Mártírok út csapadékcsatorna - aláírták a nyertes pályázatot

A Közép-Dunántúli Regionális Operatív Program keretében megvalósuló „Helyi és térségi jelentőségű vízvédelmi rendszerek rekonstrukciója” című kiírás támogatott pályázatait mutatták be a Megyeháza címertermében, ahol ünnepélyes szerződéskötésre is sor került. Székesfehérvár pályázata is a nyertesek között szerepelt, az önkormányzat 150 millió forintos támogatást nyert el a Mártírok útja csapadékcsatorna főgyűjtőjének átépítésére.
2012.12.05. 12:02 |
A Közép-Dunántúli Regionális Operatív Program keretében megvalósuló „Helyi és térségi jelentőségű vízvédelmi rendszerek rekonstrukciója” című kiírás támogatott pályázatait mutatták be a Megyeháza címertermében, ahol ünnepélyes szerződéskötésre is sor került. Székesfehérvár pályázata is a nyertesek között szerepelt, az önkormányzat 150 millió forintos támogatást nyert el a Mártírok útja csapadékcsatorna főgyűjtőjének átépítésére.
 A Közép-Dunántúli Regionális Operatív Program keretében megvalósuló „Helyi és térségi jelentőségű vízvédelmi rendszerek rekonstrukciója” című kiírásra összesen 50 pályázat érkezett be a régióból, az igényelt támogatás összege 5,5 milliárd forint volt. Az első szakasz után 10 pályázat nyert el támogatást, mintegy 951 millió forint összegben. A 2012 szeptember 26-i kormánydöntést követően nyílt lehetőség a korábban forráshiány miatt tartaléklistára helyezett 15 pályázati támogatásra 1 milliárd 968 millió forint összegben. Így összességében 25 pályázat 2,92 milliárd összegű támogatást nyert el.
 Fejér megyéből az első szakaszban 4 darab nyertes pályázat volt 330 millió forint támogatási összeggel, a második szakaszban 9 nyertes pályázatot támogattak 1,138 milliárd forint összeggel. A második szakaszban nyertes települések között volt Székesfehérvár is. Az ünnepélyes szerződéskötés alkalmából Székesfehérvár polgármestere köszönetet mondott képviselőtársainak azért, hogy lobbitevékenységükkel segítették a város pályázatának sikerét. „Egy másik Mártírok úti pályázathoz kapcsolódva a csapadékvízcsatorna-pályázatunk is tartaléklistáról a nyertes pályázatok közé került. Ez nagy eredmény, hiszen így meg tudjuk valósítani a nyertes beruházást, fel fogjuk újítani a Mártírok útját és ki fogjuk egészíteni egy korszerű csapadékvíz elvezetési rendszerrel.” - mondta el dr. Cser-Palkovics András polgármester. Székesfehévár polgármestere hozzátette, hogy a a jelenlegi állás szerint legkésőbb 2014 nyarán vagy őszén már elkészülhet a nagyberuházás.

Városfejlesztés

  1. Elkészült a Mura utcai távhőprojekt

    Lezárult a Mura utca 4/a-b-c szám alatti önkormányzati épületegyüttes távhőre kapcsolása. Az új kazánház, a távhővezetékek és a három hőközpont kiépítésével korszerű és üzembiztos rendszer látja el távhővel a 191 lakást. A nemrég elkészült, új távhőtermelő rendszer különösen fontos mérföldkő, hiszen a hőellátást korszerű, újonnan kialakított rendszer váltotta fel, ami takarékosabban képes biztosítani a fűtést.

    2026.10.15.
  2. Sétány az északi tó körül

    Október 20-án megkezdődik a Palotavárosi északi tó körüli sétány a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének kivitelezésében. A fejlesztés részeként mintegy 1200 méter hosszú, kavicsburkolatú sétányt alakítanak ki és az északi tó a déli tóhoz hasonlóan teljes egészében körbejárhatóvá válik. A munkálatok várhatóan három hétig tartanak, az ütemezést azonban az időjárás is befolyásolhatja.

    2026.10.15.
  3. Az állammal közösen újítaná fel az Arany János Iskola Tolnai utcai épületét a város

    Közösségi oldalán jelezte dr. Cser-Palkovics András polgármester, hogy az Arany János Iskola Tolnai utcai épülete felújítást igényel, legsürgetőbb a nyílászárók cseréje. Ez a földszinti öt tanterem esetében nagyságrendileg 30 millió forintba kerül, melynek felét Székesfehérvár Önkormányzata átvállalná, így állami-önkormányzati összefogással újulhatna meg az épület.

    2026.10.14.
  4. A terepasztalom az egész város

    Mint arról már híreinkben beszámoltunk, rangos szakmai elismerésben részesült Székesfehérvár főépítésze, Lantay Attila. A XXX. Országos Főépítészi Konferencián az értékőrző és értékteremtő huszonöt évnyi szolgálata, az építészeti közbeszéd gazdagításához, valamint a következő generációk szemléletformálásához hozzájáruló oktatói és publikációs tevékenysége elismeréseként Főépítészi Életmű Díj kitüntetésben részesült.

    2026.10.12.