Látványos szakaszához érkezett az új Sóstói Stadion építése

Az ütemterveknek megfelelően halad a Sóstói Stadion építése. A kemény téli időszak után látványos szakaszához érkezett a létesítmény rekonstrukciója, hiszen megkezdődhetett az előre gyártott lelátókaréj vasbeton szerkezetének összeszerelése. Hétfőn délután bejárást tartottak a Sóstói Stadionban, ahol a szakemberek arról is tájékoztatást adtak, hogy 2018 januárjára elkészül az aréna.
2017.03.27. 17:19 |
Látványos szakaszához érkezett az új Sóstói Stadion építése

A Sóstói Stadion tervei 2014-15-ben készültek, a beruházás azonban már az UEFA által időközben megszigorított, és a 4-es kategóriájú stadionokra vonatkozó bővített szabályrendszeréhez illeszkedik. Az összesen 14 000 néző befogadására képes stadion száz százalékban fedett lelátókkal rendelkezik majd, a futópályák megszüntetésével pedig az arénaszerű kialakítás gondoskodik majd a kiváló hangulatról. Az impozáns létesítmény a környezettudatos és fenntartható "zöld" szempontrendszer maximális figyelembevételével épül fel. A tervezés során nagy hangsúlyt kapott emellett a családbarát, közösségi tér kialakítása, a gazdasági üzemeltethetőség, valamint a látogatói csoportok elkülönített irányítása.

A kivitelezés 12,9 milliárd forintból valósul meg, melynek költségei tervezéssel, műszaki ellenőrzéssel, területvásárlással és a környezet rendezésével együtt 14,3 milliárd forintot tesznek ki. A Sóstói Stadion – a stadionra és a környezetére fordított költségeket is beleszámítva – 3200 euro/szék összegből épül meg. A beruházás teljesen állami forrásból valósul meg.

"Egy igazi közösségi térrel gazdagodik a város, ami egyrészt a Videoton FC új otthona lesz, emellett a nagyszabású beruházásnak köszönhetően az egész városrész megújul. A stadion rekonstrukcióján kívül hatalmas jelentőséggel bír a Sóstó Természetvédelmi Terület megmentése is. A jelentős fejlesztés során a meglévő parkolókat felújítjuk, valamint újakat építünk, mintegy 300 kerékpártárolót helyezünk ki, illetve pihenőparkot alakítunk ki a stadion és a Sóstó Természetvédelmi Terület között. Az építkezés jelenlegi fázisában minden Vidi-drukkernek megdobbanhat a szíve, hiszen már láthatóak az alapvonalai annak, hogy néz majd ki az új létesítményt. Reméljük, hogy nagyon sok labdarúgósikernek lesz helyszíne az új Sóstói Stadion! Kiemelendő ugyanakkor, hogy nemcsak a futballé lesz az új létesítmény, hiszen koncertek és kulturális programok is várják majd a családokat." – mondta dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, aki azt is hozzátette, hogy ehhez a beruházáshoz kapcsolódik a Csónakázó-tó fejlesztése is, ami már megvalósult, és hamarosan használni lehet már az új csónakokat is.

"Nagyon örülünk ennek a feladatnak! Tavaly kaptuk meg ezt a megbízást Székesfehérvár Önkormányzatától egy közbeszerzési pályázat végeredményeképpen. Nagy lendülettel vágtunk bele a munkálatokba, decemberig az alapozási és a közműépítési munkákkal jól is haladtunk. Ezt követően azonban a kemény tél körülbelül kéthónapos időveszteséget okozott számunkra. Mostanra azonban már úgy látjuk, hogy jól tudunk haladni a vasbetonszerkezet építésével. Az építkezés nagyon látványos időszakába lépett, hiszen a következő hetekben nagyon sok minden épül majd. Két üzemben készítjük az előre gyártott szerkezeteket. Bízunk benne, hogy gyorsan tudunk haladni a munkálatokkal, és jövő év január közepére átadhatjuk a stadiont!" – tette hozzá Gönczöl Péter, a Strabag-MML Kft. ügyvezető igazgatója.

Varga Róbert, a Strabag-MML Kft. területi igazgatója az eddig megvalósult munkálatokról adott tájékoztatást. Közel 17 ezer négyzetméternyi területen építik ki a stadiont, 405 darab parkolóval a létesítmény telkén belül. Mint mondta, a múlt év novemberében kezdték el a föld-, illetve az alapozási munkákat. Több kilométernyi cölöpalapot építettek be a lelátórészen. A közműhálózat kiépítését is elkezdték, amely körülbelül 65%-os készültségi állapotban van. A főépület bontási munkáit is sikerült megvalósítani az elmúlt hónapokban, emellett a lelátórészen a monolit-vasbetonszerkezetek építését kezdték el a harminc éve nem látott téli fagyok után. Február hónapban álltak neki az előre gyártott szerkezetek építésének, melyeknek készítése jelenleg is tart. A főépületen a bontási munkálatokat a következő hetekben befejezik, ezenfelül a kőműves munkákat is el tudták kezdeni. Ezt követően áprilisban a gépészeti és elektromos munkákat, szereléseket végzik el.

Horváth László, a Sóstó Konzorcium projektvezetője az elkövetkező időszak építési folyamatának mérföldköveit ismertetette. Elmondása szerint a legfontosabb fázis jelenleg az előregyártott vasbetonszerkezetek befejezése lesz. Ez a munka várhatóan 2017. július végére érhet véget. Ezt követően a legjelentősebb mérföldkő a lelátó fedését biztosító acélszerkezet szerelése lesz, valamint a beázásmentes állapot biztosítása, amely szeptemberre érhet véget. Horváth László szerint a nehéz tél ellenére az ütemtervet tartani tudják, az ősszel pedig megkezdik a gyepszőnyeg telepítését. A részletes ismertetők után először egy 3D szemüveggel virtuális épületbejárást tartottak, majd az építkezést is végigjárták a résztvevők.

Városfejlesztés

  1. Így állnak az útfelújítások

    A Székesfehérváron meghirdetett, nagyszabású útfelújítási program részeként, a márciusban elkészült Nyárfa utcát követően a Közgyűlés szakbizottsága legutóbbi ülésén újabb utcák – köztük a Palotai út egy szakasza, valamint a Hársfa, a Fenyőfa és a Topolyai utca – esetében választotta ki a nyertes kivitelezőket - adta hírül közösségi oldalán Székesfehérvár polgármestere.. Már zajlik a Nagyszombati út 800 méteres szakaszának felújítása, és kezdődhet a Bébic utcai szabadidőpark fejlesztése is.

    2026.07.23.
  2. Vasút + buszállomás Fehérváron

    Vitézy Dávid, Magyarország közlekedési és beruházási minisztere bejelentette, hogy szeretnék elkezdeni a székesfehérvári vasúti csomópont teljes körű átépítését, amelynek tervei már régóta készen állnak. A beruházás IKOP plusz forrásból, mintegy 20 milliárd forintból valósul meg, és 2030-ig befejeződhet.

    2026.07.22.
  3. Új CT-készülék a kórházban

    Befejeződött az új CT-készülék beüzemelése a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban, így a berendezés már a mindennapi betegellátást szolgálja - közölte a székesfehérvári kórház a honlapján.

    2026.07.18.
  4. Szélesítik a végállomást

    Július 13-án, hétfőn megkezdődik a Kassai úti autóbusz végállomás bővítése. A munkák során az útpálya szélesebb lesz, hogy az autóbuszok ki tudják kerülni egymást. A szélesítés és a szegélyépítések során a felszálló peront is áthelyezik. A munkálatok várhatóan augusztus első felébe zárulnak. Arra kérik az utasokat, figyeljék a kihelyezett jelzéseket, és az átépítés idején kijelölt ideiglenes megállókat.

    2026.07.10.