iskola 2006-ban kapta meg az Ökoiskola címet és azóta is kiemelkedően magas színvonalon képviseli a környezeti nevelés, a fenntarthatóság értékeit.