-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
Már nem csak egy zsákot visznek el - matricás rendszer a zöldhulladék gyűjtésben
Az idei lomtalanításról, a zöldhulladék szállításról és a szelektív gyűjtőszigetek áthelyezéséről tartottak tájékoztatót a Depónia Kft. szakemberei. A zöldhulladék esetében újra matricás rendszert vezetnek be a kertvárosi övezetekben, mert sokan egyszerre több zsákot szeretnének elvitetni. A szolgáltató már minden ügyfélnek kiküldte azt a 22 matricát, amit a zöldhulladékot tartalmazó zsákokra rá kell ragasztani.
2013.06.26. 10:46 |
Az idei lomtalanításról, a zöldhulladék szállításról és a szelektív gyűjtőszigetek áthelyezéséről tartottak tájékoztatót a Depónia Kft. szakemberei. A zöldhulladék esetében újra matricás rendszert vezetnek be a kertvárosi övezetekben, mert sokan egyszerre több zsákot szeretnének elvitetni. A szolgáltató már minden ügyfélnek kiküldte azt a 22 matricát, amit a zöldhulladékot tartalmazó zsákokra rá kell ragasztani.

A zöldhulladék gyűjtés esetében minden ügyfélnek kiküldték már azt a 22 matricát, amit a zöldhulladékot tartalmazó zsákokra rá kell ragasztani, így akár több zsákot is el tudnak vitetni.
Ugyancsak fontos változás, hogy havonta egy köbméternyi zöldhulladék ingyenesen elhelyezhető a Csalai lerakóban, az évi 12 köbméter azonban nem vonható össze! Eddig évente négy köbmétert lehetett elhelyezni, amit össze is lehetett vonni, azonban annyi visszaélés volt a beszállításnál, hogy kénytelen volt változtatni a szolgáltató.

Azért változtat a szolgáltató az eddigi gyakorlaton, mert sok reklamáció volt, az miatt, hogy csak egyetlen jelöletlen zsákot vitt el a kukásautó, viszont nem kellett rá matricát ragasztani. Most annyi zsákot visznek majd el, amennyi matricát ráragasztanak. A kétheti szállítási rendszer azonban változatlan marad a zöldhulladék esetében is!
Lomtalanítás ősszel lesz úgy, hogy minden ügyfélnek postaládájába dobtak értesítést a lomtalanításról. Az ügyfelek pedig egy információs vonalon, telefonon egyeztethetnek időpontot a lomtalanításról, így megelőzik azt, hogy guberálók szétszórják a ház elé helyezett kupacot. Szépe Attila műszaki igazgató elmondta, hogy a Feketehegyen már kipróbálták ezt a gyakorlatot és pozitív tapasztalatok voltak. A többi városrészben ősszel kapnak levelet az ügyfelek a tervezett lomtalanításról. A társasházak esetében pedig egy-egy lépcsőháznak közösen néhány óra alatt végzik majd el a lomtalanítást és a lomot egyből összegyűjtik konténerbe vagy kukásautóba.

„A gyakorlati megvalósítás gördülékeny volt, „guberálásnak” nyoma sem látszott, sőt az volt a tapasztalat, hogy a lomtalanítást kérők figyeltek a saját hulladékukra. Talán azért is, mert a közszolgáltató előzőleg bekérte a szállítási cím mellé a várható mennyiséget is, és feltételezhetően nem szerették volna az ügyfelek, ha valaki oda pakolna melléjük, vagy szétverné a kihelyezett lomot. A tapasztalatok alapján az a döntés született, hogy ezt a gyűjtési rendszert alkalmazzuk ősszel a többi családi házas településrészen is! A tömbházas övezetekben a tervek szerint annyit módosul a lomtalanítás gyakorlata, hogy a közös képviselők rendelnék meg adott lépcsőházakhoz a lomtalanítást, és a közszolgáltató adná meg nekik a szállítási napot. Ezáltal szűkebb kör szerez tudomást az akcióról, időben jobban elhúzható a teljes lomtalanítás, közvetlenül át lehet venni az ügyféltől a lomot akár konténerbe, akár mindjárt a tömörítős járműbe.” - mondta el Szépe Attila, a Depónia Kft. műszaki igazgatója.
A szelektív hulladékgyűjtő szigetek esetében is változás lesz a városban. A családi házas övezetekbe, ahol megvalósult a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés, megszűnnek a szelektív gyűjtőszigetek és áthelyezik őket a panelházas övezetekbe. Az üveg és a fémhulladék gyűjtés is a lakótelepi szelektív szigeteken történik ugyanis több helyen, ahol csak az üveges konténert hagyták csak ott a családi házas övezetben, rendkívül sok kommunális hulladék keletkezett a kuka mellett. A Palotai úti hulladékudvarban továbbra is sok fajta hulladéktípus ingyenesen elhelyezhető! A változás összesen 14 gyűjtőszigetet érint a városban. Arra kérik a családi házas övezetekben élőket, hogy azért továbbra is gyűjtsék szelektíven üveghulladékaikat, és azok elhelyezésére a tömbházas övezetekben lévő konténereket, illetve a hulladékudvart tudják a későbbiekben igénybe venni.