-
Szenior karácsony
Székesfehérvár önkormányzata minden év decemberében színes, szórakoztató előadással ajándékozza meg az idősebb generáció képviselőit. 2025-ben Horváth Orsolya hegedűs előadóművész, valamint Nyári Károly, Nyári Alíz és Nyári Edit érkezik a szenior közönség elé december 10-én, szerdán 14 órakor az Alba Regia Sportcsarnokban.
2025.12.05. -
Gitárok szemnek és léleknek
Ha valaki nem ért a gitárokhoz, de értékeli a szépet, annak mindenképpen érdemes egyszer egy Soma-féle gitárt a kezébe fogni. Annak pedig, aki ráadásul még ért is ezekhez a gyönyörű hangszerekhez, nem csak ajánlott, hanem egyenesen kötelező is Somogyi József remekműveivel megismerkedni. Ő készítette el a Fezen-gitárt is, amelyre egy fogyatékossággal élő fiatalokat segítő felajánlás keretében december 7-ig lehet licitálni.
2025.12.05. -
Rendhagyó irodalmi est a Nex Stop-ban
A Líra könyvesbolt rendhagyó irodalmi estre várja az érdeklődőket December 7-én és 14-én 16 órától a Next Stop üzletközpontban. Ha úgy érzi, hogy örömmel megosztaná a legkedvesebb versét, ami Adventtel, Karácsonnyal, Krisztus születésével kapcsolatos, felolvashatja azokat.
2025.12.05. -
Mikulás táncház
December 6-án, szombaton 17 órától kézműves foglalkozással, népi gyermekjátszóval, mikulásváróval, tánctanítással és táncos mulatsággal várja a kicsiket és nagyokat a Malom utcai Táncház.
2025.12.05.
Már építik színpadot és a technikát: pénteken este Tesla musicalshow az Alba Arénában!
Grandiózus látványvilággal és varázslatos zenével várja a nézőket május 24-én, pénteken 19.30 órától az Alba Arénában a Nikola Tesla – Végtelen Energia című musicalshow.
A darab a különleges személyiségű, szerb származású tudósról, Nikola Tesláról szól, akinek szakmai karrierje Budapestről, a Puskás Telefontársaságtól indult. Később az Amerikai Egyesült Államokban megvalósíthatta gyermekkori álmát, az akkoriban világcsodának számító, a Niagara-vízesésre épített erőművet. Az elmúlt évszázadban Tesla felfedezéseinek és szabadalmainak köszönhető, hogy az elektronikai eszközök a mindennapok nélkülözhetetlen részévé váltak. A darabban olyan ismert színészek játszanak, mint Kautzky Armand, Maday Gábor, Magyar Viktória, Mikola Gergő, Szabó Máté és Füredi Nikolett.
A nagyközönség áprilisban már láthatott két jégkorongmérkőzést, műkorcsolya versenyt, valamint számos közönségkorcsolyát az új, multifunkcionális komplexumban, azonban ez lesz az első, önálló showműsor az aréna életében.
A látványos díszletet, a színpadot, valamint a LED-falakat már javában építik a holnap esti műsorhoz. Jegyek még kaphatóak a www.jegymester.hu oldalán, vagy a Székesfehérvári Tourinform Irodában. Aki az utolsó pillanatban dönt, az sem marad le az előadásról, hiszen pénteken 18 órától a helyszínen is megnyitják a jegypénztárat, ahol még vásárolhatóak belépők a musicalshow-ra.
