Lurkók a képtárban - múzeumpedagógiai foglalkozáson az állami gondozott gyerekek

A Lurkó Gyermekvédelmi Egyesület szervezésében tizenöt állami gondozott, 10-15 év közötti gyermek látogatott a Csók István Képtár, ahol Rosta Helga múzeumpedagógus vezetésével közel húsz magyar fotográfus 150 izgalmas alkotását csodálhatták meg a Híresek és Képek című kiállításon.
2019.07.31. 10:18 |
Lurkók a képtárban - múzeumpedagógiai foglalkozáson az állami gondozott gyerekek

A művek feldolgozásába játékos elemek is kerültek, így könnyebb volt az 1910-40-es évek társadalmi és művészeti közegébe, a divat világába, a háborúk pusztításaiba és az akkori hétköznapokba bepillantani. A program minden résztvevője sok történelmi információval lett gazdagabb, amit majd az iskolában is kamatoztathatnak a saját családjuk nélkül nevelkedő gyerekek. 

A tárlat egyik fotóján, amelyen egy vasmunkás látható nagyon hasonlított Dávidra, a csoportunkból, akit meg is örökítettünk a fotó előtt.

Érdekes volt az a feladat is, hogy mindenki keressen egy olyan fotót a kiállításon, ami a legjobban tetszik neki, és mondjon róla egy rövidebb-hosszabb történetet, illetve azt, hogy miért is ragadta meg pont az a kép őt. A gyerekek által aktívan megismert tárlat után, óriási fagyizás következett, majd a Koronás Park játékait vettük több órára birtokba. Egészen addig, amíg el nem jött a búcsúzás ideje.

A nyári szünetben több programot szervez a Lurkó Gyermekvédelmi Egyesület azoknak a gyerekeknek, akik sajnos nem tudnak szüleikkel együtt lenni.

Fehérvári színes

  1. Nívódíjas MET Aréna

    Ünnepélyes keretek között avatták fel a 2025. évi Építőipari Nívódíj elnyerését tanúsító táblát a székesfehérvári MET Arénában. A multifunkcionális csarnok nemcsak a hazai jégkorongsport modern fellegvára, illetve számos sportág nemzetközi versenyei és kulturális programok méltó otthona, hanem innovatív műszaki megoldásaival és fenntartható kialakításával a hazai építőipar egyik kiemelkedő teljesítménye is.

    2026.03.18.
  2. Természettudományos kalandozás

    Tizenöt csapat vett részt a tavaly szeptemberben indult Kalandozás a Természettudományok Birodalmában elnevezésű vetélkedőn, amelynek döntőjét szerdán tartották a Vasvári Pál Általános Iskolában. A komoly felkészültséget kívánó, komplex versenyt a Zentai Úti Általános Iskola Barnamedvék nevű csapata nyerte.

    2026.03.18.
  3. Jótékonysági csokigyűjtés

    Március 21-én, szombaton 17 órakor a Falco KC Szombathely látogat az Alba Regia Sportcsarnokba. A rangadó előtt az Alba Fehérvár jótékonysági csokigyűjtést szervez, amellyel kosárlabdázóink a Velencei Vadvirág Gyermekotthon kis lakóinak húsvétját szeretnék szebbé varázsolni.

    2026.03.18.
  4. Fehérvári produkció a Nagycirkuszban

    Szép Anita és Max, a székesfehérvári Flyfitness színeiben, kutyatánc produkciójával 2026. április 8-án, 17 órakor lesz látható a Fővárosi Nagycirkusz Ringlispíl című előadásban. Anita és Max között különleges kapcsolat van, Max nemcsak a legjobb barátja, hanem a munkatársa is.

    2026.03.18.